hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Kis nemzetek büszkesége
Az ír államfő Budapesten

2000. 04. 08.
"Mind Magyarország, mint az Európai Unió jövendő tagja, mind pedig Írország, mint az Unió tagországa, tisztában kell legyen azzal, hogy a nemzetek eme nagy családjához való tartozás nem sodorja veszélybe nemzeti büszkeségünket, egyéni jellegünket" – jelentette ki Mary McAleese, Írország köztársasági elnöke kedden, budapesti látogatása során.



Mary McAleese asszony, Írország elnöke. Jogászprofesszorból lett államfő
    Fotó: MTI

Az ír köztársasági elnök "Az európai eszmény megvalósítása" címmel
tartott előadást a Magyar Tudományos Akadémián. Mary McAleese kifejezte, hogy
szerinte az unió nem lehet teljes, ha Magyarország nem tagja. Az elnökasszony, aki az
első hivatalosan Magyarországra látogató ír államfő, Demszky Gábor főpolgármesternél
tett látogatása során hangsúlyozta: nagy várakozással tekintenek Magyarország uniós
tagsága elé, mivel Magyarország új lehetőségekkel gazdagítja a közösséget, s ezáltal
az EU is új eséllyel gyarapodhat.

Demszky Gábor az ír köztársasági elnök tiszteletére mondott beszédében rámutatott:
Magyarország ma arra készül, hogy frissen szerzett szuverenitását szabad akaratából
megossza egy új hatalmi központtal. A főpolgármester úgy vélte, Írország jól példázza
számunkra, hogy a szuverenitás ilyen jelleg? átruházása mennyire szükséges, és
mivel jár.

Az 1998-as Nagypénteki Megállapodás által elindított békefolyamat megrekedni látszik
Írországban, a félkatonai szervezetek lefegyverzésének kérdése miatt. Peter
Mandelson, Anglia Észak-Írországgal kapcsolatos ügyeinek minisztere januárban felfüggesztette
a jelenleg angol fennhatóság alatt lévő észak-ír kormányt, azt követően, hogy az
IRA terrorszervezet nem egyezett bele a fegyverek átadásába.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!