hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Nem érdemes füllenteni
Szigorodnak az útifeltételek Oroszországba

2001. 04. 21.
Magyarország és Oroszország között 2001. június 3-tól új vízumrendszer lép életbe. A két ország közötti utazás már tavaly júniusban sem volt problémátlan, amikor bevezették az úgynevezett "ideiglenes kiegészítő rendtartást" az Oroszország és Magyarország között utazó polgárok részére. Ennek megfelelően ahhoz, hogy egy orosz állampolgár Magyarországra utazzon vagy egy magyar Oroszországba, az útlevélen kívül magánszemélytől vagy cégtől kapott meghívólevélre is szüksége volt, méghozzá annak eredeti példányára, melyet a határon kellett felmutatnia. Amennyiben a beutazónak nem volt meghívója, vagy annak csak másolatát tudta felmutatni, vízumot kellett váltania. Június másodikáig ez a szabály érvényes, június 3-tól azonban a két ország között már az új vízumrendszer működik: a meghívók önmagukban keveset érnek, ahhoz azonban szükségesek, hogy az adott országok nagykövetségein vízumot kapjunk. 

A Budapesten dolgozó orosz diplomaták azt tanácsolják minden magyar polgárnak, hogy jó előre tervezze meg oroszországi útját, főként a gyerekekét. Ahhoz, hogy egy magyar gyerek meglátogathassa orosz barátait vagy rokonait, az őt meghívó személynek – még ha szüleiről vagy nagyszüleiről van is szó – az orosz belügyminisztériumban kell megírnia a meghívót, és onnan küldik át az eredeti példányt Magyarországra. A vízumot e dokumentum alapján állítják ki az Andrássy úton. Tehát időt kell hagyni arra, hogy átérjen a meghívó, és arra is, hogy a vízumot kiállítsák. Ez utóbbi hét munkanapot vesz igénybe, vagyis másfél hét alatt készül el az orosz nagykövetségen.

Ugyanez a procedúra az üzleti utazásokra is érvényes. Minden üzleti utat meg kell indokolni, a kiküldetési megbízatás nem számít megfelelő indoknak. Ez a szabály 2000 júniusa óta van érvényben, és éppen ez volt az, ami a legtöbb megkeresést kiváltotta itthon a magyar, Orosz-országban az orosz polgárok részéről. Egy üzleti úthoz a vízumot csak a másik országban élő partner meghívója alapján lehet majd kiváltani, a magyar állampolgárok részére az orosz külügyminisztérium moszkvai konzuli ügyosztályán vagy a külügyminisztérium regionális képviseletein. Az ilyen meghívó eredetijét szintén átküldik Magyarországra. Jelen pillanatban, amikor még nem lépett életbe a vízumkényszer, a másolat is megfelel, csak nem a határon, hanem a budapesti orosz nagykövet konzuli osztályán, ahol ennek alapján állítják ki a vízumot. Ilyen módon az Oroszország és Magyarország közti utazások félig szabadok, félig vízumfüggők, amolyan ideiglenes variációként, melynek célja a polgárok hozzászoktatása a jövőbeli jóval szigorúbb változat elkerülhetetlen bevezetéséhez. 

Az orosz diplomaták már a múlt évben is felhívták honfitársaik és a magyar állampolgárok figyelmét arra, hogy tüntessék föl utazásuk pontos célját. "Mindenkinek azt tanácsolom, hogy ezt vegye komolyan"– mondta nekem egyikük egy beszélgetés során. "Ha valaki munka vagy üzleti célból készül Oroszországba, nem érdemes azt nyilatkozni, hogy turistaként utazik. A határőrrel való beszélgetéskor kiderülhet a vízum és utazási cél közötti ellentmondás, és az ilyen utazót azonnal visszafordíthatják hazájába" – tudtam meg. Így történt egy angol hölggyel is, aki 270 napra szóló turistavízummal volt Magyarországon. A magyar határőr csodálkozott azon, mit lehet nézni az ő országán ennyi időn át, míg végül kiderítette, hogy a hölgy nyelvórákkal kereste kenyerét. A turistavízumot haladéktalanul elkobozták, és másik vízumot kellett beszereznie.

A magyar parlament napirendre tűzte a külföldi állampolgárok beutazásáról szóló új törvényt, ezenkívül az orosz fél kezdeményezte a vízumárak kétoldalú csökkentését. Az orosz nagykövetség konzuli osztályának munkatársai hangsúlyozzák, hogy a magyar fél minden lépésére minden esetben hasonlóképpen válaszolnak. Törekednek továbbá a vízum kiadási idejének lerövidítésére. Attól azonban tartanak, hogy az új magyar törvény megszigorítja majd az orosz polgárok beutazásának feltételeit. Részben rájuk is vonatkozik például a kötelező egészségbiztosítás. Amenynyiben ez valóban így lesz, akkor az Oroszországba akár csak egy napra beutazó magyarok is kötelesek lesznek egészségügyi biztosítást fizetni.

Az új vízumrendszer kezdeményezője egyébként a magyar fél volt. Az oroszok inkább az ideiglenes protokoll meghoszszabbítását szorgalmazták, és csupán beleegyeztek a kötelező vízum bevezetésébe. Az orosz diplomaták szavaiból kitűnik: ők értik, hogy Magyarország kénytelen megtenni ezt a lépést, miután a schengeni zóna határországává válik majd. Úgy vélik, hogy a két fél közötti új vízumrendszert nem helyes a kétoldalú kapcsolatok megromlásaként értelmezni. Abban reménykednek, hogy ezek a kapcsolatok inkább jó irányba mozdulnak el, állítólag a kormányszint? találkozók egész sorozata után máris észrevehető ez a folyamat.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!