hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Ellenzéki honatyák kormánypártisága
Egy szavazat milliárdokat jelentett

1999. 12. 18.
Mindössze egyetlen egy szavazaton múlott egy állami költségvetéshez benyújtott módosító indítvány sorsa. Nevezetesen arról a fideszes javaslatról van szó, amely a fővárosi és kerületi önkormányzatok közötti forrásmegosztásban az utóbbi javári módosítja az arányokat. A szavazás pikantériája, hogy szabaddemokrata képviselők megakadályozhatták volna a Demszky Gábor főpolgármester által előnytelennek, sőt károsnak tartott módosítást, ha szavaznak.

Juharos Róbert, fideszes országgyűlési képviselő, a fővárosi közgyűlés tagja
azt javasolta, hogy a fővárosban befolyó helyi adók 45 százaléka illesse a kerületeket,
az államtól visszakapott személyi jövedelemadóból és központi adókból és az állándó
lakossághoz kapcsolódó központi hozzájárulásokból 55 százalék pedig a kerületi
önkormányzatoknak járjon. Ez a döntés egyes számítások szerint több milliárd
forintot vesz el a fővárostól és ad oda a kerületeknek. Az elfogadott javaslatot a Főváros
alkotmányellenesnek tartja és azt meg is támadja az Alkotmánybíróságnál.

A parlamentben 150-en igennel 149-en nemmel szavaztak a javaslatra, így elfogadásra került.
A szocialista frakcióból hárman szavaztak igennel – Juhászné Lévai Katalain,
Pusztai Csaba és Vojnik Mária – akik elmondásuk szerint véletlenül rossz gombot
nyomtak meg. Az SZDSZ-ben nem volt jelen az SZDSZ vezetés? fővárosi önkormányzatot súlyosan
érintő szavazáson Magyar Bálint pártelnök, Wekler Ferenc, a parlament alelnöke és
a párt önkormányzati szakértője, Iványi Gábor, aki a párt budapesti listáján
Demszky Gábor helyén került a parlamentbe, Dornbach Alajos, Tardos Márton és Világosi
Gábor képviselők.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!