Ki ne ismerne olyan beképzelt, hiú, öntelt embert, aki saját magáról azt hiszi, hogy különleges jogai vannak, és mások nem tudnak nélküle tevékenykedni? Megtévesztésképpen egy ideig még megnyerően is tud viselkedni azért, hogy elismerést, csodálatot kapjon. Kapcsolatai felszínesek, hiányzik belőle az empátia: társakra azért van csak szüksége, hogy felnézzenek rá. Állandóan bizonyítja fölényét, látszatra nagyon magabiztos, ám kudarc esetén visszahúzódik – persze ezt is a saját nagysága jeleként mutatva. Enyhe kritikára is túlérzékenyen, hisztériásan reagál. Hajlamos gyorsan ítélkezni, másokat kinevetni, kigúnyolni. Ő a nárcisztikus személyiségzavarban élő: nehéz kijönni vele, mert úgy véli, jobb, különb, mint mások, akikkel gyakran kötözködő, megalázó módon bánik. A témát Bánki György neves pszichiáterrel jártuk körbe annak kapcsán, hogy a közelmúltban jelent meg első önálló könyve – természetesen ironikus címmel: A legnagyszerűbb könyv a nárcizmusról.