Mit gondol a pártállami múlt tisztázásával kapcsolatban? – Tisztázni mindig érdemes, de annak megvannak a szakmai, etikai és jogi
szabályai. A tisztességes történész a jelenséget vizsgálja, a konkrét emberi
sors csak személtető tényező. Az ügynökvadász fordítva csinálja: megtalál
egy-egy embert, és addig űzi, amíg a másik föl nem adja. A rendszerváltozás a
legalitás talaján ment végbe, és ha valaki a rendszerváltozás idején dolgozott
valahol, az nem törvénysértő, nem kell ezért őt megköpködni. És ha történetesen a titkosszolgálatnál dolgozott?– Aki a rendszerváltás előtt a nemzetbiztonságnál dolgozott, az szolgált, a
maga módján a hazáját szolgálta, és ugyanolyan alkotmányos jogai vannak, mint
aki a rendszerváltás után szolgál. Most az a gyakorlat, hogy akit megtalál egy-egy történész, az lebukik, de az
érintettek nagyobb része máig ismeretlen. Nem érez ebben igazságtalanságot? – Nem. Az Alkotmánybíróság a kilencvenes évek közepén kimondta, hogy az
államélet átláthatósága miatt a közszereplőknek többet kell elviselniük, mint az
átlagembernek. De átlagembereket beáldozni, ráadásul törvénysértő módon – nem
lehet. Azoknak is van személyiségi joga, akik abban a korban éltek, dolgoztak.
És még valami: felfedik a múlt ügynökeit, és emiatt ma szinte senki nem
vállalja, hogy együttműködjön a rendőrséggel. Az állambiztonságnál a titoktartás
egy életre szólt, és azok az emberek azért is mentek bele, mert azt ígérték
nekik, sose fogják őket nyilvánosságra hozni.Erre mondják azt a történészek, hogy rossz logika, mert más dolog a
hatóságokkal együttműködni most, demokráciában, mint egy diktatúrában.– És ezt komolyan gondolja? Én kérdezem Öntől a véleményét.– Ebben a múltgyalázó igyekezetben az is benne van, hogy mivel egyre több
embernek megy el a kedve a demokráciától, be akarják bizonyítani, hogy a mostani
rendszer mégiscsak jobb, mint a diktatúra, mert az még gonoszabb és rosszabb
volt. Egy demokrácia etikusabb lehetne, mint egy diktatúra, ám úgy néz ki, hogy
ez a demokrácia, amit itt próbálunk csinálni, legitimációban még ott sem tart,
mint a Kádár-rendszer utója. Sok ember mégis minden áron be akarja bizonyítani,
hogy akkor is magasabb rendű, különb. Lehetne az – de nem az.Mi a helyzet azokkal, akik a diktatúrában aljas dolgokat követtek el, és most
is jól élnek. Még csak meg se ismerhessük őket? – Én a jog világáról beszélek. Amire a törvény lehetőséget ad, azt fel kell
tárni. Ha viszont valaki besúgó volt akkoriban, vagy olyasvalamit követett el,
ami régen elévült, az jogi értelemben büntetlennek tekintendő. Nincs olyan
erkölcsi magaslat szemben a joggal, hogy őket akkor is fel kell mutatni, hogy
jól megköpködjék. Én ebben ártó szándékot látok. Szabó István ügynök volt, lelke
rajta. De hogy bárki is most, utólag elverje rajta a port? Nagyon sok embernek
volna erkölcsi alapja a korábbi állambiztonságot bírálni, de meggyőződésem,
Ungváry Krisztiánnak semmi. Ő a történészszakma Anettkája. Ő mindig szólni fog,
nem zavarja, hogy sorra veszti el a pereket.