hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Kitüntetett agitátor
Klaus Iohannis román államfő pályafutása
Kitüntetett agitátor

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2020. 05. 07.
Szász kisebbségiként pár éve az erdélyi magyarok is remény­kedve voksoltak rá, ám az elmúlt időszakban tett uszító kijelentései rávilágítottak: az unióbarát államfőtől nem sok jóra lehet számítani.

„Hogy mondhat valaki olyat, hogy bárki is el szeretné szakítani Erdélyt? Ez kreténizmus!” – ezt a kijelentést a 2014-es román államfői választás kampányában egy televíziós interjúban tette Nagyszeben polgármestere, a szász Klaus Werner Iohannis.

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) jelöltje akkor azt is mondta, hogy ez a téma más századokból való, és politikai tőkeszerzés céljából ilyet mondani nem szabad. Hat év alatt nagyot fordult a világ: az államelnöki hivatalban adott sajtónyilatkozatában Iohannis múlt szerdán már konkrét tényként állította, hogy a román Szociáldemokrata Párt (PSD) azon „küzd a parlament titkos szobáiban”, hogy a magyaroknak adja Erdélyt. Magyarország miniszterelnökét, Orbán Viktort név szerint említette, mint aki „megvette” a PSD ügyvivő elnökét, Marcel Ciolacut. Hogyan juthat ide egy, a kisebbségi létet elviekben jól ismerő politikus, miért maradt el a nyugati vezetők reakciója? Ki is valójában Románia államfője?

Johannisból Iohannis

Klaus Iohannis 1959-ben született az egykori szász városban, Nagyszebenben. Állítása szerint családfáját 850 évre vissza tudja vezetni, és már a tizenhatodik századból léteznek írásos dokumentumok a Johannisokról, akik szerinte nem voltak sem gazdagok, sem szegények. Klaus Wernernek a családnevét a kommunizmus idején jellemző románosítás jegyében az anyakönyvvezető írta I-vel a J helyett, s holott a rendszerváltás utáni Romániában a törvények ezt lehetővé tették volna, soha nem kérvényezte nevének német helyesírás szerinti bevezetését a hivatalos dokumentumokba.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!