Milyen főbb tényezőket lehet felsorolni, ha arra keresünk magyarázatot, hogy miért Márki-Zay Péter lett az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje?
– Az egyik legfontosabb a kormánykritikus szavazók ellenzéki pártokkal szembeni elégedetlensége, ami abban mutatkozott most meg, hogy egy olyan személyt választottak miniszterelnök-jelöltnek, aki egyik párthoz sem kötődik. Ez az elégedetlenség régóta érzékelhető, de az érintett pártok ezt figyelmen kívül hagyták, és az összefogás kapcsán „füstös hátsó szobákban” hozott alkuk nem tették lehetővé, hogy ennek legyen valami lenyomata az ellenzék politikáján. Gondoljunk bele: 2010 óta nézi az aktív vagy éppen potenciális ellenzéki szavazók tömege, ahogy ugyanazok a pártok, ugyanazokkal a politikusokkal egymás után háromszor kétharmadot ajándékoznak a Fidesznek, és mindenki, aki újonnan jelentkezik, az előbb-utóbb beletörik ebbe a rendszerbe.
A másik fontos tényező, hogy az ellenzéki szavazók nem egyszerűen a személyes preferenciáik alapján döntöttek, hanem azt mérlegelték, hogy ki lehet a legesélyesebb Orbán Viktor legyőzésére.