hetilap

Csaknem egy éve próbáljuk elkészíteni az interjút, végre sikerül…– Most jövök Szentpétervárról, előtte Olaszországban tartottam mesterkurzust, nagyon sűrű a programom.Mit jelent az, hogy szólónagybőgős?– Én vagyok az első bőgős (tizenhárman vagyunk a szólamban), én játszom el az összes szólót minden operában és a szimfonikus zenei koncerteken. Ez nagy felelősség, hiszen a világ egyik leghíresebb és legnívósabb operaháza a Bécsi Állami Operaház, emellett a Bécsi Filharmonikusok már többször megkapta az Európa legjobb zenekarának járó elismerést. Ez előtt a százharminc fős zenekar előtt is meg kell felelni. Ha hibáznék, azt a közönség megjegyezné, és az egész zenekar nívójának árthat. Ezért soha nem hibázhatok, mert rajtam van a szólam felelőssége. Ha például elszámolnám magam, nem biztos, hogy a nagybőgő szólam a többi szólammal együtt pontosan játszana tovább, hiszen a szólam a zenei dinamikákban, tempókban, ritmusban legfőképpen a szóló nagybőgősre hagyatkozik.Honnan indultál?– A Podmaniczky utcából… Komolyra fordítva a szót: zenészcsaládból származom. Teljes gyermekkoromat a zene töltötte ki. Előfordult, hogy kimentem a többiekkel a Ligetbe focizni, de nem szerettem futni, és sírtam, hogy inkább hazamehessek gyakorolni.Mindkét ágon a dédnagypapáim bőgőztek, apám is, öcsém is. Ha nem én, az öcsém vagy az apám gyakorolt éppen, akkor valamilyen nagybőgős lemez szólt otthon. Nyolc­évesen kezdtem el játszani, először egy feles bőgőn. Ez hiába kisebb a normál bőgőnél, egy sámlira kellett állnom, hogy rendesen elérjem.Mikor léptél fel először?– Ez egy nevezetes emlékem. Az 1996-os Ki mit tud?-on mutatkoztam be. Az Antal Imre vezette műsorban a klasszikus kategóriát nyertem meg az ötezer jelentkezőből. Ez hírnevet szerzett nekem. Első CD-met tizenhét évesen, 1997-ben készítettem. Érdekesség, hogy Japánból a napokban kerestek meg menedzserek, mert hallották ezt a lemezt, és rendelnének belőle többet. Pedig a lemez elkészülte óta már tizenhárom év telt el! Nem véletlen a lelkesedés, azt tudni kell, hogy a japánok nagyon szeretik a klasszikus európai komolyzenét élőben hallgatni, koncertre járni.A Ki mit tud? után egy évig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola, majd a Bécsi Zeneakadémia növendéke voltam. Ott meghirdettek egy szólistaversenyt, amelyben bármilyen hangszerrel részt lehetett venni. A verseny győztese különböző, az ottani Zeneakadémia által szervezett koncer­teken léphetett fel. Nagybőgős győzelmem híre gyorsan eljutott a bécsi operaház nagybőgőszólamához is, elkezdtek rólam beszélni, majd hívtak „kisegíteni”. Akkor már egy ideje Bécsben élsz, nem?– Igen, már nyolc évvel ezelőtt tutti nagybőgős voltam a bécsi operaházban. Két év a próbaidő, míg az ember a zenekar tagjává válik. A szólóbőgős nagyon fontos titulus. Három éve történt, hogy elment a szólóbőgős, és nemzetközi álláshirdetést írtak ki a helyére. Az elvárások magasak voltak: versenygyőztesnek vagy „A” kategóriás állásban dolgozó muzsikusnak kellett lennie. A világ szinte összes nagynevű együttesének bőgőse részt vett a felvételin, de senki nem felelt meg.Neked hogyan sikerült?– Ez is egy érdekes történet. A próbajátékot kétszer meghirdették, de én egyszer sem mentem el. Túl fiatalnak éreztem magam a huszonhat évemmel. A feleségem azt mondta, Ödi, ha másodszorra sem vesznek föl senkit, akkor neked is meg kell próbálnod, így a harmadik jelentkezési körben már én is ott voltam. A legmagasabb pontszámot kaptam, így egyértelmű volt a döntés. A zenekar huszonöt topvezetőjéből huszonnégy támogatta „kinevezésemet”, és csak egy tartózkodott. Annak ellenére, hogy akkorra már öt éve voltam a zenekar tagja, újabb két év próbaidő következett, ezúttal szólóbőgősként, míg végül megkaptam a szólóbőgős kinevezésemet.A te szinteden egy zenész még fejlődhet?– Persze! Egy zenész akkor tud fejlődni, ha soha nem épít maga köré kerítést, hanem mindenre nyitott. Ezenkívül nagyon sokat lehet tanulni mások hibájából, én is így tettem. Ha lehet, akkor minél több zenét hallgatok, például román, albán, orosz, cigány népzenét, valamint klezmert is, mert ezekben a népzenékben máshogy kell szólnia a bőgőnek, mint a klasszikus zenében, és ezt nagyon érdekesnek találom. Olyan szerencsére nincs a zenében, hogy valaki a legjobb lenne – nem a legjobb, hanem más. Nagyon sok jó zenész van, irtózatos a konkurencia. Az internet miatt minden technikai bravúrt le lehet utánozni, nagy az online repertoár, amelyből meríteni tud, aki tanulni szeretne. Ráadásul így minden zenészt lehet ismerni, nincsen senki elzárva.Könnyű annak, aki tehetséges.– Ha valaki nem elég tehetséges, ne csinálja! Ezt nem lehet elkezdeni az érettségi után vagy mondjuk húsz­évesen; az első diploma környékén már művészi szinten kell tudni. Ez a gyerekkorba is belenyúlik. Sokat kell gyakorolni, nem lehet csak kilencvenkilenc százalékosnak lenni, mert majd jön valaki, aki azt a hiányzó egy százalékot is behozza. És rengeteget kell dolgozni. A szó­lóbőgősi felvételire én például mindennap hajnali fél hattól kilencig gyakoroltam, tíztől tizenhárom óráig próba volt, tizenháromtól tizennyolc óráig (ha épp nem volt próba) gyakoroltam, vagy próbáltam aludni, aztán késő estig koncerteztünk. Ezt három hónapig csináltam, nagyon kemény időszak volt. Mennyire foglal le titeket a zenélés?– Az egy hónapnyi munkánk általában tizennyolc-húsz operaestet, tíz-tizenkét filharmonikus koncertet és az ezekhez tartozó próbákat öleli fel. Emellett több kamaraegyüttesben játszom, és tanítványaim is vannak. Egész évben három hét szabadságot tudok kivenni, de például a természetesnek mondható szilveszter mellett karácsonykor, december 25-én is fellépünk a Diótörővel.Te egy igazi sikeres ember vagy. Hogyan éled meg, hogy Magyarországon egyre erősebb a cigányozás?– Magyarországon a legnagyobb hiba, hogy általánosítunk. Én nem tudok egyetlen felmenőmről, rokonomról és roma barátomról sem, akinek valaha is rendőrségi ügye lett volna, ennek ellenére én is meg vagyok bélyegezve. Inkább arról kellene beszélni, mi lett azzal a több száz éttermi cigányzenésszel, akik mondjuk még tizenöt évvel ezelőtt is el tudták vinni Magyarország hírét akár a tengerentúlra is. Körülbelül a nyolcvan százalékuk elment biztonsági őrnek vagy piacra árusnak. Nem a szociális segélyből meg a gyesből élnek! Az ő nevükben senki nem beszél, nem képviselik az érdekeiket. Nem hiszek abban, hogy a romák nem szeretnek dolgozni, igenis, ők is szeretnének pénzt keresni. Ha megnézzük a legtöbb közhasznú munkát, a romák is kiveszik a részüket (például az építkezéseken). Maradjunk annyiban, hogy minden társadalmi rétegben vannak jó és rossz emberek egyaránt.Bécsbe is elérnek a hazai hírek?– Igen. Nagyon szégyelltem, hogy amikor egyszer kijöttem a próbáról, a bécsi Wiener Heute újság címlapján a Hősök terén felvonuló gárdisták képe fogadott. A másnapi próbán szinte másról se volt szó, hiába próbáltam megvédeni Magyarországot.Van még magyar tagja a társulatnak?– Rajtam kívül két másik magyar zenél a társulatban.Meddig lehet ezt még csinálni?– Amíg ki nem ég az ember, akkor azután elmegy tanítani vagy karmesternek. Apropó: hála Istennek, a világ összes nagynevű karmesterével játszhattam már – például Zubin Mehtával, Riccardo Mutival, Daniel Barenboimmal – és mindegyikük elfogadott, és szeretetéről biztosított. Sőt, Zubin Mehta meg is je­gyez­te pár évvel ezelőtt, hogy annak ellenére, hogy először játszunk együtt, számára mégis olyan érzés, mintha már évek óta együtt koncerteznénk. Ez egyébként olyan, mint egy labdajáték: a jó karmester feldobja a labdát a zenekarnak, hogy az visszaüsse.A komolyzenére mennyire van hatással a popkultúra?– Sajnos nagyon. A mai kor a komolyzenében is egyre inkább a kinézetről szól, egy hosszú comb vagy a jóképűség lassan többet számít, mint a tudás. Egyre meghatározóbb, hogy hogyan adod el magad.Hogyan viseled a negatív kritikákat?– Az első pillanatban rosszul, két napig is eltart, míg leszűröm a tanulságokat. De igyekszem nem haragudni, és távol tartani magamtól a negatív indulatokat. Én ugyanis tizennégy éves korom óta keresztény vagyok. Kérlek, azt mindenképpen írd bele az interjúba, hogy nagyon büszke vagyok a Hit Gyülekezetére, amelynek tagja vagyok, mert én a világ rengeteg táján jártam, számos gyülekezetet láttam, és külföldről nézve, amit Isten ebben a kicsiny országban végez, erre nincs szó. Nagyra becsülöm az istentiszteletek zenészeit is, mert fantasztikus az egység köztük, látszik, hogy jó a személyes kapcsolatuk, és hogy szeretnek egymással zenélni.Ha valaki a profánabb zenei világgal barátkozna, mondjuk pont a komolyzenével, milyen zeneműveket ajánlanál neki?– Az operák világával történő ismerkedéshez Verdi és Puccini ideális lehet. Menj el, nézd meg mondjuk a Rigolettót, és többé nem mondod azt, hogy nem mész operába.