Az idén hetvenéves Stephen Kingnek döntő hatása volt abban, hogy a horror kitört a rétegirodalomból, és ma már olvasók millióihoz jut el. Világszerte rengeteg író vallja, hogy pont az ő hatá­sára fordult az írás felé.

Közel két hónapja kezdtük Alvin J. Schmidt 2004-es könyvének ismertetését. A nyugalmazott amerikai szociológiaprofesszor How Christianity Changed the World (Hogyan változtatta meg a kereszténység a világot) című munkájában azokat a mélyreható változásokat mutatta be, amelyek az új hitnek köszönhetően pozitívan hatottak az emberi civilizációra. Most az utolsó rész következik, de reméljük, hogy az ezredforduló utáni időszak egyik legnagyobb hatású apologetikus könyvét magyarul is teljességében megismerhetik az olvasók. Cikkeinkben természetesen csak rövid szemelvényeket tudtunk bemutatni a könyv nagyon gazdag tartalmából, mindenesetre a visszajelzések alapján sorozatunkkal sikerült felkelteni az érdeklődést a mű iránt.

Folytatjuk Alvin J. Schmidt 2004-es könyvének ismertetését. A nyugalmazott amerikai szociológiaprofesszor How Christianity Changed the World című munkájában azokat a mélyreható változásokat mutatta be, amelyek az új hitnek köszönhetően pozitívan hatottak a az emberi civilizációra. Az előző részekben írtunk arról, miként ösztönözte a bibliai meggyőződés például a nők egyenlőségének megteremtését, a vállalkozás szabadságát, a kórházi vagy az egyetemi rendszer kialakulását. Most a kereszténységnek a jogegyenlőségre és az emberi méltóság védelmére gyakorolt hatásairól írunk.

Két hete kezdtük el Alvin J. Schmidt 2004-es könyvének ismertetését. A nyugalmazott amerikai szociológiaprofesszor How Christianity Changed the World című munkájában azokat a mélyreható változásokat mutatta be, amelyek az új hitnek köszönhetően pozitívan hatottak az emberi civilizációra. Most a könyv soron kö­vetkező fejezeteit foglaljuk össze.

A Hetek múlt heti számában kezdtük el Alvin J. Schmidt 2004-es könyvének ismertetését. A nyugalmazott amerikai szociológiaprofesszor How Christianity Changed the World című munkájában azokat a mélyreható változásokat mutatta be, amelyek az új hitnek köszönhetően pozitívan hatottak az emberi civilizáció menetére. A most következő cikkben a nyugati életforma további vívmányainak keresztény alapjait mutatjuk be a könyv alapján.

A posztkeresztény világban furcsának tűnhet ez a mondat: a legtöbb embernek fogalma sincs, hogy mi mindent köszönhet a kereszténységnek. Az olyan eszméket, mint az emberi jogok, szabadság, nők egyenlősége, a vállalkozás, a kórházak megléte vagy az egyetemi rendszer, általában magától értetődőnek veszik. Vannak, akik szerint ezek a keresztény ideológiai elnyomás­sal szemben jöttek létre. Pedig ahogy Alvin J. Schmidt (képünkön) 2004-ben megjelent, How Christianity Changed the World (Hogyan változtatta meg a kereszténység a világot?) című könyvéből kiderül, a nyugati életforma civilizációs előnyeinek meghatározó része a kereszténységtől ered. Sorozatunk első részében azt tekintjük át, hogyan hatott a kereszténység az élet tiszteletére és védelmére, valamint a házasságok iránti megbecsülés erősítésére.

A legtöbb ember fejében magától értetődő kép él a reneszánsz előtti időkről: az akkori emberek tudatlan, koszos, babonás népek voltak, akik híján voltak mindenféle tudományos gondolkodásnak. A széles körben elterjedt vélekedés szerint az ókori görögök és rómaiak civilizációteremtő bölcsessége után a sötétség zavaros évszázadai következtek, melybe azután a reneszánsz gondolkodók hoztak fényt, és a tudomány újra életre kelt; a középkori egyház minden eretneknek tűnő, a Szentírással ellentétes tudományos megnyilvánulást csírájában elfojtott; a tudományos forradalom csak a középkori egyház hatalmi monopóliumának elvesztése után kezdődhetett el. Ezekkel a jól csengő mondatokkal mindössze egy baj van: hogy nem igazak.

Az amerikai elnökválasztáson a két nagy párt mellett harmadik párti jelöltek is indulhatnak, közöttük eddig Ross Perrot szerepelt a legjobban, aki 1992-ben közel húszmillió szavazatot gyűjtött. Idén a kiélezett verseny és a váratlan fordulatokkal tarkított kampány miatt újra nagy figyelem irányul a független jelöltekre, akik közül az egyik legizgalmasabb a magát a „Tudomány Jelöltjeként” aposztrofáló Zoltán István filozófus-üzletember. Mint lapunknak elmondta, ha Mark Zuckerberg és Elon Musk az ügy mögé áll, biztos abban, hogy 2020-ban egy IT-világból érkező jelölt fog győzni. A transzhumanista politikussal Budapesten beszélgettünk a Brain Bar rendezvényén.

Ugye ismerős a standard ábrázolás a hollywoodi filmekből? A rosszul öltözött keresztény aktivista vérben forgó szemekkel áll a forgalmas utcasarkon, nyakában a „KÖZEL A VÉGÍTÉLET!” táblával, miközben bőszen ostorozza a tudomány istenellenes nézeteit. Valószínűleg még e-mail címe sincs a szerencsétlennek. Ugyan ki akarna ilyen embernek bármit is eladni? Nos, a jelek szerint egyre többen.

Amikor múlt héten az amerikai legfelsőbb bíróság eltörölte a férfi-nő kapcsolatán alapuló házasságértelmezést, akkor nem csak az érintett párok örültek. A melegek és támogatóik sírtak a boldogságtól, a hirdetők pedig gyorsan kifejezték szolidaritásukat velük és az üggyel egyaránt. Régóta látható, hogy sok hirdető – hol gazdasági, hol pedig világnézeti okokból – szintén támogatja a melegmozgalmak céljait.

Douglas Rushkoff nem az a kimondottan technofób fajta: már 1992-ben az internet centralizálását vizsgálta, kitalálta a vírusmédia szót, megjósolta a 2000 előtti internetes cégek felfutásának végét (az úgynevezett dotcom lufi kipukkadását), és a cnn.com egyik állandó szerzője, az internet és a média teoretikusa. Mégis, ez a sok könyvet jegyző szakember nemrég bejelentette, hogy megszünteti jelenlétét a Facebookon.

Amikor Ray Bradbury 91 éves korában eltávozott az élők sorából, hírességek egész sora, az ame­rikai kultúra reprezentáns képviselői fejezték ki nagyrabecsülésüket és fájdalmukat a halálhír nyomán. Sőt, még Barack Obama Elnöki Hivatala is rövid, de inkább érzelmes, mint hivatalos közleményt bocsátott ki.

Tavaly augusztusban közöltünk interjút Rácz Ödönnel, a Bécsi Filharmónia és Operaház szóló nagybgsével. Az azóta eltelt idben szerencsére nem állt meg az élet körülötte, st, tovább öregbítette és emelte a magyar muzsikusok jó hírét a világban.

Csaknem egy éve próbáljuk elkészíteni az interjút, végre sikerül…– Most jövök Szentpétervárról, előtte Olaszországban tartottam mesterkurzust, nagyon sűrű a programom.Mit jelent az, hogy szólónagybőgős?– Én vagyok az első bőgős (tizenhárman vagyunk a szólamban), én játszom el az összes szólót minden operában és a szimfonikus zenei koncerteken. Ez nagy felelősség, hiszen a világ egyik leghíresebb és legnívósabb operaháza a Bécsi Állami Operaház, emellett a Bécsi Filharmonikusok már többször megkapta az Európa legjobb zenekarának járó elismerést. Ez előtt a százharminc fős zenekar előtt is meg kell felelni. Ha hibáznék, azt a közönség megjegyezné, és az egész zenekar nívójának árthat. Ezért soha nem hibázhatok, mert rajtam van a szólam felelőssége. Ha például elszámolnám magam, nem biztos, hogy a nagybőgő szólam a többi szólammal együtt pontosan játszana tovább, hiszen a szólam a zenei dinamikákban, tempókban, ritmusban legfőképpen a szóló nagybőgősre hagyatkozik.Honnan indultál?– A Podmaniczky utcából… Komolyra fordítva a szót: zenészcsaládból származom. Teljes gyermekkoromat a zene töltötte ki. Előfordult, hogy kimentem a többiekkel a Ligetbe focizni, de nem szerettem futni, és sírtam, hogy inkább hazamehessek gyakorolni.Mindkét ágon a dédnagypapáim bőgőztek, apám is, öcsém is. Ha nem én, az öcsém vagy az apám gyakorolt éppen, akkor valamilyen nagybőgős lemez szólt otthon. Nyolc­évesen kezdtem el játszani, először egy feles bőgőn. Ez hiába kisebb a normál bőgőnél, egy sámlira kellett állnom, hogy rendesen elérjem.Mikor léptél fel először?– Ez egy nevezetes emlékem. Az 1996-os Ki mit tud?-on mutatkoztam be. Az Antal Imre vezette műsorban a klasszikus kategóriát nyertem meg az ötezer jelentkezőből. Ez hírnevet szerzett nekem. Első CD-met tizenhét évesen, 1997-ben készítettem. Érdekesség, hogy Japánból a napokban kerestek meg menedzserek, mert hallották ezt a lemezt, és rendelnének belőle többet. Pedig a lemez elkészülte óta már tizenhárom év telt el! Nem véletlen a lelkesedés, azt tudni kell, hogy a japánok nagyon szeretik a klasszikus európai komolyzenét élőben hallgatni, koncertre járni.A Ki mit tud? után egy évig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola, majd a Bécsi Zeneakadémia növendéke voltam. Ott meghirdettek egy szólistaversenyt, amelyben bármilyen hangszerrel részt lehetett venni. A verseny győztese különböző, az ottani Zeneakadémia által szervezett koncer­teken léphetett fel. Nagybőgős győzelmem híre gyorsan eljutott a bécsi operaház nagybőgőszólamához is, elkezdtek rólam beszélni, majd hívtak „kisegíteni”. Akkor már egy ideje Bécsben élsz, nem?– Igen, már nyolc évvel ezelőtt tutti nagybőgős voltam a bécsi operaházban. Két év a próbaidő, míg az ember a zenekar tagjává válik. A szólóbőgős nagyon fontos titulus. Három éve történt, hogy elment a szólóbőgős, és nemzetközi álláshirdetést írtak ki a helyére. Az elvárások magasak voltak: versenygyőztesnek vagy „A” kategóriás állásban dolgozó muzsikusnak kellett lennie. A világ szinte összes nagynevű együttesének bőgőse részt vett a felvételin, de senki nem felelt meg.Neked hogyan sikerült?– Ez is egy érdekes történet. A próbajátékot kétszer meghirdették, de én egyszer sem mentem el. Túl fiatalnak éreztem magam a huszonhat évemmel. A feleségem azt mondta, Ödi, ha másodszorra sem vesznek föl senkit, akkor neked is meg kell próbálnod, így a harmadik jelentkezési körben már én is ott voltam. A legmagasabb pontszámot kaptam, így egyértelmű volt a döntés. A zenekar huszonöt topvezetőjéből huszonnégy támogatta „kinevezésemet”, és csak egy tartózkodott. Annak ellenére, hogy akkorra már öt éve voltam a zenekar tagja, újabb két év próbaidő következett, ezúttal szólóbőgősként, míg végül megkaptam a szólóbőgős kinevezésemet.A te szinteden egy zenész még fejlődhet?– Persze! Egy zenész akkor tud fejlődni, ha soha nem épít maga köré kerítést, hanem mindenre nyitott. Ezenkívül nagyon sokat lehet tanulni mások hibájából, én is így tettem. Ha lehet, akkor minél több zenét hallgatok, például román, albán, orosz, cigány népzenét, valamint klezmert is, mert ezekben a népzenékben máshogy kell szólnia a bőgőnek, mint a klasszikus zenében, és ezt nagyon érdekesnek találom. Olyan szerencsére nincs a zenében, hogy valaki a legjobb lenne – nem a legjobb, hanem más. Nagyon sok jó zenész van, irtózatos a konkurencia. Az internet miatt minden technikai bravúrt le lehet utánozni, nagy az online repertoár, amelyből meríteni tud, aki tanulni szeretne. Ráadásul így minden zenészt lehet ismerni, nincsen senki elzárva.Könnyű annak, aki tehetséges.– Ha valaki nem elég tehetséges, ne csinálja! Ezt nem lehet elkezdeni az érettségi után vagy mondjuk húsz­évesen; az első diploma környékén már művészi szinten kell tudni. Ez a gyerekkorba is belenyúlik. Sokat kell gyakorolni, nem lehet csak kilencvenkilenc százalékosnak lenni, mert majd jön valaki, aki azt a hiányzó egy százalékot is behozza. És rengeteget kell dolgozni. A szó­lóbőgősi felvételire én például mindennap hajnali fél hattól kilencig gyakoroltam, tíztől tizenhárom óráig próba volt, tizenháromtól tizennyolc óráig (ha épp nem volt próba) gyakoroltam, vagy próbáltam aludni, aztán késő estig koncerteztünk. Ezt három hónapig csináltam, nagyon kemény időszak volt. Mennyire foglal le titeket a zenélés?– Az egy hónapnyi munkánk általában tizennyolc-húsz operaestet, tíz-tizenkét filharmonikus koncertet és az ezekhez tartozó próbákat öleli fel. Emellett több kamaraegyüttesben játszom, és tanítványaim is vannak. Egész évben három hét szabadságot tudok kivenni, de például a természetesnek mondható szilveszter mellett karácsonykor, december 25-én is fellépünk a Diótörővel.Te egy igazi sikeres ember vagy. Hogyan éled meg, hogy Magyarországon egyre erősebb a cigányozás?– Magyarországon a legnagyobb hiba, hogy általánosítunk. Én nem tudok egyetlen felmenőmről, rokonomról és roma barátomról sem, akinek valaha is rendőrségi ügye lett volna, ennek ellenére én is meg vagyok bélyegezve. Inkább arról kellene beszélni, mi lett azzal a több száz éttermi cigányzenésszel, akik mondjuk még tizenöt évvel ezelőtt is el tudták vinni Magyarország hírét akár a tengerentúlra is. Körülbelül a nyolcvan százalékuk elment biztonsági őrnek vagy piacra árusnak. Nem a szociális segélyből meg a gyesből élnek! Az ő nevükben senki nem beszél, nem képviselik az érdekeiket. Nem hiszek abban, hogy a romák nem szeretnek dolgozni, igenis, ők is szeretnének pénzt keresni. Ha megnézzük a legtöbb közhasznú munkát, a romák is kiveszik a részüket (például az építkezéseken). Maradjunk annyiban, hogy minden társadalmi rétegben vannak jó és rossz emberek egyaránt.Bécsbe is elérnek a hazai hírek?– Igen. Nagyon szégyelltem, hogy amikor egyszer kijöttem a próbáról, a bécsi Wiener Heute újság címlapján a Hősök terén felvonuló gárdisták képe fogadott. A másnapi próbán szinte másról se volt szó, hiába próbáltam megvédeni Magyarországot.Van még magyar tagja a társulatnak?– Rajtam kívül két másik magyar zenél a társulatban.Meddig lehet ezt még csinálni?– Amíg ki nem ég az ember, akkor azután elmegy tanítani vagy karmesternek. Apropó: hála Istennek, a világ összes nagynevű karmesterével játszhattam már – például Zubin Mehtával, Riccardo Mutival, Daniel Barenboimmal – és mindegyikük elfogadott, és szeretetéről biztosított. Sőt, Zubin Mehta meg is je­gyez­te pár évvel ezelőtt, hogy annak ellenére, hogy először játszunk együtt, számára mégis olyan érzés, mintha már évek óta együtt koncerteznénk. Ez egyébként olyan, mint egy labdajáték: a jó karmester feldobja a labdát a zenekarnak, hogy az visszaüsse.A komolyzenére mennyire van hatással a popkultúra?– Sajnos nagyon. A mai kor a komolyzenében is egyre inkább a kinézetről szól, egy hosszú comb vagy a jóképűség lassan többet számít, mint a tudás. Egyre meghatározóbb, hogy hogyan adod el magad.Hogyan viseled a negatív kritikákat?– Az első pillanatban rosszul, két napig is eltart, míg leszűröm a tanulságokat. De igyekszem nem haragudni, és távol tartani magamtól a negatív indulatokat. Én ugyanis tizennégy éves korom óta keresztény vagyok. Kérlek, azt mindenképpen írd bele az interjúba, hogy nagyon büszke vagyok a Hit Gyülekezetére, amelynek tagja vagyok, mert én a világ rengeteg táján jártam, számos gyülekezetet láttam, és külföldről nézve, amit Isten ebben a kicsiny országban végez, erre nincs szó. Nagyra becsülöm az istentiszteletek zenészeit is, mert fantasztikus az egység köztük, látszik, hogy jó a személyes kapcsolatuk, és hogy szeretnek egymással zenélni.Ha valaki a profánabb zenei világgal barátkozna, mondjuk pont a komolyzenével, milyen zeneműveket ajánlanál neki?– Az operák világával történő ismerkedéshez Verdi és Puccini ideális lehet. Menj el, nézd meg mondjuk a Rigolettót, és többé nem mondod azt, hogy nem mész operába.

„Az első csapat 2 wipe után oszlott… 3 DPS 2K alatt volt… Healeltem én discként, meg 2 holy pala akik együtt nem toltak annyit, mint én az absorbjaim nélkül. Sparkokat nem kezelték, vagy ha mégis lelőttek egyet, csak a DPS fele állt bele…” Érti? Lehet, hogy Ön most nem, de szerte a világon millióknak a virtuális fantasyvilágot átélhetővé tevő World of Warcraft (WoW) című számítógépes játék jelenti a közös nyelvet. A jelenlegi adatok szerint a WoW regisztrált, azaz fizetős felhasználóinak száma világszinten meghaladja Magyarország népességét. Az öt éve elérhető játék világában tehát országnyi ember merül el nap mint nap. Ez a szám folyamatosan növekszik, és ahogy látni fogjuk, az elmerülés egyáltalán nem túlzó megállapítás. Sok szakember szerint egy új jelenség kialakulásának lehetünk tanúi: ez nem más, mint a számítógépes játékoktól való kóros függőség.

Aki azt hitte, hogy Michael Jackson idő előtti távozásával nem maradt még király a popszakmában, az téved. Vigyázó szemeinket elég a közelbe, Prágára vetni, és elámulni az állócsillag Karel Gott véget nem érő pályafutásán.

Idén harmincadik évfolyamába lépett Magyarország nagymúltú science fiction magazinja, a Galaktika. Egykor a világ egyik legolvasottabb ilyen jellegű kiadványa volt, ám a rendszerváltás kimúlásra ítélte. Újjáéledése óta folytatja irodalomszervező munkáját, ismét fiatal novellisták szárnybontogatásainak elsődleges terepe.

Ha egri lennék, rögvest gyártani kezdeném a szórólapokat, az óriásplakátokat és a különféle mütyüröket. Városom bejáratához színes, informatív táblákat tennék ezzel a felirattal: itt játszódik Magyarország kedvenc története. Vagyis, ha egri lennék, megpróbálnék hasznot húzni a Nagy Könyv végeredményéből, abból a tényből, hogy a szavazók szerint Gárdonyi Géza Egri csillagok cím? alapműve ma a number one Magyarországon. Ha MTV-s lennék, már kevesebb okom lenne a felhőtlen örömre. Elszomorítana az a tudat, hogy a döntőt a magyar lakosságnak csak mintegy két százaléka kísérte figyelemmel, helyette a Nagy Sorozatot (Barátok közt) vagy a Nagy Kopaszt (Kojaket) nézték.

Két napja nem eszem, nem iszom, a telefonom mellett virrasztom át éjszakáimat. Úgy kezdődött, hogy körülbelül egy hete, baráti társaságban, kedélyes kvaterkázással múlattam az időt, amikor megcsörrent a mobilom. Gyurcsány Ferenc volt az. Kimérten, visszafogottan üdvözölt, de hát mégiscsak ő volt. Én röstellkedtem, hogy ha már személyesen engem keresett meg az ország vezetője, illene végighallgatnom, de éppen egy sztoriban voltam benne, elhallgattattam mobilomat. Ez végzetes hibának bizonyult.