Törökország elnöke november 7-én ismét hazánkba látogatott. Orbán Viktor keleti nyitása sok tekintetben talányos, de semmiképpen sem előzményeket nélkülöző. A török elnyomás ellenére hazánk szövetségi rendszere, a nyugati érdekeknek való ellenállás rendszerint úgy hozta, hogy megbízható regionális szövetségeseink mellett keletebbre is barátok után nézünk.
2015-ben egy Erdoğan–Obama telefonbeszélgetéssel indult a török légierő szíriai beavatkozása, 2019-ben pedig egy Erdoğan–Trump telefonbeszélgetéssel kezdődött a török hadsereg szárazföldi támadása az északkelet-szíriai kurd fegyveresek ellen. Milyen kockázatokkal jár a török hadsereg szíriai beavatkozása a nyugati világra nézve?
A nemzetközi média a mai napig marxista–leninista jelzővel illeti a törökországi PKK-t és szíriai testvérpártját, a PYD-t. Ezzel szemben ők maguk demokratikus konföderalizmusnak nevezik azt a modellt, melyet a 2000-es évek eleje óta követnek.
Eseménydús napja volt Budapestnek a keddi. Megalakult az új Fővárosi Közgyűlés, felálltak a bizottságok, és megválasztották Karácsony Gergely helyetteseit. És megalakult a fővárosi cégek új vezérkara is, nagyon is ismerős névsorral.
Miközben a Fidesz látszólag visszavette a stafétabotot a baloldaltól médiafronton, valójában a választási kampány itthon is új szintre lépett a közösségi oldalak és az alternatív hírportálok felértékelődésével. Ezen a térfélen pedig nem a jobboldalnak lejt a pálya.
1956 és Nagy Imre mellett a Kádár-rendszer legnagyobb tabuja a zsidóság volt. Most Kovács András szociológus eddig nem publikált dokumentumok alapján hiánypótló, rendkívül tanulságos könyvet írt a témáról a Kádár-rendszer és a zsidók címmel.
„Nekem nagyon hézagpótló volt ez a film, mert ’89-ben disszidáltam, és 30 évet éltem külföldön. Az archív bevágások különösen tetszettek” – mondta egy néző, miután látta Papp Gábor Zsigmond Kettévált ország című dokumentumfilmjét. A filmben bal- és jobboldali művészek véleményezik az elmúlt 30 évet.
Klaus Iohannis vezeti a különböző közvélemény-kutatásokat, ugyanakkor várhatóan szükség lesz egy második fordulóra a romániai elnökválasztáson. Vajon lesz-e valakinek esélye legyőzni az Orbán Viktorétól merőben különböző politikát folytató Iohannist, és ez milyen hatással lenne a szomszédi kapcsolatokra, illetve Kelet–Közép-Európa jövőjére?
Miközben itthon a nemzet az 1956-os forradalomról emlékezett meg, a világ másik felén egy internetóriás forradalmi bejelentést tett október 23-án: a Google kísérleti kvantumszámítógépe túllépett hagyományos társainak határain, és olyan számításokat végzett el, amelyhez elődeinek évezredekre lenne szüksége.
Szoptatás másfél éves korban, indiai hagyományoknak megfelelően kézzel való evés vagy éppen keresztény nevelés – a norvég gyermekvédelmi hatóság (Barnevernet) ilyen és hasonló indokkal több tízezer gyereket emelt ki eddig családokból.
Harminc éve dőlt le a berlini fal. Igen, ez az a kettős határvonal, közte a szörnyűséges halálsáv, amire Tom Hanks oly rémülten néz alá a Kémek hídjában, miközben vonata áthalad Kelet-Berlin és Nyugat-Berlin között.
A Kieselbach Galériában tömérdek festmény cserélt már gazdát, vagy került felfedezésre. Magyarország egyik legmeghatározóbb műgyűjtőjének fanatizmusa egy gyermekkori érintésnek köszönhető, amit azóta is hűen őrizget magában. Beszélgetés a hazai művészet jövőjéről, a műkedvelésről és a múzeumok jelentőségéről.
Úgy tűnik a bankok csillaga leáldozóban van, számos fiatal és dinamikus pénzügyi szolgáltatás jelent meg az elmúlt évek során, amelyek megoldást nyújthatnak a klasszikus banki szolgáltatások hiányosságaira.