hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Vita a fehérvári kórházban
Emberéletbe került az átszervezés

2000. 04. 08.
A fehérvári megyei kórházban múlt héten szombaton meghalt egy szívbeteg, miközben a kardiológiáról az intenzív osztályra szállították. A 72 éves asszony hirtelen heveny szívinfarktust kapott, és az intenzívre való átszállítás 15 perce alatt fellépő szívritmuszavar az életét követelte. Ha az átszervezés nem történik meg – állítják a kórházi vezetés bírálói –, az asszony 10 másodperc alatt juthatott volna a szükséges ellátáshoz.

A székesfehérvári Szent György Megyei Kórház kardiológiai osztályát egy hónappal
ezelőtt új melléképületbe költöztették, melyet egy 300 méteres folyosó köt össze
a régi épülettel. Így a korábbi 10 másodperc helyett 15 percet vesz igénybe egy
hirtelen rossz állapotba kerülő beteg átszállítása az intenzívre. A költözést a
kardiológiai osztály jelenleg felfüggesztett vezetője, Simon Kornél professzor, az
osztály orvosai és nővérei, valamint a Kardiológiai Szakmai Kollégium egyaránt
ellenezték. Az osztály dolgozói két héten keresztül éhségsztrájkkal is próbáltak
érvényt szerezni álláspontjuknak. Indokuk – jobban mondva félelmük – az volt,
hogy a távolság miatt esetleg nem jut el időben a beteg az intenzívre.

"Félelmem beigazolódott – mondta a Heteknek Simon Kornél professzor aggodalommal
kommentálva a történteket. – A szakmai állásfoglalás szerint, ha a szívritmuszavart
azonnal ellátják, a beteg megmenthető" – állítja a professzor. Ezért az átszervezésről
hozott döntése és a – szerinte – annak következtében történt mostani eset miatt
megkérdőjelezi Nyári Ildikónak, a kórház főigazgató asszonyának szakmai felkészültségét.

A főigazgató asszony másként vélekedik az esetről. Állítása szerint az elhunyt
betegen akkor sem lehetett volna segíteni, ha rögtön az intenzívre kerül. Állapota
pillanatok alatt fordult olyan súlyosra, hogy már semmit sem lehetett tenni érte. Éppen
ezért a történtek ellenére sem tervezik, hogy viszszaállítják az átszervezés előtti
állapotot a kórházban.

Dr. Ferencz Péter, a Fejér Megyei Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat
(ÁNTSZ) tiszti főorvosa elmondta, hogy kivizsgálást indított az ügyben. Ő a beteg
eredeti felvételi dokumentumai és a boncolási jegyzőkönyv, továbbá a belgyógyász
szakfelügyelő főorvos és a kórház főigazgatójának jelentése alapján igyekszik
pontosan feltárni a történteket. A tiszti főorvos többek között olyan kérdésekre
keresi a választ, mint hogy miért nem a kardiológiai osztály koronária őrzőjének közelében
helyezték el a 72 éves asszony, aki szívproblémái miatt korábban már állt kezelés
alatt. Aznap ugyanis öt üres ágy is volt ezen az osztályon. Kérdésként vetődik fel
továbbá, hogy mi történt abban a 24 órában, amíg a páciens a kardiológián feküdt.
Miért nem stabilizálták a beteg állapotát, mielőtt elindultak vele az intenzívre?
Miért nem kértek segítséget a sürgősségi osztályról? Amennyiben személyi felelősség
megállapítható az ügy kapcsán, a tiszti főorvos eljárást fog kezdeményezni az érintettekkel
szemben.

Fertő László, Fejér Megye Közgyűlésének elnöke, aki a kórház feletti üzemeltetői
jogokat gyakorolja, és akinek a jóváhagyására szintén szükség volt az átszervezéshez,
lapunkhoz eljuttatott sajtóközleményében a megyei kórház főorvosi értekezletén
megfogalmazott nyilatkozatról adott tájékoztatást. Eszerint a szerdán megtartott értekezleten
a szavazati joggal rendelkező 38 főorvosból a jelenlevő 32 főorvos egyhangúlag
megfogalmazta, hogy szakmailag támogatja a kórház vezetésének az átszervezésről
hozott döntéssorozatát, egyszersmind elhatárolja magát azoktól a módszerektől és
sajtómegnyilvánulásoktól, amelyekkel egyesek a közvéleményt kísérlik meg befolyásolni.

Székesfehérvári szívbetegek és orvosaik, valamint kórházi nővérek kezdeményezésére
mintegy 300 demonstráló tüntetett csütörtökön a megyeháza előtt a kórház korábbi
állapotának visszaállítása mellett. A kardiológián fekvő betegek pedig

– ahogy a fehérváriak beszélik – rettegnek: nem közülük kerül-e ki a következő
áldozat.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!