hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Fagyos örömök

1999. 12. 18.
Miután jó néhányszor feltápászkodott, elődünk pár ezer évvel ezelőtt felismerte a jég haladásban kifejtett jótékony hatását is. Éles csontot kötözött a talpára, majd ebből rövidesen megszületett az első csontcsúszka, ami a mai korcsolya ősének tekinthető. Először egy szöges vég? bottal hajtotta magát, majd használt "vitorlát" is, végül az egyre tökéletesebb korcsolyákhoz elég volt a mozgás és a lendület. A régészek szerint a középkorban, főleg Európa északibb tartományaiban már kifejezetten közkedvelt és elterjedt volt. A XVII. században megjelentek a fakorcsolyák, száz évvel később pedig a fatalpakra már vékony vassínt is erősítettek. A korcsolyák folyamatos tökéletesítésében a hollandok jártak az élen.



Esti programnak sem utolsó    Fotó:Maklári Péter

A természetes jégpályákat először a mesterséges, végül pedig a műjégpályák
követték. Ettől kezdve pedig télen-nyáron szabad lett a pálya!

Budapesten 1926 óta üzemel a Városligeti Műjégpálya. Azóta sok tekintetben modernizálódott,
külsőleg azonban szinte változatlan. Itt nem a látványos korcsolyázás a lényeg,
nem tartozik ide sem a Rittberger, sem a dupla Lutz, a városi műjégnek hangulata van, mégpedig
olyan, amely évről évre – főleg hétvégenként – egész tömegeket vonz.

A korcsolyázás csodavilágából egyetlen korosztály sincs kizárva. Gyerekcsapatok róják
a köröket hol bátran, hol kissé imbolyogva, többnyire szülői kísérettel. Kamasz
srácok derékból előrehajolva suhannak el, mint egy rögtönzött gyorskorcsolyaverseny
alkalmi versenyzői. A pálya szélén többnyire az idősebb korosztály csúszkál
ide-oda, té- és tova, van közöttük egészen összeszokott páros is, akik komótosan,
több évtized alatt megkoreografált mozdulatokkal forogják a keringőt, s ha kell,
maguk dúdolják hozzá a dallamot is.

Az intézmény nagytermében társalgót rendeztek be, ahol kulturált körülmények között
lehet szusszanni egyet, ezen kívül középiskolás diákok folyamatos "hostess"
szolgálatot látnak el gyermekek részére.

A belépőjegy ára – ami tartalmaz egy balesetbiztosítást is – hétfő reggeltől péntek
délig 220 forintba, péntek délutántól vasárnapig 440 forintba kerül. Újdonság,
hogy idén névre szóló arcképes szezonbérlet is vásárolható 15 ezer forintos áron,
(nyugdíjasok részére 1500 forintos áron), ennek fejében korlátlan belépési lehetőséget
kapunk az egész szezon ideje alatt.

Fényképet nem kell vinni, a helyszínen elkészítik. A nyitvatartási idő alatt
korcsolyát kölcsönözhetünk, sőt, megkopott korcsolyánkat meg is éleztethetjük.

Korcsolyázni megtanulni sosem késő, ezt mutatja az is, hogy nemcsak gyerekeknek, hanem
felnőttek részére is rendszeresen indulnak tanfolyamok. A korcsolyaoktatás ára 5500
forint 10 alkalomra, és ez tartalmazza a belépőjegy árát is. A műjégpálya látogatható
hétköznap délelőtt 9.00–13.00, délután 16.00 és 20.00 óra között, hétvégén
és ünnepnapokon délelőtt 10.00–14.00, délután 16.00 és 20.00 óra között.

Egy sportboltban ma már korcsolyából is igen széles a választék. Vehetünk korcsolyát
7-8 ezer forintért is (QX kínai) és akár hetvenezerért is (ROCES). A szülők által
legkedveltebbek az állítható korcsolyák, ezek háromféle méretben kaphatók, és
plusz négy méret állítható rajta, így akár három szezont is kibír, ára körülbelül
23 ezer forint. Érdekessége, hogy gyurmás belseje van, ami első felvételkor felveszi
a láb formáját, majd megtartja azt. Nyugat-Európában vezetőnek számít – nálunk
még kevésbé elterjedt – a K2 típusú korcsolya, aminek érdekessége, hogy nyáron görkocsolyaként,
télen a felszerelhető pengével jégkorcsolyaként használható, ára 22 ezer forint,
plusz 8 ezer a téli penge.

Amennyiben korcsolyázni indulunk, nemigen van szükségünk ezen kívül másra, mint egy
meleg öltözetre, kövér jégre és nagy lendületre. Irány a jég!

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!