Közös nevező Csecsenföldön
Közös nevező Csecsenföldön
1999. 11. 27.
Minden fenntartás ellenére úgy tűnik, hogy az idei évet Oroszország külpolitikai
pozícióinak, illetve Moszkva kaukázusi befolyásának erősödése fogja fémjelezni.
Ezt támasztotta alá az isztambuli EBESZ-találkozó is, amelyet mind Nyugaton, mind
Oroszországban Moszkva és személy szerint Jelcin elnök diplomáciai sikereként értékelnek.
Az azóta újra betegeskedő Jelcin kemény "buldózer" stílusa a Nyugattal való párbeszédben
jelentősen meghatározta a találkozó hangulatát, ugyanakkor az egész orosz társadalom
és politikai elit hozzáállását is kifejezte; mi több, ha az elnök finoman
viselkedett volna Isztambulban, azt népe nem bocsátotta volna meg neki. Kemény kézzel
ráerőltetni az országra, az ellenzékre a saját belpolitikai elképzeléseit, azután
engedményeket tenni nemzetközi szinten – az oroszok szemében ez nemcsak a nép
semmibe vétele, hanem az ország érdekeinek elárulása is lenne. Jelcin elnök nyilván
tisztában van ezzel, ezért nem is tudott volna más módon viselkedni Isztambulban.