„Befellegzett a soha véget nem érő ausztrál grillpartiknak, miután már a szabadban sem gyülekezhet kettőnél több ember” – mondta az Ausztráliában élő Attila. Az alapjaiban felhőtlen életmódot folytató ausztrálokat a tűzvész után fél éven belül másodszor teszi próbára az élet, olyannyira, hogy lezárták az államok közötti határokat, amire a spanyolnátha óta nem volt példa. Bár a boltokon kívül gyakorlatilag minden bezárt, az általános iskolák néhány kivételtől eltekintve egyelőre még nyitva vannak – 20 százalékos látogatottsággal – az egészségügyben és rendfenntartásban dolgozók gyerekei részére. Attila hozzátette: a Scott Morrison vezette konzervatív kormány 130 milliárd dolláros szociális programot hirdetett: minden egyes munkahely megtartásáért a bajba jutott cégek havi 3000 dollárt kapnak az államtól, a munkakörtől és ágazattól függetlenül. Egyelőre a kiutat a határok teljes lezárásában és a külföldről hazaérkezők hotelekben eltöltött 14 napos karanténjában látják, amit katonákkal ellenőriznek.
„Nekünk van egy magyar csárdánk itt, aminek Korona a neve, de már nem merem így felvenni a telefont, mert azonnal lerakják a vendégek. Egy darabig még nyitva voltunk, távirányítós autón szolgáltuk fel a pörköltet, hogy higiénikus legyen, de aztán bezártunk, és átálltunk kiszállításra” – mondta egy másik kint élő magyar. Családjuk a magyar termékeket továbbra is forgalmazza, apósa pedig elkezdett pálinkából fertőtlenítőt készíteni.
„Az országos karantént nálunk azzal harangozták be, hogy az életbe lépés pillanatától 30-40 napig ott és azokkal az emberekkel kell majd egy helyen maradnunk, ahol és akikkel vagyunk. Ez elég szigorúan hangzik, de így van esély a járvány terjedési görbéjének kisimítására” – számolt be a Heteknek egy Új-Zélandon élő fiatal magyar házaspár.