Tétényi Éva filigrán, mosolygós, de kemény közéleti ember, Esztergom függetlenként megválasztott polgármestere. Olyan városban győzött, amely előző vezetése alatt húszmilliárdos adósság árán egzisztált, és eljutott működőképessége határára. A Fidesz egyik fellegvárának számító Duna-parti település majd kétharmaddal emelte székébe Tétényi Évát, akinek ezt követően tapasztalnia kellett, hogy a kormánypárt közgyűlési többségét megőrző helyi frakciója úgy döntött: márpedig Esztergom non coronat! Legalábbis olyan politikust semmiképp, aki nem közülük való. Hiába vallja magát az új polgármester jobboldalinak – ha egyszer független jelöltként indult, és merészelt nyerni a választáson, akkor ez a tény olyannyira sérelmes a Fideszre nézve, hogy nincs bocsánat.
Mert ugyan köztudott, hogy Esztergom lakosságát az előző városvezető, Meggyes Tamás sorozatos botrányai késztették a változtatásra – Tétényi Éva épp ezért utasíthatta oly fölényesen maga mögé –, de ha a Fideszesek most támogatnák, hogy egy „kívülálló”, vagyis nem brancsbéli ember tegye rendbe a várost, azzal elismernék a saját felelősségüket Meggyes korábbi ámokfutásában. Azt hiszik, hogy amikor közgyűlési többségükkel megbénítják a polgármesternőt, elvonják jogköreit, és lejárató kampányt folytatnak ellene, akkor eltolhatják maguktól a közelmúltat, és elhitethetik, hogy Esztergomot az a Tétényi Éva viszi csődbe, aki éppenséggel tőlük örökölte a katasztrofális helyzetet.
Hogy ennek a nyilvánvaló hazugságnak még a legelszántabb kormánypártiak sem dőlnek be – hiszen szemük előtt zajlott az utóbbi évek minden városi blaszfémiája –, az nem zavarja a Fidesz-frakciót: valószínűleg azt szűrték le pártjuk általános kommunikációs gyakorlatából, hogy a legképtelenebb állításokhoz is szemrebbenés nélkül ragaszkodjanak, mert a fáradhatatlan ismétlés révén végül csak belesulykolják a polgárokba a maguk vízióját. Úgy tűnik, még senki nem világosította fel őket arról, hogy ez az agresszív technika egy idő után központilag sem válik be, sőt, bumeráng módjára visszaüt, de egy relatíve kis városban, ahol a helyi viszonyok mindig sokkalta átláthatóbbak, mint az országos gondok, kivált kontraproduktív.
Tétényi Éva viszont megértette, hogy az adott körülmények között egyedül a nyilvánosság erejében bízhat. Ráérzett, hogy a mai, mediatizált világban igenis olyan látványos eseményt kell kreálnia, amelyet a sajtó nem kerülhet meg; következésképp híre megy, mit kér a polgármester városa nevében. Tétényi ugyanis azért gyalogolt fel a kormányfőhöz – aki nem mellesleg Esztergom díszpolgára –, hogy kieszközölje nála a működésképtelenné vált közgyűlés feloszlatását, egyben lehetővé téve ezzel az időközi választást. Nem mindennapi akciójával azonban hiába szerezte meg az országos média figyelmét; amikor az átgyalogolt éjszaka után a parlamenthez ért, tudomásul kellett vennie, hogy csupán a miniszterelnöki hivatal egyik munkatársának adhatja át a petíciót.
A kormányfő nem vette magának a fáradságot, hogy személyesen fogadja – Magyarország megválasztott miniszterelnöke, maga is országgyűlési képviselő, a demokrácia nagyobb dicsőségére úgy döntött, hogy nem találkozik Esztergom ugyancsak választott első emberével. A díszpolgár nem ereszkedik le a polgármesterhez.
Vajon miért viselkedett így Orbán Viktor? Az elsődleges ok nyilvánvaló: sem Tétényi Éva személyét, sem az általa képviselt ügyet nem akarta felértékelni. Másodsorban ha megjelenik a kamerák előtt, és mintegy nyilvánosan deklarálja, hogy neki magának – úgy is, mint a kormánypárt elnökének, úgy is, mint az ország közjogi viszonyaiért felelős tisztségviselőnek – köze van mindahhoz, ami Esztergomban történik, azzal egyszersmind magára húzza a felelősséget az ottani helyzet megoldásáért. Márpedig Orbán ezt eddig is elhárította, mert nem tudott volna olyan módon reagálni a helyi Fidesz viselt dolgaira, hogy abból a felső pártvezetés jól kerüljön ki. Hiszen évek óta tétlenül nézték a Meggyes-éra minden kártevését; s mindvégig fontosabb volt számukra a kétséges status quo fenntartása, hogysem vállalták volna a rendcsinálással együtt járó, feltételezett presztízsveszteséget. Csakhogy már akkoriban is tévedtek – a Fidesz egyedül azzal őrizhette volna meg a városiak bizalmát, ha képesnek és hajlandónak mutatkozik a vállalhatatlan helyzet konszolidálására.
Orbán Viktor a régi mulasztást most azzal tetézte meg, hogy negligálta azt a Tétényi Évát, aki kormányfői támogatást várt egy olyan tiszta szituáció megteremtéséhez, amely lehetővé tehetné a város gazdasági reorganizációját. A miniszterelnök azért rázta le magáról a kényelmetlenné vált Esztergom-problémát, mert attól tartott, hogy pártjában a gyengeség jeleként értékelhetik, ha bármilyen külső nyomásnak engedve fellép egy fideszes többségű közgyűlés mégoly partikuláris és védhetetlen érdekei ellen.
Ezzel szemben a közvélemény azt honorálta volna, ha olyan képsorokat láthat, amelyeken Tétényi Éva hosszú menetelése végén belép a miniszterelnök dolgozószobájába, és személyesen adja át folyamodványát. Ennek a gesztusnak Orbán részéről még nem kellett volna együtt járnia semmiféle konkrét elköteleződéssel – legfeljebb az ígérettel, hogy hajlandó foglalkozni Esztergom sorsával. A dolgok ilyetén kezelése persze gyökeresen másfajta politikai kultúrát feltételez. Puszta erődemonstráció helyett emberi érzékenységet, a kétes értékű napi taktikák helyett társadalmi empátiát.
Tétényi Éva méltatlan elutasítása komoly kommunikációs hiba volt. A hatalmi gőg, a személyes arrogancia, a politikai kicsinyesség üzenete.
2011. 04. 15. (XV/15)
