A Szentírás értelmezésének egyik legizgalmasabb területe a különböző jelképekben
megfogalmazott üzenetek, a képes beszéd magyarázata. József, majd később Dániel
arról híresültek el, hogy meg tudják mondani az emberek álmainak, látomásainak értelmét,
le tudják azokat fordítani a fogalmak nyelvére, illetve maguk is álmokat, látomásokat
látnak. Számos bibliai próféta és tanító – köztük Jézus is – példázatokban,
hasonlatokban, allegóriákban fogalmazták meg mondandójukat (amelyek közül aztán némelyeket
megmagyaráztak, másokat pedig magyarázatlanul hagytak ránk). Az ószövetségi zsidó
vallás templomi szertartásait a zsoltárok, a próféták, majd az Újszövetség könyvei
gyakran értelmezik szimbólumokként, amelyek azt szolgálták, hogy a láthatatlan, természetfeletti
törvények, lények, események, elvek működését látható módon megjelenítsék az
emberek előtt, s ezáltal természetfeletti erőt szabadítsanak fel az életükben. Néhány
ilyen elem a kereszténységben is megtalálható: a vízkeresztség, a kenyér közös
megtörése és bor ivása (úrvacsora), a betegek megkenése olajjal, a kézrátevés és
más hasonlók. Végezetül: a próféták gyakran nem szavakkal mondták el üzenetüket,
hanem – sokszor megdöbbentő – szimbolikus kis "színielőadásokat", "performance"-okat
adtak elő, hogy így kommunikálják hallgatóikkal Isten szavát; néha pedig a verbális
és e vizuális "módszert" egyszerre alkalmazták.