hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Veszedelmes ebek
A kutyalobbi a parlamentbe ment

2000. 03. 25.
Magyarország az úgynevezett egy főre jutó kutyatartásban a világ élbolyához tartozik. Kevés országban tartanak családonként nálunk több ebet. Az elmúlt évek kutyabalesetei viszont azt bizonyítják: felelősségtudatban viszont nem vagyunk nyerők. Nem csoda, hogy politikusok a törvény erejével szerettek volna mindezen változtatni. Eddig inkább kevesebb, mint több sikerrel.

A Selmeczy Gabriella fideszes politikus nevéhez fűződő úgynevezett "Pitbull-törvény"
– mely a veszélyes ebek bejelentésére kötelez, és azok tartásának feltételeit
határozza meg – sokak szerint nem érte el a célját. Egészen egyszerűen azért,
mert a törvény gyakorlati érvényesítése szinte lehetetlen. Jelenleg mindössze öt,
azaz 5(!) darab veszélyesnek minősített állatot tartanak nyilván az ezzel a
feladattal megbízott Országos Állategészségügyi Intézetben.

A törvény pontos "személyleírást" ad a nem törzskönyvezett, ám bejelentendő
pitbull terrierekről: "…izmos, sima szőrű, erőt sugárzó…erősen fejlett
orrnyereg, a szemek alatti terület feltűnően széles, erősen fejlett rágóizmok…"
stb. Mindazáltal a szakember törzskönyvezését a rendőrség vagy a jegyző nem bírálhatja
felül, így személyleírás ide vagy oda, az uborkafejű, életveszélyes ebek "hamis
papírokkal" szép számmal éldegélnek az országban, és a törvényben amúgy kötelezővé
tett ivartalanítástól sem kell tartaniuk.

A nem pitbull fajtájú kutya veszélyes voltát bejelentésre vagy hivatalból állapítják
meg, ha az eb "súlyos sérülést okoz", mely nyolc napon túl gyógyuló csonttörést,
vagy plasztikai műtéttel helyrehozható torzulást jelent. Amint azt ezzel kapcsolatban
Nagy Sándor Ottó, az Országos Rendőr-főkapitányság közrendvédelmi osztályvezető-
helyettese lapunknak elmondta: a kutyás baleseteknél az ebtartó felelőssége, hogy
eleget tegyen az általános ebtartási szabálynak. Ha ez adott, akkor nem érheti a gazdát
a gondatlanság vádja. A veszélyes ebeket elkerítve kell tartani, úgy, hogy az állat
a kerítésen sehogy ne tudjon áthatolni. Jól látható helyre ki kell tenni a "Vigyázz!
Veszélyes eb!" feliratú táblát. Sétáltatni fém szájkosárral, rövidpórázon
lehet, a nyakörvön feltűnő, piros keretben fehér alapon fekete betűkkel "Veszélyes"
feliratú bilétával.

A kóbor kutyák esetén ugyanazok a jogszabályok érvényesek, mint vadállatok esetén.
Ezeknek az állatoknak a befogása a gyepmesterek, más néven sintérek feladata lenne,
ők rendelkeznek a megfelelő felkészültséggel a kóbor kutyák befogására.

Sin Zoltán állatorvos szerint, aki egyébént kutyatenyésztéssel és kiképzéssel is
foglalkozik, a legtöbb ebtámadás oka maga az ember, illetve annak a gondatlansága. "Nem
a fajtákkal van a probléma, ugyanis a normálisan tartott és tanított, fegyelmezett
kutyákkal nincsen gond" – vélekedett a tenyésztő-állatorvos.

Lamperth Mónika, szocialista politikus a parlament önkormányzati és rendészeti
bizottságának elnöke elmondta, hogy vaktában nem érdemes a törvényhez nyúlni, bár
bebizonyosodott, hogy az használhatatlan. "Gyors elemzés szükséges, és parlamenti
eszközökkel kell változtatni a helyzeten, amit a magam részéről a bizottságban
kezdeményezni fogok" – mondta.

Turi Kovács Béla kisgazda politikus, az előbb említett bizottság alelnöke már évekkel
ezelőtt próbált érvényre juttatni egy törvénymódosítást. Szerinte a veszélyesnek
minősülő fajtát, illetve példányt kell jogilag megfoghatóbbá tenni. "Itt van az
eb elhantolva" – szögezte le a Heteknek. Rengeteg kifogással találkozott szakmai
oldalról is, ám az egyik legnagyobb problémának azt látja, hogy a kutyatartó szavazópolgárok
Magyarországon aránytalanul magas számban vannak a nem kutyatulajdonos szavazókkal
szemben. Mint mondta: "Széleskör? parlamenti összefogásra van szükség a törvény
megszigorítására, hiszen a kutyásoknak nagyon nagy befolyásuk van a politikára:
egyik párt sem szeretné elveszteni a bizalmukat.


Az elmúlt egy év során négy ember meghalt, tizenkettő pedig súlyos,
életveszélyes sérüléseket szenvedett kutyatámadások következtében. Az áldozatok
többsége kisgyermek, illetve idős ember. Az elmúlt napokban két tragikus szerencsétlenség
is történt: március 19-én a nyomok szerint egyértelműen kutyatámadás okozta egy hétéves
budapesti kisfiú halálát Újpesten, a Tungsram vízisport telepén. A területet őrző
két kutyát, egy rotweilert és egy németjuhászt, szakértői vizsgálat alá vették.
Két nap múlva a Pest megyei Sződligeten életveszélyesen megsebesült egy kisfiú,
valamint könnyebben a nagymamája, akiket saját boxer kutyáik martak meg. A gyermeket
kivérzéses sokkos állapotban szállították a váci kórházba, ahol megműtötték.
Az orvosok még lapzártánkkor is küzdöttek életéért. A képünkön a nagymama röntgenfelvételeit
ellenőrzik.    (Hetek)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!