hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Bedarálják A Viktort?
Zavarok a Kende-könyv körül

2002. 02. 10.
– Jó napot! – Jó napot, miben segíthetek? – A Viktor cím? könyvet keresem. – Mennyit adhatok? – Mondjuk, olyan háromszázat.  – Sajnálom, egyszerre csak három példányt adhatok. – Nem mindegy magának, hogy hányszor jövök vissza?!

A fenti párbeszéd egy vidéki áruházban hangzott el, a vásárló egy öltönyös úr volt, aki végül is az összes ott fellelhető példányt megvásárolta. A történet nem egyedüli: könyvterjesztői körökből számos hasonlóról számoltak be lapunknak. Például: egy nagy bevásárlóközpontban egy jól öltözött hölgy – szintén több száz példánnyal a bevásárlókocsijában – a pénztár felé tartott, mikor közölték vele, hogy három darab a limit. Az illető nem tétlenkedett, telefonon hívott két segítséget, és hármasával hordták el a könyveket. Egy másik helyen csak megrendelésre hoznak a könyvből, a tisztelt megrendelőnek viszont meg kell adnia nevét és lakcímét, hogy hozzájusson A Viktorhoz… 

Eddig közel százezer példány jelent meg a könyvből, a lapunknak nyilatkozó könyvterjesztők mégis arról panaszkodtak, hogy hiába rendelnek esetenként több ezer példányt a kizárólagos terjesztőtől, örülnek, ha néhány százat kapnak. Információink szerint a nagyobb terjesztői hálózatok is csak egy-kétezer példányhoz tudtak hozzájutni, holott ennek többszörösét is tudnák értékesíteni. Becslések szerint összesen csupán tizenötezer példány kerülhetett eddig a könyvárusokhoz, amit az olvasóközönség azonnal elkapkodott. A kérdés az, hogy mi lett a sorsa a fennmaradó több tízezer példánynak. Könyves körökben úgy tudják, hogy a kizárólagos terjesztőtől ismeretlen személyek számla nélkül tömegével vásárolták fel a könyvet, ezért nem jutott a megrendelőknek. (Lapzártánkkor kaptuk a hírt, hogy a nagykereskedők újabb rendelést adhatnak fel a könyvre a kizárólagos terjesztőhöz, ugyanis a jövő héten utánnyomásban jön ki a nyomdából.) 

A Viktor egyébként igazi sikerkönyvnek számít – bár nem tudni, hogy ebben mekkora szerepe van a könyv körül keltett hisztériának, kezdve a kiadónál foganatosított APEH-ellenőrzéstől a tömeges felvásárlásokig. "Ilyen őrület könyvért még nem volt, ez nem normális" – mondta lapunknak egy nagykereskedő.

Kende Péter, a könyv szerzője a Heteknek elmondta: "A könyvek tömeges felvásárlásáról már én is hallottam, és meglepetésként ért a hír. A módszert értelmetlen, dilettáns és kontraproduktív megoldásnak tartom: most már az is megveszi a könyvemet, akit eddig nem is érdekelt." Kende arról is beszámolt, hogy véget ért a kiadónál elrendelt APEH-ellenőrzés: az adóhatóság adminisztrációs hiányosság miatt egy egyelőre még nem pontosított, 10-50 ezer forintos bírságot fog kiróni. A szerző szerint ezzel még korántsem ért véget az ellene indított hadjárat, mint mondja, ennél még durvább "megoldásokra" is számítani lehet a jövőben. Kérdésünkre válaszolva kiemelte, a könyv alapjául szolgáló anyaggyűjtés során szerzett tapasztalatai alapján úgy véli, még testi épsége sincs biztonságban. "Az ő értékrendjükbe ez is beleférne" – állította.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!