Miért biblia az Új Beatles-biblia? Hiszen nem szentek életét írta meg: a könyv főszereplői nagyon is profán emberek, akik időnként a mai botrányhősöket is megszégyenítő dolgokat műveltek?–ŰNagyon egyszerű a válasz. Ők négyen bizonyos módon apostolok és próféták voltak, akik egy új korszakot hirdettek meg, amiben – a történelemben először – az ifjúság lett a legfontosabb. Nekik írtak „evangéliumokat”. Ez a négy fiatalember úgy gondolta, hogy felfedezték az üdvösséghez vezető utat, én pedig megírtam ezeknek az esendő szenteknek a történetét.Azért is kérdezem, mert John Lennon egyszer csúnyán megégette magát, amikor Jézushoz hasonlította a Beatlest. Ez a mondat végigkísérte az életét…–ŰIgen, megégette magát, és utána egy életen át mosakodott, mert nem így gondolta. Egy újságinterjú során a riporternő provokálta Johnt, aki ingerülten odavetette, hogy „népszerűbbek vagyunk Jézusnál”. Nem hasonlította magát Jézushoz, és később bocsánatot is kért a kijelentéséért, többek között egy televíziós evangélistának, Oral Robertsnek írt levelében is. Nagyon megbánta, hogy még csak közelébe is ment ennek a témának. John megmaradt alapvetően vallásosnak, ez kiderült a halála után megjelent interjúkból is. Voltak persze olyan kitérők, mint a Mahirisi Mahes jógival való kapcsolat, de ez is inkább zenei jellegű volt. Lennon nem véletlenül ment Amerikába, ahol az emberek 97 százaléka vallásosnak mondja magát. Nem egy katolikus országba ment, ahol a vallásosságnak van bizonyos monopolisztikus jellege, hanem Amerikába, ahol a protestáns egyházak, amelyek a reformáció folytatásainak tekinthetők, óriási befolyást gyakorolnak.Menjünk vissza a kezdetekhez. A hatvanas évek hajnala hihetetlen optimizmust sugárzott. Kennedy elnök meghirdette, hogy irány a Hold, az orvosok az összes betegség legyőzését ígérték… Úgy tűnt, minden elérhető az ember számára. Irreális kor volt ez?–ŰNem feltétlenül. A Beatles tagjai az első nagy háború utáni nemzedékhez tartoztak. A fülükben ott volt még a robbanások zaja, Lennon még liverpooli bombatölcsérekben is játszott, de mégis mindez elmúlt. Hadd mondjak erről egy történetet, ami igazi dráma volt a számomra! Kennedy Moszkvába küldte a Nobel-díjas írót, John Steinbecket. Az elnök üzenni akart a szovjeteknek, hogy kész az enyhülésre, a hidegháború lezárására. Steinbeck Moszkva után Budapestre jött. Ismertük egymást, történetesen én fordítottam az egyik darabját. Aczél György mindenáron találkozni akart Steinbeckkel, aki azonban ragaszkodott hozzá, hogy a hivatalos tolmács helyett én fordítsak neki. Mindez 1963 novemberében volt, azon a napon, amikor Kennedyt lelőtték. A hírt én mondtam el Steinbecknek, épp az Aczéllal való találkozás előtt. Mindannyian tudtuk, hogy a küldetésnek vége, egy új hidegháború kezdődik. Aczél mégis úgy magyarázott, mintha mi sem történt volna. Pedig Kennedy halálának napja a kétségbeesés napja, az akkori emberiség legsötétebb napja volt. A Beatles mégis azokban a hónapokban vált világhírűvé. Az akkori zenéjükben, szövegeikben semmi nem jelenik meg ebből a kétségbeesésből, sőt…–ŰA Beatles mondhatni az utolsó kapaszkodó volt a reménybe. Hiszen ha egy golyó – amire alighanem Moszkvában instruálták a merénylőt, Oswaldot – mindent tönkretehet, akkor mi értelme van bízni egy békésebb jövőben? Ebben a hullámvölgybe jött ez a négy liverpooli fiú, akik meghirdették az ifjúság forradalmát, a megbékélés, az erőszakmentesség korszakát.És a féktelen szabadosság korszakát…–ŰA szabadosság kísérőjelenség volt, nem lehet ezzel azonosítani a hatvanas éveket. Ezek a fiatalok kipróbáltak mindent, aztán nem sokára már mind mellényt viselt, aki előtte Woodstockban a sárban hempergett. Allen Ginsberget, aki ennek a korszaknak a legnagyobb provokátora volt, ma az amerikai klasszikusok között adják ki. A hatvanas évek olyan volt, mint egy vetemény, ami mára beérett, még akkor is, ha a háború megölte az ártatlanságot. De – Vörösmarty szavaival – ez nem egy „sárkányfog-vetemény” volt, valami félelmetes gonosz. Ne felejtsük el, hogy 1945 után több ezer helyi háborút vívtak, népirtások történtek, volt Ruanda, Kambodzsa, ma itt vannak az arab országok… Sok mindent el lehet mondani a hatvanas évek fiatalságáról, de egyet nem, hogy valaha is a háborúra izgattak volna. Lennon és az egész Beatles békepapok voltak, egy sort nem talál senki az életművükben, ami az erőszakról szólna.Véletlenek sorozata volt, hogy a hamburgi kocsmazenészekből 24 hónap alatt szupersztárok, a brit birodalom lovagjai lettek?–ŰMint minden történetben, itt is vegyül a szükségszerűség és a véletlen. Utólag nézve így kellett hogy történjen, akkor véletlennek látszott. Mindennek Angliában kellett megtörténnie, mert ez volt a háború utáni első jóléti társadalom, ahol 1946-tól kezdve mindenkinek társadalombiztosítása volt. A Beatles-generáció tagjai úgy nőttek fel, hogy tudták, lesz nyugdíjuk és egészségügyi ellátásuk. Nem véletlenül mondta Macmillan brit miniszterelnök azt, hogy „ilyen jól még sohasem éltünk”. Ez a jóléti társadalom kitermelt egy olyan réteget, akiknek nem kellett 16 évesen elmenni egy gyárba dolgozni. Viszont volt pénzük, amiből szórakozni akartak és tudtak. A régi dzsesszzenészekre már nem voltak kíváncsiak, ezért egyre-másra nyíltak új klubok, Hamburgban és Liverpoolban is. Ezek a klubok vonzották magukhoz a fiatalokat, akiknek aprópénznél több volt a zsebükben. Megnyílt a fiatalság piaca. Sőt igazából ekkor találták fel a fiatalságot, mert az nem volt korábban. Az ifjúság mint önálló életkori sajátosság nem létezett, Shakespeare-nél sem. Ha megnézünk egy Velazquez-festményt, azt látjuk, hogy azon a gyerekek kis méretű felnőttek. Piaci szempontból a fiatalok az ötvenes-hatvanas évek találmánya, mert rájöttek, hogy nekik eladható divatcikként a blue jeans, az indigó munkásnadrág.A Beatles volt az első zenekar Európában, akikre egy ipar épült?–ŰA könyvem borítóján ott van egy pár csizma, amit a Carnaby Streeten vagy a Beatles híres „Apple-boltjában” lehetett kapni hat fontért, ami akkor komoly pénz volt. Vékony kis lábbelik voltak ezek, de épp ettől működik a divat, hogy a vevők nem a praktikumért fizetnek. Emellett ott voltak az FM-rádiók, amelyek éjjel-nappal adták a zenét, és a lemezipar, ami ma ugyan haldoklik, de akkor hatalmas pénzeket szívott el. Ekkor alakult ki a „swinging London”, az örömváros. Éltem ott akkoriban, és emlékszem, hogyan hömpölygött éjjel a tömeg a Piccadillyn és a Trafalgar Square-en. Az éjszaka közepén marhasültet lehetett enni tormával a Sohóban, amit egy szegény tanárember is megengedhetett magának. Ezt a világot már nem ismerjük többé: mosolyogva mentek az emberek az utcán. Ezt a mosolygó világot tükrözte a Beatles első korszaka…–ŰA „yeah, yeah, yeah” az igent jelentette. Jól érezzük magunkat? Yeah, igen. Vagyunk? Van jövőnk? Igen, igen… A rockzene őshazája Amerika. Miben tudott a Beatles újat hozni? –ŰA liverpooli kikötőbe jöttek át azok a matrózok, akik az ötvenes évek dalait énekelték, Frank Sinatrát és a többieket. Ez még kizárólagosan szórakoztató zene volt. Lehetett rá édelegni a tánciskolában, vagy megnézni a moziban, de nem érintette meg igazán a fiatalságot. Amikor azonban megérkezett a Rock around the clock (Rock éjjel és nappal), és felléptek olyan színészek, mint Marlon Brando, akiknek a járása, mozdulatai, beszéde minta lett, akkor lehetett sejteni, hogy valami megváltozik. Amerika azonban tagolt társadalom. Ami Alabamában nagy volt, mint a countryzene, vagy New Orleansban a dzsessz, azt másutt nem becsülték olyan sokra. Emellett Amerika messze is volt, és az ottani zenészek nem érezték olyan fontosnak, hogy Európába jöjjenek. Hiányzott az egységes kultúra is, ami viszont Angliában megvolt. Ami Londonban vagy Liverpoolban siker volt, azt hallgatta mindenki. Nem véletlen, hogy a Beatles már a pályafutásuk legelején átment Németországba, ahol megtapasztalták, milyen azoknak zenélni, akik ellen a szüleik háborúztak. Ez a háború utáni Európa élménye volt, ami különbözött attól a mítosztól, amit az angolok a csatornán túl átéltek.Anglia közben elvesztette a gyarmatbirodalmát, lett helyette viszont a Beatles, és Anglia legfontosabb exportcikke lett…–ŰA gyarmatok elvesztése nem csak átkot jelentett Angliának. Egyre nagyobb terhet, miközben már régen nem adták azt a hasznot, mint korábban. Kineveltek viszont egy olyan értelmiséget, például Indiában, akik ma több ágazatban a világ élvonalát jelentik. A gyarmatbirodalom utódállamai közül azonban sok felszabadult ugyan, de közben súlyos romlásnak indult. A Beatles számaiba is beleépül ez a széles világ, a jamaicai reggae-től az indiai szitáron át a tengerészdalokig és a hillbilly-ig. Így a Beatles sokat tett a rasszizmus visszaszorításáért is. Egyszerűen mindenki szerette őket, a fehér középosztálytól a pakisztáni bevándorlókig. A mai fiatalok ha megnéznek egy Beatles-felvételt, azon csodálkoznak, hogy a színpadon mostani mércével nézve konzervatívan öltözött zenekart látnak, miközben a közönségük elképesztő eksztázisba került. Ennek mi volt a titka?–Ű1964-ig volt csak zakó és nyakkendő, utána a megjelenés gyorsan változott náluk is. De az eksztázisnak több oka is volt. Egyrészt ők írták a dalokat, így nemcsak előadók, hanem alkotók is voltak, akik ismerték a közönségüket. Emellett egy óriási marketingfogás volt az, hogy egy nagy apparátus a publikum és a zenekar közé állt. Nem lehetett megközelíteni őket, és emiatt a Beatles tagjait egyfajta kvázivallásos gurukká lehetett felemelni. Voltak, akik a hoteljük előtt azt kérték tőlük, hogy gyógyítsák meg a beteg gyerekeiket. Ezért is ért véget a zenekar pályafutása, mert már nem mertek színpadra lépni. Olyan intenzív volt irántuk a rajongás, hogy mindenféle veszély fenyegette őket. Csak emiatt szűnt meg a sikerei csúcsán a Beatles?–ŰTöbb ok is volt. 1969-re már telítődött a zenei piac, egyre nehezebb volt állandóan az első helyre kerülni. A Beatlesnek nem állt jól, ha csak harmadik vagy negyedik helyig jutott el egy új lemezük, ez olyan volt, mintha elvesztették volna a világbajnokságot. Emellett feszültség, sőt féltékenység keletkezett John Lennon és Paul McCartney között. A harmadik, hogy olyan mértékű gazdagságra tettek szert, amit a hétköznapi emberek addig nem ismertek. Ráadásul a gazdagság mellett a pénzügyeik példátlanul rendezetlenek voltak, miközben a hetvenes évek elején már egy új gazdasági válság kezdődött. Továbbá ne felejtsük el, hogy ekkoriban – világhír ide, világhír oda – Mick Jaggert és John Lennont is letartóztatta a rendőrség, priuszuk lett, egy sor országba nem mehettek, vagy csak egy rövid időre. Egyetlen kábítószeres kihágás – és ez helyes – ekkoriban földönfutóvá tehetett egy sztárt. Elkoptatta volna a Beatles-legendát az, ha később újra összeállnak, és nosztalgiakoncerteket vállalnak? –ŰFeltétlenül. Ez a szerencséjük részben egy tragédiából fakadt. Meghalt az eredeti menedzserük, és akik utána jöttek, azok már csak szélhámosok voltak. Emellett megjelent a színen Yoko Ono, aki szerintem olyan valaki, hogy birodalmakat lenne képes romba dönteni. Ehhez képest szerencse, hogy csak a Beatlest omlasztotta össze. Uralkodni akart, és féltékeny volt arra, hogy Lennon ugyanolyan szenvedéllyel fordult Paulhoz és a többiekhez, mint őhozzá. Yoko nem szerette azt, ha rajta kívül mások is megjelentek a színen. És az is benne lehetett, hogy a Beatles tagjai egy idő után szerettek volna kibújni a rájuk ragadt prófétai szerepből. A sorsuk elől azonban nem tudtak elmenekülni…–ŰPersze, hiszen ezért hívják ezt sorsnak. Utolérte őket, érdekes módon Lennont éppen akkor, amikor megint próféta akart lenni, és elkezdett felvételeket készíteni. Előtte öt évig eltűnt, kivonult a társadalomból. Amikor újra kilépett, akkor megint előkerülhetett egy őrült, és elő is került.42 év telt el a Beatles-biblia első kiadása óta. Miben látja ma a zenekar jelentőségét?–ŰAz erőszak- és rasszizmusellenességet már említettem, emellett nagy eredményük volt az, hogy áttörték a kulturális kizárólagosságot. A Beatles továbbra is a nyugati világ üzenete azoknak, akik még csak a müezzin hangját hallgathatják.
