A judaizmus és a kereszténység egyetért abban, hogy a zsidó nép történelmi
sorsát Istennel kötött szövetsége határozta meg; és nagyjából konszenzus áll
fenn abban is, hogy "a nép" szétszóratását, a diaszpóra sorsát, a XX. században
elkezdődött hazatérést Izrael földjére és az újkori zsidó állam megalapítását
(1948) egyaránt a szövetségek alapján kell értelmezni. A Biblia szerint a szövetség
olyan egyezmény, szerződés, amelyet Isten először is Izrael népével, majd – az Újszövetségben
– a többi nemzettel kötött. A Szináj-hegyen a Teremtő kezdeményezte a szoros
viszonyt a zsidó néppel, amelyet Izrael elfogadott, és kötelezte magát, hogy feltételeit
megtartja és teljesíteni fogja az idők végezetéig. Az Egyiptomból kivonuló, a
nemzettéválás folyamatába épphogy belépő zsidóság szövetségi státusba kerülése
nem azt jelentette, hogy magasabbrend? etnikumként Isten a többi nemzet fölé helyezte
volna, hanem a kiválasztás Isten világmegváltói tervében bizonyos feladatok elvégzésére
és célok betöltésére szólt.