hetilap

Hetek hetilap vásárlás

Külföld

Durva fenyegetést küldött Amerikának az al-Kaida

Az al-Kaida legveszélyesebb ágaként számontartott AQAP a 9/11-es terrorakciónál is pusztítóbb merénylet(ek)et helyezett kilátásba videóüzenetében. Az ok: Izrael amerikai támogatása. Afganisztán tálib uralom alá kerülése a jelek szerint újabb lökést adhat a terroristáknak.

Covid-járvány: Románia világlelső, a magyar megyékben oltakoznak legkevesebben

Drámai mértékben növekszik a koronavírus-fertőzöttek és az elhunytak száma Romániában, olyannyira, hogy az egymillió főre eső halottak számának tekintetében keleti szomszédunk világelső. Szakértők egybehangzó véleménye szerint a jelenség oka az alacsony oltottsági arányban keresendő. Ennek magyarázata azonban nem egyértelmű.

Zuckerberg vásárolta meg Biden győzelmét?

A 2020-as Trump–Biden verseny tisztaságával kapcsolatban felmerült egyik legnagyobb kérdés, hogy mennyire szóltak bele a választási körzetekhez eljuttatott magánadományok az eredményekbe. Megvásárolhatta-e például Mark Zuckerberg a győzelmet a demokrata jelöltnek?

Belföld

Meddig tarthat az eufória? – Interjú Ceglédi Zoltánnal

Párton kívülisége nagy szerepet játszott abban, hogy ő lett az ellenzék miniszterelnök-jelöltje, de kérdés, hogy fenn tudja-e tartani az egységet. Az ellenzék megtisztítása pedig eleve irreális célkitűzés. Márki-Zay Péter politikai mozgásteréről Ceglédi Zoltán politikai elemzővel beszélgettünk.

Tarlós István: ugráltam örömömben, mikor Gerő Ernőt leváltották

Budapest volt főpolgármesterét a két évvel ezelőtti kudarccal végződő önkormányzati választás óta eltelt két évéről és az 1956-os és 2006-os események évfordulója kapcsán kérdeztük. Szóba került a választási kampány és az ellenzéki összefogás nagy reménysége, Márki-Zay Péter is.

Gyurcsány-film: Kálomista új információkat ígér 2006-ról

Stílusosan időzítve, éppen a 2006-os zavargások 15. évfordulója napjaiban debütál a mozikban az a politikai krimi, ami a Gyurcsány Ferenc elhíresült őszödi beszéde nyomán kirobbant eseménysorozaton alapul. A film körüli viharról annak producerével beszélgettünk.

Kedves Olvasó!

Nem Márki-Zay Péter az első és vélhetően nem is az utolsó, aki a főáramú politika – nemcsak a kormányoldalnak, hanem az ellenzéknek is címzett – éles kritikájával kerül be a meghaladni kívánt politikai főáramba.

Hit és értékek

Innen ered a "baloldali Jézus" mítosza

Több mint fél évszázada született meg Latin-Amerikában a „felszabadítás teológiája”, amely szerint Jézus, ha ma élne, baloldali lenne, és a társadalmi igazságtalanságok ellen küzdene. Az irányzat ideológiájára ma inkább Európában hivatkoznak, miközben világszerte a spiritualitást előtérbe helyező karizmatikus-evangéliumi kereszténység sokkal nagyobb növekedést ért el.

HÁTTÉR

Squid Game: akiknek az ember állat, Isten pedig halott

Pár hét alatt a Netflix legnézettebb sorozata lett a Squid Game című túlélődráma (több mint 100 millió nézővel a premier után), amely felnőttek egymás elleni élet-halál harcát mutatja be gyerekjátékok ormájában. A reménytelen világban gyengén pislákoló humanizmus harcát megjelenítő dél-koreai sorozat megdöbbentő hatással van a nyugati fiatalságra.

10 évesen nem akart Pride-ra menni, rendőrök keresték fel az anyját

Egy tízéves gyerek nem akart részt venni az iskolai pride felvonuláson, ezért fegyelmit kapott, és öt napra eltiltották az iskolától, az anyát pedig felkereste a rendőrség azzal, hogy gyűlölet­beszédre tanítja a gyermekét. Ilyen és hasonló ügyekben nyújt segítséget a Christian Concern. Andrea Williams-szel, a szervezet alapítójával beszélgettünk.

Aki az első követ a lánctalpak közé dugta

Nagyvárosi népfelkelés zajlott 1956 októberében Budapesten, amelyben az egész ország osztozott. A harcoló főváros mellett ott állt a vidék is, aminek következtében a forradalom napjaiban soha nem látott élelmiszerbőség volt Budapesten. Az eseményeket most a legendás ellenállási központ, a Corvin közi szabadságharcosok egyik vezetője, Nagyidai József visszaemlékezései alapján idézzük fel.

KÁVÉSZÜNET

Mesébe illő kastélyok: főúri pompa és mesélő történelem

Magyarországnak nem csak a nagyvárosait, természeti csodáit érdemes megnézni, elegáns épületeink is számtalan programot tartogatnak. a Legtöbb kastély különleges múzeumi élményekkel várja szinte az év minden napján a látogatókat.

Miért daráljuk a sorozatokat?

Hol van már a hetente részenként sugárzott sorozatok kora? A most felnövő generáció már nem is tudja elképzelni milyen kitölteni a várakozási időt két epizód között. Hogy miért van ez így, arról egy médiakutatót és két pszicho­lógust is megkérdeztünk. A húsz-harminc évvel ezelőtti népszerű sorozatok a mostaniakhoz képest nyugodtabbnak, lassabbnak tűnnek.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!