A miniszterelnököt hallottam már beszélni élőben, de ez az élmény eddig kimaradt. Olvastam az elmaradhatatlan számháborúkról, láttam a különböző „utca embere” bejátszásokban megszólaltatott, sokszor kínosan nevetséges vagy fenyegetően handabandázó embereket, de a személyes benyomás eddig hiányzott. Újra arra kellett rájönnöm – újságíróként ez önmagunk felé való beismerés is –, hogy egy tömegrendezvényt szinte lehetetlen átadni a médiában, bármennyire is korrektül igyekszenek azt a kollégák megtenni. (Egy politikai rendezvénynél pedig sokszor a személyes álláspont is közbeszól.)

Egyszerűen azért, mert egy sok tízezer emberből álló tömeg (a Kálvin tértől a Bajcsy-Zsilinszky út elejéig teli volt a belváros) nagyon sokszínű, így mindenféle karakterre lehet példát találni. Összességében azonban ez egy valóban békés sokadalom volt, csodálkoztam is, hogy még a hangulatkeltőnek óriás kivetítőkön bejátszott 2006-os rendőri erőszak képei sem tudták a felvonulókat kihozni a sodrukból.
Akik eljöttek, azok számára fontosabb volt, hogy együtt legyenek, elénekeljék közösen a Himnuszt és a Nélküledet, meghallgassák azt a szónokot, akiért elsősorban eljöttek.
Sokan voltak, jövő áprilisban kiderül, elegen-e.
Fékek és ellensúlyok nélkül: Miért kellenek korlátok a „jó embereknek” is?
A szubjektív hangulatok és a racionális érvek hiánya rossz tanácsadó az államszervezet átalakításánál »
A Pride titkolt eredete
A melegmozgalom programját évtizedekkel ezelőtt megírták »
Pergamon ősi titka és Európa sorsa
Hogyan került a „Sátán oltára” Berlinbe? »