hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Óriási hiba a baloldal és a Jobbik együttműködéséről beszélni
Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje

2017. 01. 26.
A nyáron vereséget szenvedett a szocialisták második legfontosabb tisztségéért folytatott versenyben, ehhez képest mostanra ő a párt kormányfőjelöltje. A többi baloldali párt azonban egyelőre hallani sem akar az általa támasztott feltételekről. Botka László szerint a baloldalnak az idő mellett most már a Jobbikkal is meg kell küzdenie saját szavazóiért.

December végén az MSZP nyári tisztújító kongresszusa utáni féléves csendet törte meg, amikor egy interjúban arra szólította fel a baloldali pártokat, hogy hagyjanak fel eddigi politikájukkal, és félretéve a pozícióharcokat, valódi alternatívát kínálva álljanak a közvélemény elé. Mi váltotta ki ezt a meglehetősen szókimondó és határozott kiállást?

– Lehet, hogy kívülről így látszott, de közel sem volt váratlan és véletlenszerű ez a hangnemváltás. A december végi interjú tartalma lényegében a tisztújító kongresszuson elmondott programbeszédem volt. Ezt a beszédet októberben egyszer már elismételtem egy nagyszabású szegedi konferencián, amelyen a demokratikus pártok vezetői is jelen voltak. Ezenkívül az ősz folyamán más alkalmakkor is találkoztam a pártok vezetőivel, így ők tisztában vannak azzal, hogy mit képviselek, és hogy milyen politizálást képzelek el a választásokig. A mondandóm időzítésével talán némelyeket valóban meglephettem, de a tartalmával biztosan nem.

De ezzel a bizonyos programbeszéddel a tisztújító kongresszuson vereséget szenvedett Hiller Istvántól, ami után furcsának tűnik, hogy annak a pártnak lett a miniszterelnök-jelöltje, amelyik nem választotta újra választmányi elnökként. Miért futott neki még egyszer?

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!