A 84 éves Bötz Jánosné kálváriája nem egyedi, mégis szívbemarkolóan tanulságos. A kedves idős hölgy ma is tisztán emlékszik a 65 évvel ezelőtti eseményekre, arra, hogy a sváb civil lakosság mennyire megszenvedte gyökereit: mivel Hitler német volt, őket származásuk miatt hazaárulóknak kiáltották ki és deportálták. Erzsébet semmit nem értett a politikából, fiatal lány volt, amikor bevagonírozták őket, és vitték az oroszországi szénbányákba kényszermunkára. A gulágról évek múltán betegen, fejtífusszal érkezett haza, de legalább hazaért, mert nagyon sokan meghaltak a lágerben. A túlélők a kommunista rendszerben meg voltak félemlítve, senkinek sem beszélhettek a történtekről.–ŰDrágáim, az én történetem nagyon szomorú, keserves és nehéz. 1926-ban születtem Almamelléken. Szüleim szegények voltak, öten voltunk testvérek. Hat elemit végeztem, tizenkét éves koromtól cselédlányként dolgoztam. 1944 decemberében tizennyolc éves voltam, amikor összeszedtek bennünket, svábokat itt, Gödrekeresztúron. Az akkori kisbíró dobolta ki a faluban, hogy minden tizenhét és harmincöt év közötti jelentkezzen az iskolánál, pár hétre vigyünk élelmet és ruhát, mert a németek által tönkretett utakat, hidakat megyünk javítani Kaposvár környékén.  És aki nem akart menni?–ŰAki nem ment önként, azt megfenyegették, hogy agyonlövik, kiirtják az egész családját. Lovaskocsival vittek a téli hidegben Sásd felé, és már akkor tudtuk, hogy be lettünk csapva, mert nem Kaposvár, hanem Pécs felé vittek. Elkezdtünk sírni, nagyon féltünk, hogy mi lesz, mert minden lovas kocsin ott volt az orosz katona fegyverrel. Gondoltam is magamba: mi bűne lehet egy tizennyolc éves lánynak, hogy így bánjanak vele pusztán a származása miatt? Aztán másnap mentünk gyalog Sásdtól a Mecseken át Pécsig, ahol a laktanya istállójában lettünk elszállásolva, ott voltunk úgy két hétig. Január 10-én az állomásra tereltek bennünket, majd bevagoníroztak állatszállító vagonokba. Belül deresek voltak a vagonok, élelem alig, ülve aludtunk, vécé a konzerves doboz – el lehet képzelni. Csak sírtunk és imádkoztunk, hogy csak egyszer kerüljünk innen ki. Azt hittük, ennél rosszabb már nem lehet, tisztálkodásról szó sem lehetett, de aztán jött a még rosszabb.Hova vitték magukat pontosan? –ŰFebruár 2-án érkeztünk meg Oroszországba, éjjel egyszer csak megállt a vonat, kiszállítottak a térdig érő hóba. Láttuk a nagy szénkő hegyeket. Mondtuk is egymásnak: „Csak nem ezekbe a bányákba tesznek, mert akkor itt halunk meg mind.” Majd a magas hóban nagyon sokáig gyalogoltunk klumpában, mert akkor nem volt csizma. Azon a bányavidéken, Dombaszk járásban 5-9 kilométer távolságra építették egymástól a lágereket: Liszicsanszk, Csornomol, Melinkó, Novodrozsenko.Voltak máshonnan is foglyok? Milyenek voltak a körülmények?–ŰA mi lágerünkben voltak már bácskaiak is. Üres, fűtetlen kis helyiségekbe kerültünk, ahol deszkából voltak rekeszek összeszegelve. Se takaró, semmi sem volt a deszkán, csak egy kis kendőm volt, és szerencsére a hat-hét rétegű sváb szoknyám. Hárman egymás mellé feküdtünk. Másnap, amikor mentünk a konyhára, láttuk ám, hogy csak üres káposztaleves van és egy kevés sózott apróhal. Hat napot dolgoztunk és egy „pihenőnapot” kaptunk: aznap nem a bányába, hanem a kolhozba vittek bennünket dolgozni. De ennek örültünk, mert a földekről mindig tudtunk hozni egy kis répát, ezt-azt, mikor, milyen földeken dolgoztunk.Milyenek voltak az orosz katonák?–ŰVoltak goromba katonák, akiktől tartottunk, de a legtöbbjük a lehetőségeikhez képest emberségesen bánt velünk. Sőt, némelyik munkavezető igen közvetlen ember volt, néhány hadifoglyot a nevükön szólítottak. Akik büntetésben voltak, nem kaptak élelmet, ott könyörögtek a konyhaajtóban, de a konyhások a büntetéstől tartva inkább kiöntözték a kevés maradékot, mint hogy a könyörgő éhezőknek adják.  Kevés konyhán dolgozó merte bevállalni, hogy adjon nekik enni.Pontosan mi volt a feladatuk?–ŰMindennap több kilométert mentünk egy fűrésztelepre dolgozni, nagy rönkfákat kellett vagonokból kirakni. Sokszor azt hittük, hogy most már nem bírjuk tovább, így legyengülten a hidegben, ezzel a kevés élelemmel. „Itt valamit tenni kell” – mondogattuk, hátha mégis életben tudunk maradni és még egyszer hazakerülni, mert borzasztó nagy volt a honvágy. Elkezdtük járni az orosz civilekhez a ruháinkat elcserélni kukoricakásáért. Kaptunk néha céklarépát, főtt tököt, mert hiszen nekik sem volt másuk. Akik nem tudtak segíteni magukon, annyira legyengültek, hogy pár hónap múltán kezdtek sorban meghalni. Fél év múlva másik lágerbe kerültünk, ott a szénbányában dolgoztunk három műszakban, de még lámpát sem kaptunk. Voltam csillés, szenet lapátoltam, támaszfát cipeltem. Kaptunk fizetést, de azt mind el is vitte a koszt. Szalmazsák is volt, meg férfi munkaruhát is kaptunk és a lábunkra kalocsnit, de mindig vízben volt a lábunk. Amikor télen a bányából kijöttünk a mínusz 25 fokos hidegre, szinte belefagyott a lábunk a kalocsniba, a nadrág is csak úgy kopogott, úgy megfagyott, mire visszaértünk este a lágerbe. Sokunknak megfagytak a végtagjai.Mi történt azokkal, akik lebetegedtek?–ŰAz első télen vérhas és tífuszjárvány tört ki. Hallottam, volt olyan is egy ezerkétszáz fős lágerben, ahol naponta tíz-tizennégy ember halt meg. Mivel csak 50-60 centiméter mélyen temették el a testeket, a tavaszi olvadás után karok, lábak lógtak ki a földből. Én is elkaptam a súlyos tífusz betegséget, negyven fok körüli lázzal feküdtem hosszú időn keresztül, az orvos lemondott az életemről. Ott bármilyen betegséggel kerültek is kórházba emberek, csak egyfajta tablettát kapott mindenki, de senki sem tudta, mi az. Nekem az volt a szerencsém, hogy akivel mindig együtt voltunk, a Rézi, megmentette az életemet. Hála Istennek ő egészséges volt, de a lábára esett egy nagy kő, csúnya volt a sebe, ezért mellettem maradhatott éjjel-nappal, ő ápolt és szerzett nekem élelmet.  A szeretteikkel tarthatták a kapcsolatot?–ŰLevelezőlapot többet is küldtünk haza, de csak két év után mondták meg, hogy ha nem cirill betűkkel vannak megcímezve, nem továbbítják őket. Én csak imádkozni tudtam Istenhez, azt kérve, hogy tegye meg ezt a nagy csodát, hogy még egyszer az életben hazakerüljek és láthassam, átölelhessem szüleimet, testvéreimet. Az volt a szerencsém, hogy a súlyos betegeket hazaengedték, bár azt mondta a bizottság, hogy ezekkel a lábakkal nem fogom kibírni a hosszú utat, de én erősködtem, hogy kibírom, csak engedjenek haza. Így lettünk többen betegen újra bevagonírozva, de még mindig féltünk, amíg csak láttuk a vörös csillagot, hátha becsapnak. Aztán végre megláttuk a táblát: Debrecen, majd Budapest és Sásd. Onnan gyalog haza. Azt az érzést nem lehet visszaadni, hogy megint itthon vagyok két és fél év után!Itthon hogy alakult a sorsa? Mikor tudta lelkileg is feldolgozni a történteket?–ŰLassan-lassan rendbe jöttem. Aztán férjhez mentem – ő is kint volt fogságban három és fél évig –, mi együtt rengeteget dolgoztunk éjjel-nappal, és a semmiből szép házunk, portánk lett. Egy fiam született, aki két gyönyörű fiúunokával és sok-sok szeretettel, törődéssel is megajándékozott. Nem haragszom senkire, rég megbocsátottam. Nincs bennem neheztelés, keserűség vagy önsajnálat. A hosszú élet titka a megbocsátásban van, máshogy nem lehet épségben túlélni a borzalmakat. Nekünk sokáig hallgatnunk kellett arról, ami történt. De tudtam, hogy eljön az idő, amikor napvilágra kerül minden, és jobb is, hogy ez ennyi idő múltán történt, mert nem a bosszúállás a cél, hanem az, hogy ez soha többet ne történjen meg még egyszer.

Nem segíti az ingatlanpiac talpra állását a kormányfő által bejelentett 29 pont, sem az egyre szigorodó hitelfelvételi változások. Lapunknak nyilatkozó szakértők szerint a fellendülés először jövőre indulhat el.

Dél-Afrika már közel négy éve készül a világ egyik legran­gosabb sport­eseményére, amelytől az optimisták fellendülést vártak, a szkeptikusok viszont vitatják a gigantikus beruházások hasznát.

Kormányzása első tíz napja alatt majdnem tönkretette az országot a Fidesz-KDNP duó, de a szakadék előtt elrántva a kormánykereket új irányt vettek. Sőt, az Orbán Viktor által kedden bejelentett akciótervet mérvadó – nemcsak jobboldali – közgazdászok is kifejezetten haladónak minősítik, többek szerint akár történelmi fordulatot is jelenthet az Orbán-csomag. A napokra elgyengült forint/euró árfolyam azonban jól illusztrálja a lázas állapotot: ha kirobbant volna a devizaválság, akkor tényleg közel kerülhettünk volna az államcsődhöz, ami a Fidesz szempontjából olyan, mintha egy csapat középkezdésből rúg öngólt.

Alapvetően jónak tartják lapunknak nyilatkozó elemzők az Orbán-kormány első akciótervét, bár mint fogalmaztak, megvalósíthatósága tekintetében számos kérdés vethető fel.

„Billiók úsztak el a globális pénzügyi piacokon” – fogalmazott a Financial Times, miután Kósa Lajos Magyarországot Görögországhoz hasonlóan államcsőd közeli helyzetben mutatta be egy hazai konferencián. Mint fogalmazott, a kialakult helyzet miatt két éves válságkezelésre lesz szükség, s az sem elképzelhetetlen, hogy átmenetileg fel kell függeszteni a gazdasági alkotmányossági szabályokat. Adócsökkentésről pedig értelmetlen beszélni ebben a helyzetben, most a túlélés a legfontosabb”– fogalmazott.

Orbán Viktor miniszterelnök első hivatalos útja Varsó után Brüsszelbe vezetett. Orbán Viktor miniszterelnök minden EU-vezetővel, köztük Herman Van Rompuy-jel, az Európai Tanács elnökével és Jose Manuel Barroso bizottsági elnökkel is találkozott Brüsszelben. A fő témák a közelgő magyar elnökség és a magyar gazdaság, illetve költségvetés helyzete volt, de felmerült a kettős állampolgársággal kapcsolatos törvény és az árvízkárok ügye is.

A szabadságolások alatt magyarok ezrei töltik pihenésüket trópusi országokban – és elképzelhető, hogy a dél-afrikai labdarúgó-világbajnokság miatt számuk idén az átlagnál magasabb lesz. Minden évben előfordul, hogy a turisták haza is hoznak valamit, itthon betegszenek meg. A háziorvosok egy része pedig nem nagyon tud mit kezdeni a jelentkező tünetekkel, pláne, ha a beteg elfelejti jelezni neki, hogy a trópusokon járt. A globalizáció okozta veszélyekről, a Magyarországon nem őshonos betegségekről és egy járvány kitörése esetén használt forgatókönyvekről Szlávik János főorvossal, a Szent László Kórház trópusi betegségek osztályának vezetőjével beszéltünk.

A CID Cég-infó Kft. jövedelemindexe alapján Magyarország legszegényebb települése Pálmajor. A somogyi faluban tavaly 32925 forint volt az egy főre jutó havi jövedelem.

Nem a papírtól magyar az ember, működik a kétnyelvűség, a nagymagyar pedig Fradi-drukker – helyzetkép Somorjáról, nyolc nappal a szlovákiai választások előtt.

A rendszerváltás után Közép-Európában új reneszánszát éli az állampolgárság nemzetiségi értelmezése. „Élhetnek-e együtt egy államban szerbek és horvátok?” – ez a kérdés foglalkoztatta leginkább a közvéleményt 1990-1991-ben az újonnan függetlenné vált Horvátországban. Az elfogadott új állampolgársági törvény a horvát nemzettel azonosította a horvát államot, éppen ezért a krajinai szerbek nem akarták felvenni a horvát állampolgárságot, és hivatali esküt sem akartak tenni az új államra.

Elkerülhető nem, legfeljebb enyhíthető lett volna a Habsburgok oldalán az első világháborúban szerepet vállaló Magyarország szétszabdalása. Jeszenszky Géza szerint a Trianonhoz vezető út a magyar balsors meg­nyilvánulása volt, de hiba lenne egy magyarellenes világ-összeesküvést sejteni a tragédia mögött. Ormos Mária pedig úgy látja, hogy a kétségtelenül igazságtalan döntés által okozott nemzeti traumát sikerterápiával lehetne gyógyítani.

Ujabb részletek a béke aláírásának szertartásárólCsak most érkeztek meg azok a tudósítások, amelyek a magyar béke aláírásának részleteiről szólnak. Ennek a ránk nézve oly szomoru ceremóniának részleteiről szól a Neue Freie Presse párisi tudósítása, amely a magyar béke aláírásának egyes momentumairól a következőben számol be: Millerand délután negyed ötkor jelent meg a Nagy-Trianon csarnokában és lassan helyezkedett el Wettace amerikai nagykövet és Derby lord között. Az ülést hat perccel az előre kitüzött időpont előtt vagyis 4 óra 24 perckor nyitották meg. Egy szolga bejelentette, hogy a meghatalmazott magyar miniszterek megérkeztek. A teremben csönd állott be.Bénárd Ágoston miniszter és Drasche-Lázár Alfréd követ a számukra kijelölt kis asztalhoz léptek: mindegyiküket a titkára kisérte. A figyelem különösen Millerand miniszterelnök felé koncentrálódott. Viszszagondoltak Clémenceau élénk temperamentumára.Millerand lassan beszélt, de határozottan és biztosan. Magyarország képviselői nehéz elhatározással fölemelkedtek helyükről, Bénárd miniszter fehér kesztyüjét az asztalra dobta, a pergament fölé hajolt és aláírta a nevét. Drasche-Lázár ülve írta alá nevét. Ezután következtek a többi meghatalmazottak, elsőbben Wallace, azután Derby lord. Ezután nem a legendás béketollszárral írták alá a szerződést. Valamennyi delegátus a saját maga töltőtollát vette elő zsebéből, kivéve Millerand, akinek a titkára nyujtotta át a tollat. Négy óra negyvennégy perckor a béke aláírásával elkészültek. A ceremónia husz percig tartott, Millerand az ülést berekesztette.A Nagy-Trianon kapuja előtt kettős sorban széles sisaku katonák állottak. Parancsszavak hangzottak el, bajonettek cikkáztak, francia katonák tisztelegtek a két magyar meghatalmazott előtt, akik autójukon elrobogtak. S ezzel Magyarország sorsa – egyidőre – megpecsételtetett. (MTI)Apponyi beszéde PestenGróf Apponyi Albert Franciaországból való hazatérése után elmondott első beszédét annak magyarázatával kezdte, mi birta őt arra, hogy hosszas politikai távollét után ismét a politikai küzdelem terére lépjen. „Reánk hárult a nagy föladat, hogy a hazát a romokból újra fölépítsük – mondotta. – Akit ilyenkor munkára hívnak, annak nem szabad magát a munka alól kivonnia. Ennek a kötelességnek átérzése döntő befolyással volt elhatározásomra. Hivtak. Az első hivás önöktől jött szeretett polgártársaim. Ezzel szemben a hálámnak egy kifejezési módja kinálkozik a rámrótt kötelességnek hűséges teljesítése.” Ezután rátért Apponyi annak ismertetésére, melyek voltak azok az okok, amelyek őt a békedelegáció elnökségének elvállalására bírták. „El kellett vállalnom, bár alig lehetett reményem, hogy kész és véglegesekké rögzített elhatározások falait megdönthessük. Ez nem is sikerült. Hogy mennyiben birtuk mégis e falakat megingatni, azt a jövő fogja megmutatni. Ma hazafiui lelkiismeretem rákésztetett, hogy iszonyu kényszerhelyzetünkben a kormánynak a reánk erőszakolt béke aláírását javasoljam, amiből a tisztesség szabályai szerint az következett, hogy ezért az ellenszenves elhatározásért a kormányra nehezedő erkölcsi felelősségben osztozzam. De ez nem jelent lemondást egyébről, mint erőszakos eszközök alkalmazásáról. A békemű ezzel még nincs befejezve, hanem inkább csak most kezdődik; az aláírás pedig eszköz nagyobb akcióképessége megszerzésére. (…) Meg kell állapítanom s ebben hihetőleg egyetért velem mindenki, hogy Keleteurópa nyugalmának egyedül az erős Magyarország egyedüli szilárd biztosítéka. Ha ez a bizalom meginog, vagy nem tud megizmosodni, akkor visszaesünk oda, ahol nemrég voltunk, hogy egyetlen barátunk sem lesz.” Beszéde befejezéséül Apponyi ismételten hangoztatta, hogy az újjászületés nagy munkájában egyesítenünk kell minden egészséges erőt és minden tehetséget és hasznosítanunk kell minden jóakaratot. Meg kell ezt tennünk már azért is, mert a föladatok oly nagyok, hogy összes erőink egyesítve is nehezen fog[nak] megbirkózni azokkal.„Ha a nemzet vezetői példát adva és a nemzet zöme e példát követve, föl tud emelkedni arra az erkölcsi magaslatra, amelyet a történelmi óra követel, akkor nemcsak kétségbe nem esem jövőnk iránt, akkor biztosan hiszem, hogy egy iszonyú megpróbáltatás tüzén átment nemzet erősebbé, virágzóbbá és boldogabbá lehet, mint valaha volt. (…)– Most stagnálni nem lehet. Ma vagy sülyedni, vagy emelkedni kell. Ez az alternativa. Ezt szeretném minden magyar embernek lelkébe bevésni. Ezt a benyomást szeretném az önök lelkében hagyni, s ezért ezzel be is zárom szavaimat.”

Egy Hollandiában prostituáltként dolgozó tizenkilenc éves lány, Szabó Bettina tavalyi meggyilkolása irányította a nemzetközi hatóságok figyelmét arra, hogy az uniós csatlakozás óta nagyon megugrott a Nyugat-Európába irányuló magyar prostitúció, a köré szerveződő bűnözéssel együtt. A tizennyolcadik életévüket alig betöltött lányokat iparszerűen viszik ki rabszolgamunkára Amszterdamba – a legtöbben Nyíregyházáról érkeznek. A magyar lányok kint a legolcsóbb és legkihasználhatóbb kategóriának számítanak, ami felerősített egy szokatlanul perverz keresletet is. A nyugatiaknak kezd elegük lenni a maffiánkból, a magyar rendőrség viszont meglehetősen passzív: szerintük ez a hollandok problémája.

Kilencvennyolc évvel ezelőtt az angliai Southamptonból indult el első és egyben utolsó útjára az akkori világ legkor­sze­rűbb luxushajója, a Titanic. Kevesen tudják azonban, hogy a gigantikus méretű óceánjáró túlélőinek meg­men­tésében egy magyar orvos, dr. Lengyel Árpád is hősies szerepet játszott. Unokája, Völgyi Péterné dr. Reich Márta (kis képünkön) mesél nagyapjának a tragikus éjszakán történt bátor helytállásáról.

Ha úgy vesszük, mi már túl vagyunk a nehezén, míg Európa most kapja a feketelevest. A kontinensen egyre-másra jelentik be a kormányok, hogy megszorításra van szükség a súlyos államháztartási helyzet miatt.

A helyzet pattanásig feszült a megosztott Koreai-félszigeten, miután Kim Dzsong Il észak-koreai vezető állítólag harc­készült­ségbe helyezte országa hadseregét. Az utóbbi időben az Észak- és Dél-Korea között tapasztalt enyhülésnek könnyen véget vethetne egy köztük kirobbanó háború, amely globális válságot okozhatna.

A magyar közvéleményben mindmáig feldolgozatlan Trianon-szindróma, és ezzel szoros összefüggésben Franciaországnak az első világháború után Kelet-Közép-Európa területi rendezésében játszott, gyakran még ma is heves indulatokat kiváltó szerepe okán fontos, hogy választ keressünk arra a kérdésre: hogyan viszonyult e nagyhatalom régiónkhoz az első világháború idején?

„Barátom! Engedd meg e megszólítást azon mult emlékének nevében, mely a hosszú számkivetés keservei, a hazafi bánat és családi bú minden súlya alatt előttem mindig szent maradt. Mi nemcsak elvrokonok, de barátok is valánk, a szó nemesebb értelmében, férfi korunk szebb szakán keresztül, midőn még egy irányban haladtunk a hazafiui kötelesség ösvényén” – ezekkel a szavakkal kezdődik Kossuth Lajos 1867-ben Deák Ferenchez írt, úgynevezett Cassandra-levele. A száműzetésben élő egykori kormányzó a Magyar Újságban május 26-án megjelent írásában azt vetítette előre, hogy amennyiben Magyarország nem tart ki a teljes függetlenség igénye mellett, és a kiegyezésben részben összeolvad Ausztriával, az a nemzet végét fogja jelenteni. A mitológiai Kasszandra, a trójai Priamosz király lánya volt, akinek senki nem hitt ugyan, ám jóslata mindig beteljesült. „Tudom, hogy a Cassandrák szerepe hálátlan szerep. De Te fontold meg, hogy Cassandrának igaza volt!” – szólította fel a kiegyezéspárti Deákot az egykori harcostárs.Kossuth szerint azzal, hogy hazánk lemond a hadügy és a külügy, valamint a hozzájuk kapcsolódó pénzügy irányításáról, elveszti önálló államiságának „attribútumait”, mi több, megtagadja 1848–49 szellemét. Mint írta: „[Magyarország] a legfontosabb ügyekben idegen avatkozástól menten önállólag nem intézkedhetve idegen érdekek vontató kötelére akasztatik; hogy a nagyon alárendelt szerepre kárhoztatott magyar miniszterium többé teljességgel nem független s hogy ezen jogfeladások mellett a magyar országgyűlés alig lehet egyéb, mint egy megszaporított megyegyűlés.”Hasonlóképpen végzetesnek ítélte a Habsurgokhoz való kötődést amiatt is, mert ezzel a nemzeti önrendelkezési törekvéseikben akadályozott nemzetiségeket saját ellenségeinkké tesszük, és ezért a bi­rodalommal együtt mi sem kerülhetjük el a bűnhődést.    „Látom azt, hogy a magyar nemzet épen azon perczet választja kétségbeesni állami jogainak teljes valósíthatása felett, midőn minden nemzet, a nagy Angliától a kis Crétáig érzi, hogy a kor szelleme, kor iránya, s a politikai viszonyok a jogvisszaszerzésnek vagy a jogfejlesztésnek kedvezők. Ilyenkor mond le Magyarország legbecsesebb állami jogairól, és lemond oly módon, lemond, magát oly politikának eszközéül szegődtetve, mely szomszédainkat ugy nyugat mint kelet felé ellenségeinkké teszi; a nemzetiségi belkérdés kielégítő megoldását, a Horvátországgali kiegyezkedést lehetetleníti, s a szemlátomást közelgő európai bonyodalmaknál hazánkat a vetélkedő ambitióknak czéltáblául tűzi ki” – írta, visszanézve meglehetős éleslátással.Kossuth ellenvetései ellenére három nappal később az Országgyűlés elfogadta a kiegyezési alaptörvényeket, amelyeket megkoronázása után I. Ferenc József szentesített. A turini remete mintha előre érezte volna ezt. „Ugy látszik, mindez már kicsinált dolog, s az országgyűlés csak arra van hivatva, hogy a bevégzett tényt registrálja. De én e tényben a nemzet halálát látom; s mert ezt látom, kötelességemnek tartom megtörni hallgatásomat; nem a végett, hogy vitatkozzam, hanem hogy Isten, a Haza s az utókor nevében esdekelve felszólítsalak: Nézz körül magasb államférfiui tekintettel s fontold meg a maradandó következéseket, melyek felé vezeted a Hazát, melynek élni kellene, midőn a mi csontjaink már rég elporlottak; a Hazát, melyben nemcsak a jelen röppenő perczét, de a változhatlan multat s a közelgő jövőt is szeretnünk kell” – fogalmazott Kossuth Lajos. (K. D. G.)