1999. 11. 06. (III/44)
Kórház-vita Kiskunhalason

Kórház-vita Kiskunhalason

1999. 11. 06.
Kiskunhalas városa a Kastyják-ügy után ismét az országos média figyelmének középpontjába került. A város kórháza ellen az Országos Egészségügyi Pénztár (OEP) által lefolytatott vizsgálat szerint az intézményben nem kevés visszásság lelhető fel. A fennállásának 25 éves évfordulóját a napokban ünneplő, évente több mint húszezer fekvőbeteget és mintegy félmillió járóbeteget ellátó Semmelweis Ignác Kórházat többek között százmillió forintos visszaélésekkel, személyi összeférhetetlenséggel, a tb-támogatás álcégekbe "pumpálásával" gyanúsítják. "A kiskunhalasi Semmelweis kórház nem a betegek, hanem a kft.-k kórháza" – emelte ki sajtótájékoztatóján Szabó Erika, a körzet fideszes országgyűlési képviselője, aki a vizsgálatot kezdeményezte, és most annak eredményeit ecsetelte. A képviselőnő az eset kapcsán az intézmény főigazgatójának, gazdasági igazgatójának és a kiskunhalasi polgármesternek a lemondását követeli. A kórház és a város vezetői a vádakat visszautasították, és politikai érdekeket sejtenek a háttérben.
Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!