hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Covid-járvány: Románia világlelső, a magyar megyékben oltakoznak legkevesebben
Helyszíni riport Erdélyből
Covid-járvány: Románia világlelső, a magyar megyékben oltakoznak legkevesebben

Fotó: AP / Andreea Alexandru

2021. 10. 21.
Drámai mértékben növekszik a koronavírus-fertőzöttek és az elhunytak száma Romániában, olyannyira, hogy az egymillió főre eső halottak számának tekintetében keleti szomszédunk világelső. Szakértők egybehangzó véleménye szerint a jelenség oka az alacsony oltottsági arányban keresendő. Ennek magyarázata azonban nem egyértelmű.

A Maros Megyei Klinikai Kórház egyik marosvásárhelyi épületébe tartok – „békeidőben” ez volt az Urológia épülete – ekkor még nem sejtem, hogy a második emeleten mi vár rám. Operatőr kollégám már forgatott Covid-kórházban, így ő sokkal rutinosabban tesz eleget az egészségügyi személyzet utasításainak: fertőtlenítünk, majd beöltözünk – maszk, két kesztyű, kapucnis kezeslábas és maximális szigor. A lifttel felérünk a rögtönzött intenzív terápiás osztályra, hiszen, ahogy a bennünket fogadó osztályvezető főorvostól, Mircea Stoiantól később megtudom, a koronavírus-járvány előtt az osztály a manzárdon volt, csakhogy oda a kórháznak nem volt tűzvédelmi engedélye, így le kellett költözniük.

Az elmúlt években, főleg a koronavírus-járvány alatt több kórház is kigyulladt Romániában, a tűzesetekben legalább harmincan vesztették éle­tüket. A tragédiát minden esetben a túlterhelt és korszerűtlen elektromos hálózat okozta, de több esetben az egészségügyi személyzet gondatlansága is közrejátszott. Marosvásárhelyen ennek elejét vették, igaz, ez több másik osztály munkáját pecsételte meg, az Urológia épületét több hónapon keresztül csak az intenzív terápiás osztály használhatta, a többiek más épületekbe költözhettek át, egyáltalán nem méltó körülmények között kellett dolgozniuk – meséli az osztályvezető főorvos.

Mircea Stoian azt mondja, most már csak a kórház kapacitásának felét terhelik, tehát húsz ágyból tíz áll a rendelkezésükre, ezek szeptember eleje óta mindig tele vannak. Körbevezet a kórtermekben, egy helyen két, máshol három, egy harmadik teremben öt beteget ápolnak. A páciensek közül többnek nagyon súlyos az állapota, van, aki már három hete bent fekszik. Mircea Stoian hangján még úgy is érzem az együttérzést, hogy a maszk és az egészségügyi műszerek miatt alig hallani mit mond, a főorvos szerint többüknek minimális az esélyük a túlélésre. Az egyik kórházi ágyon egy magyar férfi fekszik. Isztojka Csaba azt mondja, jó kezelést kap, várja, hogy állapota jobbra forduljon. Kérdésemre, hogy felvette-e az oltást, sajnálkozva mondja, hogy nem, de fogadkozik, ha innen kikerül, ő lesz az első, aki beoltatja magát.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!