hetilap

Hetek hetilap vásárlás

Külföld

Nyughatatlan föld: egyre több a természeti csapás

A szicíliai Etna kitörése mediterrán hurrikánt generált a déli országrészben. Szintén e hónapban az észak-olasz területeken történelmi mértékű esőzések és ennek nyomán kialakult áradások pusztítottak.

Mohamed nem is létezett?

Mi a közös I. Umbertó olasz király 1900-as monzai meggyilkolásában és 130 ártatlan párizsi civil 2015-ös lemészárlásában? Hogyan vonható párhuzam a Szentszék és a szunnita iszlám dinamikájában és szervezeti felépítésében?

Lengyelország helye biztos Európában, a föderatív Unió jövője nem az

A hírhedt 7. cikkely szerinti eljárás megindítását követeli az Európai Parlament Lengyelországgal szemben, miközben a konzervatív politikusok korábbi lengyel alkotmánybírósági határozatokra hivatkoznak az uniós jog elsőbbségével szemben. A lengyel fejlemények rávilágítanak arra, hogy nem csak jogi érvanyagok állnak egymással szemben: voltaképpen a föderális Unió jövője a tét.

Belföld

2006 ősze: az igazi felelősök megúszták

A 2006. őszi, civil és rendőr sérültek százait követelő események miatt máig nem vállaltak felelősséget sem az akkori rendőri, sem a politikai vezetők. Az elmaradt igazságszolgáltatás miatt és a fiatal generációk megszólítása céljából született az Áldozatok 2006 című dokumentumfilm, melynek teljes verziója már a Youtube csatornán is látható.

Energiaválság: ezért szálltak el durván az árak

Az európai energiaellátás biztonsága nagyban függ attól, hogy enyhe vagy kemény telünk lesz. A bizonytalanság távolról sem csak az Oroszországgal való viták következménye: a zöldenergiára való átállás kényszere, az atomstop és a Covid-járvány is nagyban közrejátszik benne. Magyarországon fázni ugyan nem fogunk, de meredek áremelkedésekkel számolhatunk.

Elkaszálta a kormány népszavazásra benyújtott kérdését a Kúria

Nem hagyta jóvá a kormány – gyermekvédelmi népszavazás részét képező – kérdését a Kúria. A bíróság szerint ugyanis az Alaptörvénnyel ellentétes népszavazásra bocsátani, hogy a nép egyetért-e azzal, hogy kiskorú gyermekek számára is elérhetőek legyenek nemátalakító kezelések.

Kedves Olvasó!

Most először jártam kint a Békemeneten, barátokkal, családtagokkal. Békés, derűs délután volt, ahogy elsétáltunk a Szabadság hídtól az Erzsébet térig.

Hit és értékek

Így született meg a történelem legnagyobb hatású könyve

A Reformáció napján, október 31-én arról emlékezünk meg, hogyan került vissza újra a Biblia a keresztény hit középpontjába. A Szentírás a világtörténelem legnagyobb hatású műve, de hogyan is jött létre ez a könyvgyűjtemény? Kik hozták létre? Miért hamis az az állítás, miszerint a Biblia csak egy IV. században összeollózott könyv?

HÁTTÉR

Nem mese a digitális világ összeomlása?

Végtelenül kiszolgáltatottak vagyunk a digitális infrastruktúrának: akár egy szuper­napvihar vagy más természeti jelenség is tartósan leállíthatja modern civilizációnk virtuális vérkeringését. Erről kérdeztük Keleti Arthur kibertitok jövő­kutatót, az Informatikai Biztonság Napja alapítóját.

Aki szerint a pápa is fasiszta

Judith Butler feminista filozófus sajátos módon emlékezett meg az 1956-os budapesti forradalomról: fasisztának nevezett mindenkit, akinek ellenvetései vannak a „genderizmussal” szemben. Magyarországot szinte totalitárius, nőgyűlölő, homofób és transzfób elnyomórendszerként mutatta be.

A politika mint vallás: a woke mozgalom gyökerei

Sokszor hasonlítják a woke mozgalmat valláshoz, és meg is vannak a „kellékei”: csalhatatlan doktrína (a tudomány), papság (tudósok, közszereplők, celebek), szentségek (abortusz, preferált névmások bejelentése, nemátalakítás), főbenjáró bűnök (rasszizmus, tudománytagadás, fehér bőrszín, a biológiai nemek és a család melletti kiállás). A hasonlóság részben abból is fakadhat, hogy kibontakozásában nagy szerepet játszott a politikai aktivizmusáról híres unitárius egyház.

KÁVÉSZÜNET

Három klasszikus, amit felnőttként újra el kell olvasni!

Gyerekfejjel nem mindenki falta a kötelező olvasmányokat, már csak azért sem, mert egyszerűen kötelező volt elolvasni. felnőttként viszont érdemes újraolvasni őket, mert egészen másként hat­hatnak ránk, mint gyerekkorunkban.

Z generációs sikersztori: gombnyomással az ételpazarlás ellen

A Munch alapítói, Zwecker Bence, Zsoldos Botond, Wettstein Albert és Perepelica Kirill a Munch.hu ételmentő applikáció huszonéves startupperei. A zseniális fejlesztésre a befektetők is lecsaptak. Interjú az egyik alapítóval, Wettstein Alberttel.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!