Az első Afrika–Európa-csúcs éppen úgy ért véget, mint ahogy elkezdődött: olyan új kapcsolatok reményében, amelyek közelebb hozzák egymáshoz Európát és Afrikát. A 67 ország vezetői ígéretet tettek az együttműködés erősítésére az adósság, a természeti katasztrófák és a háborúk okozta pusztulás megállítása érdekében, ami Afrikát a legszegényebb kontinenssé tette. Moamer el-Kadhafi líbiai elnök arra használta a csúcstalálkozót, hogy megújítsa országa kapcsolatait a fejlett államokkal. A líbiai elnök, aki a hétfői megnyitó után éles hangon oktatta ki az európai vezetőket, áttörést jelentő meghívást nyújtott át egy izraeli politikusnak országa meglátogatására.

– Miért a nemzetbiztonsági bizottság munkájában is résztvevő politikusok között alakulnak ki az elmúlt hónapokban rendre botrányos helyzetek? Ez a legfontosabb terület ma Magyaror-szágon? – Arról van szó, hogy az említett bizottság tagjai már több helyen és számtalanszor összecsaptak. Ez a folyamat 1998-ban, Orbán Vikor ominózus megfigyeléses bejelentésével kezdődőtt, hiszen amikor a bizottság ebben az ügyben megpróbált eljárni – ráadásul az ellenzéki oldal javaslatára – akkor a kormányoldal ezt a törvényben is előírt jogát a bizottságnak leszavazta. A vizsgálódáskísérleteket a kormánykoalíció egyrészt zárt üléssé tette, tehát elzárkózott a nyilvánosságtól, másrészt pedig nem engedte, hogy az a bizottság vizsgálja, amelyik tulajdonképpen a törvény alapján erre jogosult lenne. Ráadásul az emiatt létrehozott, úgynevezett megfigyelési bizottságba praktikus okokból a nemzetbiztonsági bizottság tagjait delegálták a pártok. Tehát a szembenállás ott is folytatódott. Így aztán kialakult egy párviadal, amivel önmagában semmi bajom nem lenne, ha az egész nem válna durván személyeskedővé. – A mostani ominózus eset kinek a "hibájából" történhetett meg?– Ez egy nagyon-nagyon furcsa eset. Azt mondogatják a fideszesek, hogy Vancsik Zoltán, úgynevezett nemzetbiztonsági kockázati tényezője a fia ügye miatt megváltozott. Szerintem ezt egyetlen politikusnak sincs joga más politikusra mondani, ugyanis a kockázati tényező megítélése titokvédelmi szempontból történik, ami kizárólag szakmai kérdés. Nem véletlen, hogy az úgynevezett "C"-típusú nemzetbiztonsági átvizsgálást, amelyen minden bizottsági tagnak át kell esni, nem politikusok hozzák, hanem ez egy, úgynevezett államigazgatási eljárás keretében születik meg. Vancsik úr kétszer is átesett ilyen "C"-típusú átvilágításon, s mivel tagja lehetett a bizottságnak, így feltételezem: az átvilágítás az ő esetében kockázati tényezőt nem állapított meg. Ha most az illetékes szakember azt mondaná: kérem szépen itt változott a helyzet ilyen és ilyen oknál fogva, akkor azt államigazgatási eljárás keretében kellene kimondania. Azt gondolom, azért van, hogy a fideszes képviselők a szakmát nem merik "odahozni" a bizottság elé, mert a szakma akkor azt fogja mondani: mi figyelünk erre az ügyre, ha zsarolni akarnák a képviselőt – törvényi kötelezettségeinknek eleget téve –, megakadályoznánk. – Mégis, ebben a legutóbbi ügyben Ön szerint ki a vétkes?– Az inkriminált eset a következőképpen történt. A bizottsági ülés végén már éreztem, hogy itt rendkívül parázs a hangulat, ezért a bizottsági ülést igyekeztem minél hamarabb lezárni. Amikor ez sikerült, akkor fogtam a cuccomat, és kijöttem a teremből, hogy nehogy folytatódjon megint a Vancsikról szóló vita. Utána csak annyit hallottam, hogy Kovács Zoltán odaszólt Vancsik Zoltánnak, hogy azért nem válaszolt a kérdéseinkre, mert van takargatnivalója. Bocsánatot kérek, mi az, hogy azt mondja az egyik képviselő a másiknak, hogy takargatnivalód van? Hát ez nem provokáció? Utána, hogy mi történt, nem láttam, mert már kint voltam a folyosón. Csak arra lettem figyelmes, hogy Kosztolányi képviselő rohan ki a teremből és kiabál, hogy hol vannak az újságírók, mert Vancsik nekiment Kovácsnak. Ezután mentem vissza a terembe, s ott láttam őket egymással szemben, közöttük Nikolics képviselőt. Persze azonnal mondtam nekik, hogy hagyjátok abba ezt az egészet. Néhány percen belül le is csitultak.– Ön tehát provokációnak tartja az esetet?– Ezt bizonyítani nem tudom. De azt tudom: a napirendi pontokról komolyabb feszültség nélkül – a szokványos kommunistázós szurkapiszkák mellett – békében tudott tárgyalni és dönteni a bizottság. Az utolsó pontnál, az "egyebeknél" kezdték el a kormánypárti képviselők ártatlannak látszó nyugalommal kérdezgetni, hogy mi van Vancsikkal és fiával. Sőt éppen erre a vitára jött be erősítésül a Fidesz egyik prominens politikusa, aki előtte nem is vett részt a bizottság munkájában. Tudhatták, hogy Vancsik fáradt, hisz ő a székesfehérvári képviselőjelölt kampányfőnökeként az elmúlt napokban bizonyára alig aludhatott. Emellett a kampány feszültsége is még munkálhatott benne. Hibázott. Egyébként nagyon sajnálom, hogy családi ügyeket generálnak ilyen ügyekké. Mi Rapcsák leányának szerencsétlenségéből és más kormánypárti politikusok családi ügyeiből soha nem akartunk politikai tőkét kovácsolni. – Azt mondja, megtervezett dolog lehetett?– Lehet hogy teljesen véletlen – de ilyenkor az ember, ugye azért kombinál. Sasvári Szilárd, akit tisztelek, becsülök, a Fidesz egyik vezetője. Nem vett részt az ülésen, az "egyebek" napirendi pontra érdekes módon bejött. Akkor történt ez, amikor a Vancsik-ügyet kezdték boncolni. Az ember elgondolkodik: az érdemi vitákban nem vesz valaki részt, azon pedig, amikor a személyeskedést elkezdik – Nyitrai András kezdte el – megjelenik az erősítés. Vancsik Zoltán a székesfehérvári kampány vezetője, az ott folyó választásban neki kulcsszerepe van. Ott Székesfehérváron azért sikeresek voltunk, keresik a fogást, kit, hogyan lehet kompromitálni, kit, hogyan lehet irritálni, valamilyen módon idegileg olyan helyzetbe hozni, amiben kiszámíthatatlanul viselkedik. De erre nem tudok semmi bizonyítékot mondani.

A bábeli torony története máig is az egyik legismertebb ószövetségi példázat. Noé, fiai és unokái – miután a vízözön elvonult és a földek kiszáradtak – leereszkedtek az Ararátról és "Sineár földjén" telepedtek le. Sineár, az ókori Sumer, az Eufratész alsó folyásánál elterülő áradmányos síkság, amelyet lakói, a "feketefej?" sumerek Kengirnek, azaz "művelt/öntözött földnek" neveztek. Az emberek hamarosan felfedezték az új civilizáció építőköveit, a téglát, amellyel tervüket megvalósíthatták: "Gyertek, építsünk magunknak várost és tornyot, amelynek teteje az égig érjen; és szerezzünk magunknak nevet, hogy el ne széledjünk az egész föld színén."