hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Miért van bajban a magyar rendőrség?
Újra szól a hatlövetű

2011. 04. 14.
A fegyveres testületek utolsó reménye az Orbán-kormányban volt. Azt gondolták, hogy az eddig kialakultnál jobban már nem lehet rontani a helyzetükön. Lehetett. Ezúttal korkedvezményes nyugdíjukért szálltak harcba egy egész hetes demonstrációval, mert - mint mondják - nem szeretnének a munkából egyenesen a temetőbe menni. A társadalom szolidaritására azonban aligha számíthatnak, hiszen maguk is úgy tapasztalják, hogy egy átlag magyarnak már a rendőri uniformis látványától is ökölbe szorul a talpa.

„Önök furcsa helyzetben vannak, hiszen tanulmányaikat egy régi rendszerben kezdték, de már az áprilisi választásokkal megalakított nemzeti együttműködés rendszerében fejezik be, és ennek építésében súlyos felelősségük van. Az önök sikeres és alapos munkáján múlik az új rend építésének alapja" - mondta a tavaly nyári tisztavatón Orbán Viktor a rendőrtiszti főiskola végzősei előtt. Idén márciusban pedig csaknem kétezer tiszthelyettes rendőrnek állította a Hősök terén, hogy „becsületes, eredményes munkájukért" cserébe sokat várhatnak hazájuktól. „Most az önök szakmája is átalakul. Az átalakulás lezárultával az önök helyzete, erkölcsi, anyagi megbecsülése, életszínvonala jelentősen meghaladja majd a jelenlegit" - ígérte a miniszterelnök, ám a fegyveres testület ebből eddig csak annyit látott, hogy a Széll Kálmán-terv értelmében a jövőben minden korkedvezményes nyugdíjazás megszűnik (kivéve a nők negyvenéves munkaviszonya után járót).

Valamennyi rendvédelmi szervezet érdekképviselői (rendőr, büntetés-végrehajtás, tűzoltó, vámos stb.) egybehangzóan állítják, hogy az egész héten át a Parlament előtt tartó és lapzártánk után csúcsosodó tüntetéssorozatra azért került sor, mert a nagy ígéretek ellenére a kormány nem tekinti partnernek a fegyvereseket a reformok kidolgozásában. Erre mondta Pintér Sándor belügyminiszter a rendvédelmi szervek érdekvédelmi fórumának rendkívüli ülésén, hogy ők tekintették volna, de például hozzá eddig összesen egy értékelhető javaslat jutott el az érintettektől. Utasította is nyomban az országos parancsnokokat, hogy két napon belül (!) gyűjtsék össze az állomány véleményét a kidolgozás alatt lévő életpályamodellről. „Ezeknek az adatoknak a felhasználásával a Belügyminisztérium vezetésének lehetősége nyílt arra, hogy a Széll Kálmán Bizottságban ne csak a saját, hanem a személyi állomány véleményére is támaszkodva képviselhessék a hivatásos szolgálathoz kötődő érdekeket" - áll a hivatalos kommünikében. Addig is jól irányzott utalásokkal sejtetik a médián keresztül, hogy az elkeseredett rendvédelmisek tüntetései valójában politikai célokat szolgálnak.

Miért vannak elkeseredve?

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!