hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Zuckerberg vásárolta meg Biden győzelmét?
26 Facebook-támogatásból 25 olyan körzethez került, ahol a demokraták nyertek
Zuckerberg vásárolta meg Biden győzelmét?

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2021. 10. 21.
A 2020-as Trump–Biden verseny tisztaságával kapcsolatban felmerült egyik legnagyobb kérdés, hogy mennyire szóltak bele a választási körzetekhez eljuttatott magánadományok az eredményekbe. Megvásárolhatta-e például Mark Zuckerberg a győzelmet a demokrata jelöltnek?

Tavaly ilyenkor – azaz néhány héttel a novemberi elnökválasztás előtt – már ismert volt, hogy Mark Zuckerberg, a Facebook vezérigazgatója több mint 400 millió dollárt adományozott, úgymond a biztonságos szavazás elősegítésére. A kedvezményezett körzetek elvileg olyan eszközökre költhették a pénzt, amelyek védelmet nyújthattak a koronavírus terjedésével szemben az urnáknál vagy akár a postán érkezett voksok feldolgozása során.

Mindennek pedig az volt az előzménye, hogy 2020 márciusában aktivisták fordultak a Kongresszushoz azzal a kéréssel, hogy a Covid-segélyek egy részét irányítsák át a választás lebonyolítását végző irodáknak. A képviselők a kívánt kétmilliárd helyett 400 millió dolláros támogatást szavaztak meg erre a célra, így – mint ahogy a Time magazin elhíresült, a demokrata választási „árnyékkampányt” beismerő februári cikke magyarázza – magánszemélyek ajánlották fel, hogy megtoldják az összeget.

Csak a Chan Zuckerberg Initiative többel szállt be, mint az állam: először 300, majd közel 120 millió dollárt áldozott az ügyre.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!