hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Mellbevágó biztonság

1999. 12. 18.
A statisztikák szerint az autókban elhelyezett életmentő szerkezetek közül a biztonsági öv áll az első helyen 50 százalékos hatásfokkal, ezt követi a légzsák 20 százalékkal. Ezek aktiválódása esetén 70 százalékkal több az esély egy esetleges súlyos baleset következményeinek mérséklésére, mint mindenféle védelem nélkül. Akik azt hiszik, hogy ütközés esetén kezükkel, lábukkal ki tudják támasztani magukat, azok gondoljanak arra, hogy 50 km/h sebességgel ütközni olyan, mintha a harmadik emeletről lépcső és lift hiányában távoznánk. Valóban okozott már halálos sérüléseket a biztonsági öv, az arány körülbelül 1:5000-hez, de a többi 4999 baleset esetében életet mentett, vagy súlyos sérülések helyett csak könnyebbek történtek. Az Euro NCAP ütközési tesztjein szokásos 64 km/h sebességű, ütközéskor fellépő, mellkasra ható erők – hagyományos biztonsági övek esetében – okozhatnak bordatörést, vagy belső sérüléseket (főleg idősebb embereknél), ezért ma már minden magára és vásárlóira adó autógyár korszer? övfeszítővel és överőhatárolóval kiegészített biztonsági öveket szerel az új gépkocsikba. Légzsákokat a 80-as évek közepe óta építenek be rendszeresen, ami akkor még extra volt, ma már a legtöbb új autóban alapfelszerelés.

Működési elv



A speciális lassulásérzékelők – ha 20-25 km/h feletti ütközés történik –
aktiválnak egy gázgenerátort, ami nitrogéngázzal fújja fel az összehajtogatott légzsákot.
Az egész 3 század másodperc alatt zajlik le, hogy azután a légzsák hátoldalán lévő
leeresztő nyílásokon kiáramló gáz szabályozott formában tompítsa a ránehezedő
testrész mozgási energiáját. Az életmentésre hivatott légzsákot ne tollpárnának
képzeljük el, hisz közel 300 km/h sebességgel fújódik fel, kisebbfajta pofont adva,
de mindenképpen töredékét annak, amit a kormánytól vagy a műszerfaltól kapnánk.
Berobbanhat a légzsák akkor is, ha nagyobb ütés éri a gépkocsink alját, például
nagy sebességgel ráhajtunk egy "fekvőrendőrre", ezért az intézkedő rendőr
testhelyzetétől függetlenül mindig lassítsunk le. Az aktiválódott légzsák kicserélésének
ára márkánként eltérő 100 és 300 ezer forint közé tehető – ezért ugyanolyan
kapós termék a gépkocsifeltörők körében, mint az autóhifi. A házilagos beszerelésről
vagy javítgatásról mindenkit lebeszélnék, ez nem egy gyertyahézag-állítás, hozzá
nem értő kezekben a rendszer bármikor lefagyhat, vagy aktiválódhat. A légzsákrendszer
akkor működik helyesen, ha – a gyújtás ráadása után – a biztonsági önellenőrző
rendszert kontrolláló műszerfali lámpa úgy 10 másodperc múlva kialszik. Ha ez mégse
történne meg, vagy menet közben újra világítani kezdene, az rendellenességre utal,
ilyenkor az autónkat trélerrel szállíttassuk a szakműhelybe.

A különféle autógyárak eltérő állásponton vannak afelől, hogy a beépített légzsák
időlegesen hatástalanítható-e, és ha igen, milyen módon. Ha az utasoldali légzsákkal
is ellátott autóban arra kényszerülünk, hogy elöl rögzítsük a gyerekülést ezt
kizárólag(!) menetirányban, az ülést a lehető leghátrább tolva tegyük meg. Van
egy-két márka (Mazda, Mercedes) amelyekben elektronika érzékeli az első ülésen lévő
gyerekülés jelenlétét dezaktiválva a légzsákot, de csak a saját gyári gyereküléseiket
ismerik fel. Más autómárkák a kapcsolásos kiiktatást választották (Alfa Romeo,
Audi, Citroen, Peugeot és Volvo).

Fejlesztések a tökéletesebb biztonság érdekében



A jövő évezred intelligens légzsákrendszere infraszenzorokkal és az ülésekbe épített
érzékelők segítségével fogja megállapítani az utasok üléshelyzetét, súlyát és
magasságát a biztonsági öv használatának tényét, a gyermekülés(ek) pozícióját
és az ütközés súlyosságától függően kisebb vagy nagyobb sebességgel fújja fel
a légzsákokat, vezérelve a biztonsági övek feszességét. A kormány és a műszerfali
légzsák mellett egyre több autógyár alkalmazza már az oldal- és a tetőlégzsák
rendszert, teljeskör? védelmet adva a bent ülőknek. Fejlesztés alatt van a láb, a térd,
a fejtámla és a hátsó üléstámlalégzsák, valamint a felfújódó biztonsági öv
is. Amíg ez nem válik hétköznapivá, nem árt betartani egy-két szabályt. Az első
üléseket ne húzzuk túlságosan előre, a berobbanási zónába. A biztonsági gyereküléseket
a hátsó ülésen rögzítsük. Ugyancsak veszélyes az utasnak a műszerfalon pihentetni
a lábait és végül: a légzsák nem helyettesíti, csak kiegészíti a biztonsági övet.
(K.S.)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!