hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2000. 04. 08. (IV/15) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

Peresztrojka és Oroszország ma

Oroszország – miközben új vezetőt választ – a reformokra és egy jobbat hozó váltásra vár. A beteg és nem igazán népszerű Jelcin helyére a fiatal, energikus, a lakosság nagyobb részének bizalmát kivívó Putyin került.

A kivonulás ára

A genfi Asszad–Clinton csúcs kudarcát követően felgyorsultak a Libanonból való izraeli kivonulás előkészületei. Ehud Barak elfogadta a katonai terveket, amelyek szerint hét megfigyelőállás a határ mentén a helyén marad, a többieket azonban lebontják, és a határ izraeli oldalán építik fel ismét.

Kis nemzetek büszkesége

"Mind Magyarország, mint az Európai Unió jövendő tagja, mind pedig Írország, mint az Unió tagországa, tisztában kell legyen azzal, hogy a nemzetek eme nagy családjához való tartozás nem sodorja veszélybe nemzeti büszkeségünket, egyéni jellegünket" – jelentette ki Mary McAleese, Írország köztársasági elnöke kedden, budapesti látogatása során.

Becsületes diplomaták

Ezzel a címmel nyílt meg egy nagyszabású kiállítás a New York-i ENSZ-palotában április 3-án. A hivatalos megnyitó – amely a zsúfolásig megtelt közgyűlési teremben zajlott le – magasztos légköréről tanúskodott, hogy számos világszerte ismert közéleti személyiség szólalt fel. Gillian Sorensen főtitkár-helyettes mellett Kofi Annan felesége, Nane Annan aszszony is, aki Raoul Wallenberg unokahúga.

Gyarmatok öröksége

Az első Afrika–Európa-csúcs éppen úgy ért véget, mint ahogy elkezdődött: olyan új kapcsolatok reményében, amelyek közelebb hozzák egymáshoz Európát és Afrikát. A 67 ország vezetői ígéretet tettek az együttműködés erősítésére az adósság, a természeti katasztrófák és a háborúk okozta pusztulás megállítása érdekében, ami Afrikát a legszegényebb kontinenssé tette. Moamer el-Kadhafi líbiai elnök arra használta a csúcstalálkozót, hogy megújítsa országa kapcsolatait a fejlett államokkal. A líbiai elnök, aki a hétfői megnyitó után éles hangon oktatta ki az európai vezetőket, áttörést jelentő meghívást nyújtott át egy izraeli politikusnak országa meglátogatására.

Belföld

Ismert Kaya vallomása

Megérkezett a Németországban élő Kaya Ibrahim tanúvallomása a Legfőbb Ügyészségre, amelyet az 1998. október 9-én ismeretlen tettes ellen közokirat-hamisítás bűntette miatt megindított eljárásban rögzítettek – közölte az ügyészség illetékese csütörtökön.

Orbán hisz Torgyánnak

A Szolnokon tavaly megválasztott agrárdemonstrációs bizottság bejelentette, hogy április 11–12-én, 17 megyében, közel 100 helyszínen félpályás útlezárásokat tartanak. A gazdák a demonstrációt figyelmeztetésnek szánják.

Defend-offenzíva

Magyarország piacvezető biztonsági cége, a Group 4 Security Kft. tisztességtelen üzleti magatartás vádjával beperelte a Defend Kft.-t, melynek az a Földi László a tulajdonosa, akit többek között az úgynevezett megfigyelési ügy kapcsán ismerhetett meg a közvélemény. Földi tavaly nyáron egy olyan magnókazettát vásárolt meg, amelytől a miniszterelnök szavahihetőségének bizonyítását várták. A cégek vezetői közös megállapodás alapján egyelőre nem kívánnak nyilatkozni.

Vita a fehérvári kórházban

A fehérvári megyei kórházban múlt héten szombaton meghalt egy szívbeteg, miközben a kardiológiáról az intenzív osztályra szállították. A 72 éves asszony hirtelen heveny szívinfarktust kapott, és az intenzívre való átszállítás 15 perce alatt fellépő szívritmuszavar az életét követelte. Ha az átszervezés nem történik meg – állítják a kórházi vezetés bírálói –, az asszony 10 másodperc alatt juthatott volna a szükséges ellátáshoz.

Keleti gyanúja: provokálták Vancsikot

– Miért a nemzetbiztonsági bizottság munkájában is résztvevő politikusok között alakulnak ki az elmúlt hónapokban rendre botrányos helyzetek? Ez a legfontosabb terület ma Magyaror-szágon? – Arról van szó, hogy az említett bizottság tagjai már több helyen és számtalanszor összecsaptak. Ez a folyamat 1998-ban, Orbán Vikor ominózus megfigyeléses bejelentésével kezdődőtt, hiszen amikor a bizottság ebben az ügyben megpróbált eljárni – ráadásul az ellenzéki oldal javaslatára – akkor a kormányoldal ezt a törvényben is előírt jogát a bizottságnak leszavazta. A vizsgálódáskísérleteket a kormánykoalíció egyrészt zárt üléssé tette, tehát elzárkózott a nyilvánosságtól, másrészt pedig nem engedte, hogy az a bizottság vizsgálja, amelyik tulajdonképpen a törvény alapján erre jogosult lenne. Ráadásul az emiatt létrehozott, úgynevezett megfigyelési bizottságba praktikus okokból a nemzetbiztonsági bizottság tagjait delegálták a pártok. Tehát a szembenállás ott is folytatódott. Így aztán kialakult egy párviadal, amivel önmagában semmi bajom nem lenne, ha az egész nem válna durván személyeskedővé. – A mostani ominózus eset kinek a "hibájából" történhetett meg?– Ez egy nagyon-nagyon furcsa eset. Azt mondogatják a fideszesek, hogy Vancsik Zoltán, úgynevezett nemzetbiztonsági kockázati tényezője a fia ügye miatt megváltozott. Szerintem ezt egyetlen politikusnak sincs joga más politikusra mondani, ugyanis a kockázati tényező megítélése titokvédelmi szempontból történik, ami kizárólag szakmai kérdés. Nem véletlen, hogy az úgynevezett "C"-típusú nemzetbiztonsági átvizsgálást, amelyen minden bizottsági tagnak át kell esni, nem politikusok hozzák, hanem ez egy, úgynevezett államigazgatási eljárás keretében születik meg. Vancsik úr kétszer is átesett ilyen "C"-típusú átvilágításon, s mivel tagja lehetett a bizottságnak, így feltételezem: az átvilágítás az ő esetében kockázati tényezőt nem állapított meg. Ha most az illetékes szakember azt mondaná: kérem szépen itt változott a helyzet ilyen és ilyen oknál fogva, akkor azt államigazgatási eljárás keretében kellene kimondania. Azt gondolom, azért van, hogy a fideszes képviselők a szakmát nem merik "odahozni" a bizottság elé, mert a szakma akkor azt fogja mondani: mi figyelünk erre az ügyre, ha zsarolni akarnák a képviselőt – törvényi kötelezettségeinknek eleget téve –, megakadályoznánk. – Mégis, ebben a legutóbbi ügyben Ön szerint ki a vétkes?– Az inkriminált eset a következőképpen történt. A bizottsági ülés végén már éreztem, hogy itt rendkívül parázs a hangulat, ezért a bizottsági ülést igyekeztem minél hamarabb lezárni. Amikor ez sikerült, akkor fogtam a cuccomat, és kijöttem a teremből, hogy nehogy folytatódjon megint a Vancsikról szóló vita. Utána csak annyit hallottam, hogy Kovács Zoltán odaszólt Vancsik Zoltánnak, hogy azért nem válaszolt a kérdéseinkre, mert van takargatnivalója. Bocsánatot kérek, mi az, hogy azt mondja az egyik képviselő a másiknak, hogy takargatnivalód van? Hát ez nem provokáció? Utána, hogy mi történt, nem láttam, mert már kint voltam a folyosón. Csak arra lettem figyelmes, hogy Kosztolányi képviselő rohan ki a teremből és kiabál, hogy hol vannak az újságírók, mert Vancsik nekiment Kovácsnak. Ezután mentem vissza a terembe, s ott láttam őket egymással szemben, közöttük Nikolics képviselőt. Persze azonnal mondtam nekik, hogy hagyjátok abba ezt az egészet. Néhány percen belül le is csitultak.– Ön tehát provokációnak tartja az esetet?– Ezt bizonyítani nem tudom. De azt tudom: a napirendi pontokról komolyabb feszültség nélkül – a szokványos kommunistázós szurkapiszkák mellett – békében tudott tárgyalni és dönteni a bizottság. Az utolsó pontnál, az "egyebeknél" kezdték el a kormánypárti képviselők ártatlannak látszó nyugalommal kérdezgetni, hogy mi van Vancsikkal és fiával. Sőt éppen erre a vitára jött be erősítésül a Fidesz egyik prominens politikusa, aki előtte nem is vett részt a bizottság munkájában. Tudhatták, hogy Vancsik fáradt, hisz ő a székesfehérvári képviselőjelölt kampányfőnökeként az elmúlt napokban bizonyára alig aludhatott. Emellett a kampány feszültsége is még munkálhatott benne. Hibázott. Egyébként nagyon sajnálom, hogy családi ügyeket generálnak ilyen ügyekké. Mi Rapcsák leányának szerencsétlenségéből és más kormánypárti politikusok családi ügyeiből soha nem akartunk politikai tőkét kovácsolni. – Azt mondja, megtervezett dolog lehetett?– Lehet hogy teljesen véletlen – de ilyenkor az ember, ugye azért kombinál. Sasvári Szilárd, akit tisztelek, becsülök, a Fidesz egyik vezetője. Nem vett részt az ülésen, az "egyebek" napirendi pontra érdekes módon bejött. Akkor történt ez, amikor a Vancsik-ügyet kezdték boncolni. Az ember elgondolkodik: az érdemi vitákban nem vesz valaki részt, azon pedig, amikor a személyeskedést elkezdik – Nyitrai András kezdte el – megjelenik az erősítés. Vancsik Zoltán a székesfehérvári kampány vezetője, az ott folyó választásban neki kulcsszerepe van. Ott Székesfehérváron azért sikeresek voltunk, keresik a fogást, kit, hogyan lehet kompromitálni, kit, hogyan lehet irritálni, valamilyen módon idegileg olyan helyzetbe hozni, amiben kiszámíthatatlanul viselkedik. De erre nem tudok semmi bizonyítékot mondani.

Hit és értékek

Egységben a pápával

"Valami nagyon fontos dolog történik a katolikus egyházban" – kezdte híradását Giuseppe Gennarini arról az 1997-es New York-i találkozóról, ahol több mint 250 amerikai katolikus püspök jelent meg, hogy négy napon keresztül megosszák egymással tapasztalataikat. Az egyházi vezetők, akik között több bíboros és érsek is jelen volt, mindannyian a katolikus egyházban jelentős vallási megújulást hozó neokatekumené mozgalom képviselői voltak, amely a katolikus egyházhoz tartozó, de a hittől eltávolodott emberek, a hitben éretlenek és a szekták által eltérített hívek megújítására törekszik.

Újraevangélizálók

Március végén egy óriásgép fedélzetén 300 katolikus fiatal utazott Magyarországról Izraelbe, hogy II. János Pál pápa meghívására 45 ezer társával együtt részt vegyen az egyházfő galileai szentmiséjén. A zarándokút tapasztalatairól és az 1983-ban létrejött, magyarországi neokatekumenátus mozgalom célkitűzéseiről Walton Gusztávot, a szentföldi út egyik szervezőjét és a zarándokcsoport néhány tagját kérdeztük.

Új Bábel felé

A bábeli torony története máig is az egyik legismertebb ószövetségi példázat. Noé, fiai és unokái – miután a vízözön elvonult és a földek kiszáradtak – leereszkedtek az Ararátról és "Sineár földjén" telepedtek le. Sineár, az ókori Sumer, az Eufratész alsó folyásánál elterülő áradmányos síkság, amelyet lakói, a "feketefej?" sumerek Kengirnek, azaz "művelt/öntözött földnek" neveztek. Az emberek hamarosan felfedezték az új civilizáció építőköveit, a téglát, amellyel tervüket megvalósíthatták: "Gyertek, építsünk magunknak várost és tornyot, amelynek teteje az égig érjen; és szerezzünk magunknak nevet, hogy el ne széledjünk az egész föld színén."
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!