hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Szuperhősök biznisze
Szabadítók Gólemtől az Aquamanig

2018. 12. 19.
A magyar mozik nemrég mutatták be a két amerikai képregény-óriásvállalat, a Marvel és a DC versengésének újabb digitális megtestesülését: a már most közönségsikernek tűnő Aquaman című film az utóbbi cég szuperhősei közé tartozik. Hosszú az út, amelyet a vásznon hősködő emberfeletti lények megtettek, és még nem vagyunk a végén.

A képregény és a szuperhős fogalma összetartozik, de egymásnak nem szinonimája: a képregény egy művészeti forma, ábrázolás és formanyelv, a szuperhős pedig egy zsáner, vagyis tematika. Bár a képregény nem a huszadik század szülötte, az első szuperhős igen. 1902-ben történt ugyanis, hogy a Chicago Tribune megjelentette a Hugo Hercules című, hat kis kockából álló képregényt (comic streap), amely az első szuperhőst adta a világnak. Hugo Hercules egyszerű segítőként jelent meg, ha szükség volt rá, ott termett. Szó sem volt itt még világmegváltó kalandokról vagy kozmikus gonoszságról - egyik történetében a hős Hugo egy asszonyon segített, aki egy taxiból kiszállva nem boldogult volna a sok csomagjával.

Érdekesség, hogy az ikonikus szuperhős megjelenése előtt egy évvel olvashatta az erre fogékony közönség az első női szuperhős sztoriját! Ő volt Olga Mesmer, avagy „a röntgenszemű lány”. Olga titokzatos édesanyját apja oltotta be oldott állapotú röntgensugárral (nem elírás és nem is vicc!), amitől a kislány képessé vált látni a röntgensugarakat. A történet szerint a szülei aznap meghaltak, amikor ő a világra jött, így őt keresztapja nevelte fel, aki azt akarta, hogy tartsa titokban szuperképességét. Ha ezt a rövid elbeszélést darabjaira bontjuk, láthatjuk, hogy már magában hordozza a későbbi emberfeletti lények egy részének eredettörténetét.

A képregénytörténelem leghíresebb dátuma 1938 júniusa. Ekkor mutatta be a Detective Comics (DC) nevű cég a világ egyik leghíresebb szuperhősét, az amerikai popikonná vált Supermant.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!