hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Kaká kitart egyháza mellett
Adományai és hite miatt támadják Brazíliában a világsztárt

2008. 01. 23.
A hitét a sportpályán és azon kívül is nyíltan vállaló labdarúgó (Kaká, a hit hőse. Hetek, 2007. december 7.) legutóbb szilveszterkor járt a Sao Paoló-i gyülekezetben, amelynek évek óta tagja. Magával vitte a frissen elnyert Aranylabdát, amelyet a közösség templomában közszemlére is bocsátott. (Egy másik jelképes ajándékot, a közismert „Jézushoz tartozom” feliratú Milan-mezt Luis Ignacio Lula brazil köztársasági elnöknek ajándékozta.)



Fotó: Reuters

Kaká a nyilvánosság előtt megköszönte a keresztény hívők jókívánságait és
imáit, amelyek – Jézusban való hite mellett – sokat segítettek neki abban, hogy
az európai teljesítménye alapján az első számú futballistának választották. Kaká
köszönetet mondott a gyülekezet pásztorának, Estevam Hernandes Filhónak is
amiatt, hogy megáldotta a házasságát, és bejelentette: feleségével most várják
az első gyermekük születését.

A futballista látványos kiállása a keresztény közösség mellett nagy feltűnést
keltett Brazíliában, mivel a gyülekezet lelkészét és feleségét 2007 januárjában
Floridában őrizetbe vették, miután a repülőtéri vámvizsgálaton az
engedélyezettnél több, összesen 56 ezer dollárt találtak náluk. (Az amerikai
szabályok szerint a fejenként engedélyezett 10 ezer dollár feletti összeget be
kell jelenteni az országba való belépéskor.) A brazil lelkészházaspárt őrizetbe
vették, és 5-5 hónap elzárásra ítélték. Hernandesék csak december végén
térhettek vissza hazájukba, ahol további vizsgálatok elé kell nézniük. A
hatósági eljárások ellenére az egyház több százezer tagja támogatásáról
biztosította a lelkészt.

A Carta Capital című brazil lap szerint Kaká azért szálka az ügyészség szemében,
mert köztudomású, hogy évente jelentős összeggel – brazil források szerint több
mint egymillió dollárral – támogatja a „Krisztusban újjászületett” felekezetet.
A futballista ezt a pénzt egyházi tizedfizetésként és adományként küldi
Brazíliába, és a jelek szerint ezt a szokását a gyülekezete elleni kampány miatt
sem kívánja feladni. A katolikus többségű országban több mint 30 millió
újjászületett keresztény él, akik jelentős politikai és médiabefolyással is
rendelkeznek.

A Sao Paoló-i ügyészség most azt állítja, hogy az elmúlt év szeptemberében
levelet küldtek Milánóba, amely-ben az időközben olasz állampolgárságot kapott
Kakától többek között azt kérdezték, hogy milyen kapcsolatban áll Hernendes
pásztorral, és milyen gyakran látogatja meg őket Brazíliában vagy az Egyesült
Államokban.

A labdarúgó szóvivője, Diego Kotscho útján azt közölte az AP hírügynökséggel,
hogy a brazil hatóságok hivatalos formában nem keresték meg. Kotscho azt is
hozzátette, hogy elvárják: a hatóságok tartsák tiszteletben a játékos
személyiségi jogait, és ne ítélkezzenek felette vallási meggyőződése miatt.

Így torzulnak a hírek

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!