hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Ungváry Krisztián: Kolláth rosszabb, mint egy ügynök

2008. 01. 23.
Mikor várható a jogerős ítélet, mellyel kapcsolatban azt mondta, hogy ha veszít, egy napra börtönbe vonul, hogy így hívja fel a figyelmet az ügy abszurditására? – Eddig négy ítélet született Kolláthtal zajló perünkben, ebből három teljesen eltérő. Első fokon 50-50 százalékon végeztünk, másodfokon nyertem száz százalékban. A Legfelsőbb Bíróság egy pontban marasztalt el, miközben négy pontban nekem adott igazat, ez már jogerős. A büntetőperben első fokon szintén egy pontban marasztalt el. Hogy mikor születik másodfokon jogerős döntés, azt nem tudom. Egyes cikkek szerint ön azt állította, hogy Kolláth a rendszerváltás előtt kurzusokat tartott tartótiszteknek. Ezt tudta bizonyítani? – Nem azt állítottam, hogy Kolláth, hanem a Kolláth által vezetett tanácsi főosztály tartott tartótisztképző kurzusokat. De ezzel nem foglalkozott a bíróság.Mi a baja Kolláth Györgynek önnel? – Egy dologra tudok tippelni: hűséges az eszméhez, melyre annak idején felesküdött, és utóvédharcot folytat annak érdekében, hogy ne kerüljenek nyilvánosságra a múlt rendszer viselt dolgai. Ő a Belügyminisztérium egyik felsővezetője volt, ilyen minőségben sokkal rosszabb, mint egy ügynök, aki, mondjuk, kényszer hatására tette, amit tett. Tudtommal a rend-szerváltás előtti belügyminisztérium nem egy apácazárda volt, de nem is olyan hely, ahová liberális demokratákat vettek fel.Kolláth azt mondja, hogy a nem közszereplő egykori érintetteket nem volna szabad „beáldozni”, másrészt sérelmezi, hogy ön nem a rendszer működésére koncentrál, hanem konkrét személyeket leplez le. – Eddig közszereplőkről, illetve történelmi személyiségekről írtam, és minden esetben megemlítettem a pozitív vonásaikat is, belehelyezve őket az adott társadalmi-történelmi környezetbe. Éppen azért tettem így, mert az ügynöknek sokkal kisebb a felelőssége, mint mondjuk Kolláth Györgynek, hiszen vele ellentétben az ügynök nem irányította a rendszert, hanem engedelmeskedett. Kolláth szerint Ön a „történészszakma Anettkája”, akinek fő célja a nyilvánosság. – Szerintem ő Anettka, igaz, a jogász-szakmáé. Ráadásul kettőnk közül nem én szerepelek az 50 legirritálóbb magyar listáján, és nem én szerepelek a bulvármédiában. Eddig 250 szakmai publikációt készítettem, nem érzem úgy, hogy bulvártörténész lennék. Megjegyzem, nem logikus, hogy Kolláth leértékel, ugyanakkor sorozatban perel. Nemrégiben azt mondta, be kellene látni, „hogy a fiúk elvesztették ezt a meccset”. Eközben azonban sorra perbe fogják, most ráadásul vesztésre is áll. Ezek fényében is biztos benne, hogy elvesztették a meccset?– Mindez eddig sem akadályozott meg abban, hogy megírjam, mit gondolok róluk, és a jövőben sem fog eltántorítani. Ön tagja annak a bizottságnak, mely a miniszterelnök kezdeményezésére jött létre az állambiztonsági iratok széles körű kutatására. Tudnak dolgozni? – Részletekről nem nyilatkozhatok, de annyi elmondható, hogy folyamatosan tudunk dolgozni.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!