hetilap

Hetek hetilap vásárlás
2006 ősze: az igazi felelősök megúszták
Az események feldolgozása közös ügy
2006 ősze: az igazi felelősök megúszták

A 2006. őszi zavargások és megemlékezések során 150-200 rendőr és minimum 500 civil személy sérült meg.(Fotó: MTI / Kovács Tamás)

2021. 10. 27.
A 2006. őszi, civil és rendőr sérültek százait követelő események miatt máig nem vállaltak felelősséget sem az akkori rendőri, sem a politikai vezetők. Az elmaradt igazságszolgáltatás miatt és a fiatal generációk megszólítása céljából született az Áldozatok 2006 című dokumentumfilm, melynek teljes verziója már a Youtube csatornán is látható.

„Azért lett Áldozatok 2006 a film címe, mert egyszerre szól a tévészékháznál és a Kossuth téren megsérült rendőrökről és azokról a civilekről, akik az utcán sétáltak, amikor a rendőrök összeverték őket. Olyan volt, mintha 2006 szeptemberében és októberében megszűnt volna a jogállam és két hónapra diktatúrává változott volna az ország. Ez 15 éve történt, több könyv és film dolgozta fel a témát. Tényfeltáró dokumentumfilmet mégis azért forgatott Bodoky Tamás újságíró, a Túlkapások című könyv szerzője és Skrabski Fruzsina dokumentumfilmes, mert a felelősök nem kaptak büntetést, az ártatlan áldozatokat azóta sem tisztázták, és rengeteg a tévhit 2006-tal kapcsolatban” – hangzott el az Áldozatok 2006 című tényfeltáró dokumentumfilm díszbemutatóján.

A megrázó alkotásban áldozatok, ügyvédek, szemtanúk, ügyészségi szóvivő, rendőrök és politikusok beszámolói mellett egykori videófelvételek révén is felidézik az őszödi beszéd kiszivárgását követően Pesten elszabadult utcai brutalitást és káoszt, a rendfenntartó erők súlyos dilettantizmusát és még súlyosabb jogsértéseit. A filmkészítők megpróbálták szóra bírni Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnököt és Gergényi Pétert, a BRFK akkori főkapitányát is, mint a történtek első számú felelőseit, de ők elzárkóztak mindennemű nyilatkozattól és bocsánatkéréstől.

A dokumentumfilmben anonim módon megszólaló, az akkori események egyik érintett rendőri vezetőjének becslése szerint a 2006. őszi zavargások és megemlékezések során 150-200 rendőr, továbbá minimum 500 civil személy sérült meg. Ráadásul utóbbiak nagy részét ártatlan utcai járókelőkként verték össze és állították elő a rendőrök, mert rosszkor voltak rossz helyen. Például ott laktak a belvárosban vagy épp a Fidesz által szervezett 56’-os ünnepi megemlékezés békés résztvevői voltak.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!