hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Elnökjelölt beültett chippel
Budapesti interjú Zoltán István amerikai transzhumanista filozófussal

2016. 06. 16.
Az amerikai elnökválasztáson a két nagy párt mellett harmadik párti jelöltek is indulhatnak, közöttük eddig Ross Perrot szerepelt a legjobban, aki 1992-ben közel húszmillió szavazatot gyűjtött. Idén a kiélezett verseny és a váratlan fordulatokkal tarkított kampány miatt újra nagy figyelem irányul a független jelöltekre, akik közül az egyik legizgalmasabb a magát a „Tudomány Jelöltjeként” aposztrofáló Zoltán István filozófus-üzletember. Mint lapunknak elmondta, ha Mark Zuckerberg és Elon Musk az ügy mögé áll, biztos abban, hogy 2020-ban egy IT-világból érkező jelölt fog győzni. A transzhumanista politikussal Budapesten beszélgettünk a Brain Bar rendezvényén.

Mit szól ahhoz, hogy a nagy pártok elnökjelöltjei, Hillary Clinton és Donald Trump egyaránt 70 év körüli emberek. Ha hozzávesszük a második legsikeresebb demokrata jelöltet, a 75 éves Bernie Sanderst, akkor hárman 213 évesek. Nem abszurd ez egy olyan korban, amelyben a változások és a fejlődés üteme még a fiatalok számára is nehezen követhetően gyors? Miért nincs hangosabb politikai képviselete a nagy pártokban az IT-nemzedéknek?

– Ma a legnagyobb politikai akadálya a transzhumanizmusnak és általában véve a progressziónak az, hogy bár a választók demográfiai összetétele nagyon kedvező – közel fele 35 év alatti fiatal –, ezek közül a fiatalok közül rengetegen nem szavaznak. Ezt tapasztalom a kampányom során is, arra hivatkoznak, hogy igen, az üzenet nagyon szimpatikus számukra, de elfoglaltak, nem érdekli őket a politika. Az idősebb emberek épp ellenkezőleg, ők sokkal jobban motiváltak. Nem akarom azt mondani, hogy az idősebbek feltétlenül technológiaellenesek lennének, és nem érdekelnék őket a tudományban végbemenő hihetetlen változások.

Azonban ezt mégis a fiataloknak kellene felvállalniuk, ők azonban egyszerűen nem szavaznak. Egyfajta 22-es csapdájaként érzékeljük ezt a helyzetet, mindkét oldal irányából. A célom ezért egyrészt az, hogy az időseket jobban bevonjam a technológiai kérdések és ügyek értelmezésébe, például az öregedéstudomány oldaláról. Ha nem is érdeklik őket a transzhumanista válaszok, azzal nagyon is foglalkoznak, hogy meddig élhetnek, milyen helyzetük, lehetőségeik lesznek idős korukban. Ha ilyenről hallanak, felkapják a fejüket. Nagyon nagy pénzeket is meg lehet mozdítani ezekben a témákban, ezt látjuk a gazdaságban is.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!