Hivatássá vált választás

"A tüzet nyolc perc alatt eloltottuk, ami számunkra is meglepően jó idő." Fotó: BOP

– Mi játszódik le egy kilencedik emeleti panellakásban a tűz kipattanásától a teljes kiégésig?

– Először is az ilyen jelleg? lakásokban általában szinte minden éghető: tele vannak m?anyagokkal, minden rendkívül száraz, ideális tér a tűznek. Ráadásul ezeknek az anyagoknak az égése során különféle gázok szabadulnak fel, amelyek egyik része mérgező, a másik része pedig a tüzet táplálja, ezzel gyorsítva magát az égést. A tűz terjedésével együtt egyre emelkedik a hőmérséklet, ami végül akár a 800-1000 fokot is elérheti. Ez a hő olyan iszonyú erővel hat az esetleg még bent tartózkodókra, hogy azok gyakran magától a hőtől égési sérüléseket szenvednek. Jellemző, hogy például a Kosárfonó utcai esetnél a nagy hő hatására a plafon öt centiméter vastagon a vasalásig egyszerűen lerobbant.

– Mennyi idő alatt megy végbe mindez?

– Egy tűz kifejlődéséhez ilyen körülmények között 10-15 perc szükséges, de ha már kifejlődött, és az égés minden feltétele adott, akkor 3-5 perc alatt egy lakás teljesen kiéghet.

– Ez a tűzoltóknak mire elég, mennyi idő alatt értek ki például a Kosárfonó utcába?

– A bejelentést követően öt perc alatt a helyszínen voltunk. Az épületből ekkor már lángok csaptak ki, és csak a gyors beavatkozásnak köszönhető, hogy nem történt tömeges tragédia. A tüzet nyolc perc alatt eloltottuk, ami számunkra is meglepően jó idő.

– A lakás mégis teljesen kiégett, és három ember meghalt

– Az évszázados tapasztalatok alapján a tűzoltószakma mára egy olyan professzionális rendszert tudott kidolgozni, hogy a riasztást követően, a kellő információk birtokában azonnal meg tudjuk állapítani, hogy az adott esetben milyen technikai eszközökre van szükség, majd – legalábbis Budapesten – 8-10 perc alatt a helyszínen vagyunk. A bejelentéssel egy időben történik meg a riasztás, a kocsik kigördülnek a garázsból, és minden további információt rádión kapnak meg, ami alapján egyébként minden akció az elejétől a végéig másodpercenként dokumentálva van. Az oltás sikere így legtöbbször csakis azon múlik, hogy a bejelentés milyen hamar érkezik be hozzánk. Sajnos az általános tapasztalat azt mutatja, hogy a lakosság többsége, ha észlel egy tüzet, akkor úgy gondolkozik, hogy ezt mások már biztosan jelezték, és csodálkozik, hogy miért nem jönnek a tűzoltók.

– A tűzeset hajnalban történt. Mit éltek át azok, akik akkor a lángra kapott lakásban, illetve a szomszédos otthonokban tartózkodtak?

– Közel negyven fő szorult föl a kilencedik emelet fölé, akiket a füstmérgezésen kívül az épület egy részének leomlása is veszélyeztetett. Hál\' Istennek nem tört ki pánik, így mindenkit épségben le tudtunk hozni. A lakásban tartózkodó hat személyből három súlyos sérülésekkel, élve menekült meg, a másik három személynek, köztük két kisgyermeknek azonban már esélye sem volt az életben maradásra. A két gyermek valószínűleg fel sem ébredt, álmukban végzett velük a füst, a férfi feltehetően felébredt, de a helyzetén már nem tudott segíteni: valószínűleg szintén füstmérgezésben hunyt el. A szülők is későn reagáltak, és az ablaknyitások, az ajtóberúgás olyan huzathatást eredményezett, ami a tűz égését tovább segítette. Ilyen körülmények között már maga az siker volt, hogy emeletszinten tudtuk tartani a tüzet, és az embereket ki tudtuk menteni.

– Mi ezeknek a tragédiáknak a leggyakoribb oka?

– Változó, de a legjellemzőbb az emberi felelőtlenség. Az épületek használati szabályai azért vannak, hogy a lakók épségét szolgálják. A lakást lakásnak kell használni, én legalábbis ezt javasolom. Ha valaki ipari tevékenységet folytat a lakásában, az nemcsak magára, hanem a környezetére is veszélyes. Ezenkívül minden háztartás gépesített, rengeteg elektromos eszközt használunk, és sok tűzesetet meg lehetett volna előzni, ha ezeknek a szerelését szakemberre bízzák. Sok tragédiát okoztak az úgynevezett biztonsági rácsok is: a lakók nem gondolnak arra, hogy az otthonuk emiatt adott esetben saját börtönükké válhat. A Kosárfonó utcában az elhunyt férfit is például a kulcscsomóval a kezében találtuk meg a konyhában. Máskor az ablakon kellett kiugraniuk a lakóknak, mert nem tudták kinyitni a rácsot. Az ember ugyanis mindig beletalál a kulcslyukba, kivéve, hogyha részeg vagy pánikba esik.

Sok gondot szokott okozni az is, hogy az épület munkánkat nagyban megkönnyítő tűzvédelmi rendszere (száraz felszállóvezeték) általában meg van rongálva, tele van dobálva szeméttel, előfordul , hogy egyszerűen használhatatlan.

– Fel lehet valahogy dolgozni az ilyen tragédiákat, főleg, ha kisgyermekekről van szó?

– Nem! Egy idő után elfelejtődik valahogy, de feldolgozni soha nem lehet. A mozdulat, a helyszín, a kép egy életre benne marad az emberben. Nekem van egy nyolcéves unokám, aznap egész délután unokáztam

– Álmaiban elő szoktak jönni az ehhez hasonló esetek?

– Nem, nem álmodok tűzről, viszont sokat szoktam gondolkozni egyes esetek után. Végiggondolom minden oldalról, hogy mi az, amit jól csináltunk, mi az, amit máshogy kellett volna. Minden egyes eset újabb problémákat vet fel.

– Mi volt a legdrámaibb élménye?

– 1993-ban történt a Jós utcában. Egy férfi petárdaüzemet létesített egy lakásban, ami – szándékosan vagy véletlenül, máig nem derült ki – egyik éjjel felrobbant. Az épületből szinte mindenkinek sikerült kimenekülnie, kivéve azoknak, akik ebbe a lakásba szorultak be. Nekik nem volt menekülési lehetőségük: a robbanás olyan égéshőt termelt, hogy több fal leomlott, és az ott tartózkodó hét személyből ötöt álmában agyonnyomott, köztük volt a petárdagyáros és annak anyja is. A legnagyobb tragédia egy testvérpárral történt, akik vagy a robbanás erejétől kirepültek, vagy a tűztől való félelmükben kiugrottak a kilencedikről. Még éltek, mikor a mentő kiérkezett, de rövid időn belül meghaltak. Ráadásul nekik semmi közük nem volt a petárdákhoz.

– Ön hányszor volt közvetlenül életveszélyben?

– Nem gondolkodtam soha azon, hogy én most közvetlen életveszélyben vagyok, vagy történik-e velem valami. Nekem az a dolgom – persze amellett, hogy óvjam magam –, hogy a gondjaimra bízott állományról gondoskodjam, olyan intézkedéseket kell az embernek tenni, ami biztonságos, gyors, szakszer? és hatékony is.

– Gondolom ez csak az ideális eset lenne, de a gyakorlatban nemigen valósul meg?

– Persze, ez soha nincs így, de erre törekedni kell. A tűzoltásvezetőnek nagyon rövid idő alatt a rendelkezésére álló információ alapján mérlegelnie kell, hogy milyen eszközöket hogyan vet be, illetve ha életmentésről van szó, akkor melyik tűzoltó életét és milyen mértékben teszi kockára. Mindezt csak azután teheti meg, ha a felderítést elvégezte, ami azt jelenti, hogy a tűzoltásvezető az, aki a tűz helyszínére elsőként be fog menni, teljesen mindegy, hogy az mekkora. Neki ott meg kell tudni mondania, hogy melyik az a feladat, amit először el kell látni, ha életmentésről van szó, akkor eleve úgy indul el, hogy a felderítéssel egy időben nemcsak az oltás, hanem a mentés is megkezdődjön, ezért ha kell, akkor saját maga hajtja végre az életmentést. Minden másodperc súlyos veszteség: emberéletekbe kerülhet.

– Volt olyan eset, ami után elgondolkozott, hogy azért ez meleg helyzet volt?

– Egy alkalommal hőkamerával megállapítottuk egy gázpalackról, hogy nagyon közel van ahhoz az állapothoz, amikor bármelyik pillanatban fölrobbanhat. Ennek az esélyét csak gyors hűtéssel lehetett csökkenteni, de a kivitelezésig eltelt egy-két perc, mindannyian életveszélyben voltunk. A palack hatástalanítását a készenléti rendőrség kilövéssel oldotta meg, ami részükről nagyon precíz, speciális felkészültséget igényel.

– Mitől fél egy tűzoltó?

– A tűzoltónak ugyanolyan emberi félelmei vannak, mint másnak, ez ugyan kívülről nem látszik, mert amikor feladat van, nem azon gondolkodik, hogy fél-e vagy nem, hanem a megoldáson.

– Milyen a tűzhalál?

– Aki füstmérgezésben hal meg, az nem feltétlen ég meg nagyon, de előfordul olyan is, hogy minden leég róla, és nincsen más, csak a megpörkölődött izomzatok. Ráadásul az ember testének, mint minden szerves anyagnak az égése bizonyos szagokat is áraszt, ami még nyomasztóbbá teszi a látványt.

– Általában már az égés előtt megfulladnak az áldozatok?

– Volt egy húsvét hétfői tűzeset a Levél utcában, a hetedik emeleten. Egy fiatal férfi rágyújtotta az anyjára a lakást, mert nem kapott tőle pénzt a kocsmázásra. A megérkezéskor, mikor kiszálltam az autóból, még láttam, hogy az asszony integet az erkélyről, de mire másodszor fölnéztem, már eltűnt. Viszonylag gyorsan sikerült a tüzet eloltani, de amikor az erkélyen megtaláltuk a hölgyet, akkor már olyan volt, mint egy anatómiai tanulmány. Nem valószínű, hogy ő füstmérgezést kapott volna, hisz lángtenger jött ki a lakásból. Az biztos, hogy megfulladt, hiszen az ember légzésének a 70 százalékát, ha nem többet, a bőrlégzés biztosítja, és abban a pillanatban, ha ez megszűnik, nincs tovább. Ráadásul a magas hőmérséklet miatt a tüdő nagyon hamar kiszárad.

Az égési sérülés egyébként közvetlen a baleset után – a sokkhatás miatt – egyáltalán nem fáj, az ember nem érzékeli. Volt, akivel beszélgettem, és tudtam, hogy holnap reggel valószínűleg már nem fog élni, mert azt, ami vele történt, még senki nem élte túl. Ebben az a döbbenetes, hogy nem mondhat semmit neki az ember, csak biztatja, hogy hátha túléli, miközben tudja, hogy ez kizárt.

Egyszer Békásmegyeren beszélgettem egy gyakorlatilag 99 százalékig megégett fiúval, akiről mindenki tudta, csak valószínűleg ő nem sejtette, hogy nem sok ideje van hátra. A mentőben szakszer? orvosi ellátásban részesült, az ismert körülmények miatt azon az éjszakán több kórházban is megfordult, de az életét nem lehetett megmenteni.

– Hogyan szokott pihenni?

– Engem már az is pihentet, ha leülök és végiggondolom, hogy mit csináltam az előző egy órában.

– Ez pihenteti?

– Ha sikerült valamit megcsinálni, akkor van egyfajta belső elégedettség az emberben. Ha pedig életmentésről van szó, és az sikerül, akkor nagyon tud örülni belül az ember.

– A családja hogyan viselte, hogy viseli azt, hogy Ön ilyen hivatást választott?

– Nem igazán téma ez nálunk otthon. A feleségem tudja, mi a munkám, nem akarom terhelni ezekkel a dolgokkal. Az érdekesebb eseményeket szükségszerűen elmondom, ő tudja, hogy ilyenkor kell valamit csinálnunk: sétálunk, autózunk. Ezt a munkát felelősséggel csak nagyon jó családi háttérrel lehet csinálni. Sokan kérdezik, hogy mi a jó ebben. Az ember valahogy megfertőződik azzal, hogy jó érzés segíteni másokon.

Én nem hivatást választottam, hanem hivatássá vált, amit választottam.