hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Köddé vált televízió

2001. 09. 30.
"Köddé vált" a szekszárdi Városi Televízió több millió forint érték? műszaki bázisa, a közvetítőkocsitól a vágóasztalig. Az eset mögött azonban hiába keresnénk valamiféle "parajelenséget", az eltűnésnek teljesen prózai okai vannak. Mint arról a Hetek hasábjain már beszámoltunk, a Városi Televízió kálváriája akkor kezdődött, amikor a nagy múltú szerkesztőség politikai csatározások célpontjává vált. 

A közpénzen létrehozott, eredetileg százszázalékos önkormányzati tulajdont képező szekszárdi Városi Televízió (VTV) a legjobb vidéki szerkesztőségek közé tartozott. Ezzel együtt azonban – mondták lapunknak egykori munkatársak – a szerkesztőség politikailag nem volt semleges. Az 1998-as választások folytán a korábban MSZP–SZDSZ többség? önkormányzati testület "polgári többségűvé" transzformálódott, és a hatalomváltás a VTV-n is érzékelhetővé vált. Több egykori munkatárs is elmondta: számos alkalommal előfordult, hogy az akkori ügyvezető az esti hírműsor anyagával a hóna alatt átsétált a megyei közgyűlés szerkesztőséggel szemközti épületébe, ahol a közgyűlés fideszes elnöke "lecsekkolta" az anyagot. A mára munkanélkülivé vált műsorkészítők a bajok kezdetét arra vezetik vissza, hogy a "polgári többség", azon belül is néhány fideszes önkormányzati képviselő még ennél is nagyobb befolyást akart gyakorolni a VTV-re, és annak megszerzéséért politikai harcot indított.

Céljuk elérésében kapóra jött, hogy a VTV folyamatosan egyre súlyosabb anyagi gondokkal küzdött, így kézenfekvő volt felvetésük: privatizálni kell a tévét (lásd: Hetek 2001. április 21.,
Több, mint szappanopera). A Városi Önkormányzat "polgári többség?" gazdasági bizottsága pályázat- és vagyonértékelés nélkül – annak ellenére, hogy a polgármester többször felfüggesztette a döntést – tavaly nyáron kétmillió forintért eladta a televízió 65 százalékát egy pesti cégnek (Pal-Com Kft.-nek), egy strómannak, akinek a feladata az lett volna, hogy az üzletrészt 

továbbadja egy Fidesz-közelinek mondott cégnek (Színvonal 2002 Kft.). A stróman feltételül szabta, hogy az ő embere, Gulyás Gábor legyen a 

tévé ügyvezetője. Gulyás azonban nem teljesítette a Fidesz "kéréseit" (például, hogy bocsásson el egyes munkatársakat), így hamarosan felmondtak neki. Csakhogy a Pal-Com ezt látva elállt a Színvonal 2002-vel már megkötött adásvételi szerződéstől – Gulyás tehát maradt. Így a VTV 65 százalékos tulajdonrészének vándorútja félbeszakadt, és jogi viták, bírósági perek sorozata kezdődött el, ugyanis a tulajdonrészt mindhárom szereplő magáénak mondta.

Gulyás Gábor az egykori munkatársak szerint "korrektül" vezette a VTV-t – mind gazdaságilag, mind politikailag. Egészen nyár elejéig. Ekkor ugyanis felmondta a szerződését a helyi kábelszolgáltatóval (Tarr Kft.), mondván, a médiatörvény szerint – lévén a VTV közszolgálati – a Tarr Kft.-nek ingyen kellene továbbítani a műsorait. A Tarr Kft. homlokegyenest ellenkező módon értelmezte az ominózus paragrafust (az ORTT egyébként neki adott igazat), így a VTV adása június 1-től lekerült a kábelről, gyakorlatilag láthatatlanná vált, csak azok tudták fogni, akiknek erre külön antennájuk volt. Így a nézettség radikálisan lecsökkent, a város felmondta a VTV-vel kötött finanszírozási szerződést, és a hirdetők is "lemorzsolódtak". Ennek folytán a televízió gazdaságilag teljesen ellehetetlenült, a munkatársak nem kaptak fizetést, és július végén a sugárzott adás is megszűnt. A VTV sorsa két hete pecsételődött meg végérvényesen. A cégbíróság kimondta: a 65 százalékos üzletrésznek nem a Pal- Com a tulajdonosa, az ügyvezető pedig nem Gulyás Gábor. Ezt a hírt követően a szerkesztőség hirtelen kiürült: eltűntek a műszaki berendezések (a vágóasztaltól a közvetítőkocsin keresztül az archívumig minden), a maradék berendezés pedig "megrongálódott". Mint kiderült, Gulyás Gábor a VTV által felvett banki hiteleket törlesztette a többmilliós eszközparkból. 

A VTV adásának megszűnésével keletkező űr nem maradt betöltetlenül: Dránovits István vezetésével egy saját tulajdonban lévő kereskedelmi televízió indult a városban. Dránovits szerződést kötött a várossal, hogy 18 millió forint plusz áfáért részletesen meghatározott programokat készít, közszolgálati híreket közöl, illetve közvetíti a közgyűléseket. A munkanélkülivé lett VTV-dolgozók nem szegődtek el az új médiumhoz, ugyanis az szerintük erősen Fidesz-közeli…

Bár a peres eljárások még tartanak, Kocsis Imre Antal, Szekszárd polgármestere szerint "ennek csak erkölcsi jelentősége van, hiszen vagyon nincs, berendezés sincs, munkatársak sincsenek: a politikai csaták áldozatává vált televízió megszűnt".

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!