hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Afganisztán és Csecsenföld

2001. 09. 30.
"Az orosz katonák kategorikusan tiltakoznak az ellen, hogy bármilyen módon részt vegyenek az Afganisztán területén folyó hadműveletben – sem tűzzel, sem vassal, sem emberekkel" – jelentette be Szergej Ivanov orosz védelmi miniszter Brüsszelben. Ezzel végleg világossá váltak Moszkva tervei a tálib rezsimet és az ellenük tervezett amerikai hadműveletet illetően. Moszkva ugyanakkor igyekszik saját hasznára is fordítani a kialakult helyzetet, elsősorban nyugati integrációja érdekében. A nemzetközi terrorizmus elleni harc jegyében máris ultimátumot adott a csecsenföldi gerilláknak a fegyverletételre. 

Oroszország álláspontját először Putyin beszéde tette nyilvánvalóvá szeptember 25-én. Az orosz elnök akkor azt mondta: Oroszország teljesen az USA és szövetségesei oldalán áll az antiterrorista koalícióban, és az orosz titkosszolgálatok máris az amerikaiak rendelkezésére bocsátották a tálibok és más terroristák kiképzőközpontjainak adatait, amit a jövőben is megtesznek. Oroszország kész átadni légterét a terroristaellenes hadműveletben részt vevő amerikai repülőknek, de csak a humanitárius segélyek szállítása céljából. Ami az orosz hadsereget illeti, az ő szereplésük csupán haditechnikai segítségnyújtásra korlátozódik majd az Északi Szövetség részére, mely már évek óta harcol a tálibok ellen Afganisztánban.

Moszkva a jelen helyzetben világosan értésére adja a világnak, hogy ő már harcba szállt ezzel a közös ellenséggel a saját területén – Csecsenföldön. Szeptember 25-én Oroszország elnöke bejelentette, hogy a szövetségi erőkkel szemben álló gerilláknak és politikai vezetőiknek 72 órájuk van a fegyverletételre és az ellenállás befejezésére. Hogy mi lesz e határidő letelte után azokkal, akik nem hallgatnak erre a felszólításra, Putyin nem pontosította. Azonban saját, valamint Szergej Ivanov és más orosz vezetők régebbi nyilatkozataiból világos, hogy azokat, akik nem teszik le fegyverüket, fizikailag megsemmisítik. Ez megfelel az Egyesült Államok beállítottságának is, amely kész pontosan ilyen módon felvenni a harcot a terroristákkal – vagyis elpusztítani őket.

Nagyon valószínű, hogy az orosz szövetségi erők már a közeljövőben megkezdik Csecsenföldön a gerillák elleni újabb támadásokat. Ez már önmagában kimeríti Oroszország katonai részvételét a nemzetközi terrorizmus elleni hadműveletben. Mindenesetre jelen pillanatban a harcnak ez a variációja a legreálisabb és legérthetőbb Oroszország számára.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!