hetilap

„Barátom! Engedd meg e megszólítást azon mult emlékének nevében, mely a hosszú számkivetés keservei, a hazafi bánat és családi bú minden súlya alatt előttem mindig szent maradt. Mi nemcsak elvrokonok, de barátok is valánk, a szó nemesebb értelmében, férfi korunk szebb szakán keresztül, midőn még egy irányban haladtunk a hazafiui kötelesség ösvényén” – ezekkel a szavakkal kezdődik Kossuth Lajos 1867-ben Deák Ferenchez írt, úgynevezett Cassandra-levele. A száműzetésben élő egykori kormányzó a Magyar Újságban május 26-án megjelent írásában azt vetítette előre, hogy amennyiben Magyarország nem tart ki a teljes függetlenség igénye mellett, és a kiegyezésben részben összeolvad Ausztriával, az a nemzet végét fogja jelenteni. A mitológiai Kasszandra, a trójai Priamosz király lánya volt, akinek senki nem hitt ugyan, ám jóslata mindig beteljesült. „Tudom, hogy a Cassandrák szerepe hálátlan szerep. De Te fontold meg, hogy Cassandrának igaza volt!” – szólította fel a kiegyezéspárti Deákot az egykori harcostárs.Kossuth szerint azzal, hogy hazánk lemond a hadügy és a külügy, valamint a hozzájuk kapcsolódó pénzügy irányításáról, elveszti önálló államiságának „attribútumait”, mi több, megtagadja 1848–49 szellemét. Mint írta: „[Magyarország] a legfontosabb ügyekben idegen avatkozástól menten önállólag nem intézkedhetve idegen érdekek vontató kötelére akasztatik; hogy a nagyon alárendelt szerepre kárhoztatott magyar miniszterium többé teljességgel nem független s hogy ezen jogfeladások mellett a magyar országgyűlés alig lehet egyéb, mint egy megszaporított megyegyűlés.”Hasonlóképpen végzetesnek ítélte a Habsurgokhoz való kötődést amiatt is, mert ezzel a nemzeti önrendelkezési törekvéseikben akadályozott nemzetiségeket saját ellenségeinkké tesszük, és ezért a bi­rodalommal együtt mi sem kerülhetjük el a bűnhődést.    „Látom azt, hogy a magyar nemzet épen azon perczet választja kétségbeesni állami jogainak teljes valósíthatása felett, midőn minden nemzet, a nagy Angliától a kis Crétáig érzi, hogy a kor szelleme, kor iránya, s a politikai viszonyok a jogvisszaszerzésnek vagy a jogfejlesztésnek kedvezők. Ilyenkor mond le Magyarország legbecsesebb állami jogairól, és lemond oly módon, lemond, magát oly politikának eszközéül szegődtetve, mely szomszédainkat ugy nyugat mint kelet felé ellenségeinkké teszi; a nemzetiségi belkérdés kielégítő megoldását, a Horvátországgali kiegyezkedést lehetetleníti, s a szemlátomást közelgő európai bonyodalmaknál hazánkat a vetélkedő ambitióknak czéltáblául tűzi ki” – írta, visszanézve meglehetős éleslátással.Kossuth ellenvetései ellenére három nappal később az Országgyűlés elfogadta a kiegyezési alaptörvényeket, amelyeket megkoronázása után I. Ferenc József szentesített. A turini remete mintha előre érezte volna ezt. „Ugy látszik, mindez már kicsinált dolog, s az országgyűlés csak arra van hivatva, hogy a bevégzett tényt registrálja. De én e tényben a nemzet halálát látom; s mert ezt látom, kötelességemnek tartom megtörni hallgatásomat; nem a végett, hogy vitatkozzam, hanem hogy Isten, a Haza s az utókor nevében esdekelve felszólítsalak: Nézz körül magasb államférfiui tekintettel s fontold meg a maradandó következéseket, melyek felé vezeted a Hazát, melynek élni kellene, midőn a mi csontjaink már rég elporlottak; a Hazát, melyben nemcsak a jelen röppenő perczét, de a változhatlan multat s a közelgő jövőt is szeretnünk kell” – fogalmazott Kossuth Lajos. (K. D. G.)