hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Elfogult a Halas Hangja
Politikai beszéd a zenei kívánságműsorban

2001. 09. 10.
Heves vitát kiváltó, vitatott politikai beszédet adott le a kiskunhalasi Halas Hangja kereskedelmi rádió egy zenei kívánságműsorában. Egy betelefonáló Wittner Máriának február 25-én, a Kommunista Diktatúrák Emléknapján a parlamentben elhangzott szavait szerette volna viszonthallani, amit a szerkesztő azonnal teljesített. Mindez a városban Fidesz-közeliként számon tartott rádió első adásnapján történt, és az eset a szerkesztőségen belül is akkora feszültséget váltott ki, hogy az ügyvezető igazgató – néhány órai munka után – azonnal lemondott tisztségéről. Dr. Halák Lászlótól, a MÚOSZ etikai bizottságának elnökétől megtudtuk: a politikai beszéd beolvasása minimum műsoridegen, és az adó függetlenségét kérdőjelezheti meg, de akár a hallgatók tudatos félrevezetéséről is szó lehet. Az ügyről az ORTT panaszbizottsága fog állást foglalni.

"Ma, a kommunizmus áldozatainak emléknapján megidézem az áldozatokat – élőket és holtakat –, hogy együtt vádoljuk a szocialista köntösbe bújt hóhérainkat" – tartalmazza például Wittner Mária – heves ellenérzéseket és vitákat kiváltó – februári beszéde, majd az egykori halálraítélt a fentihez hasonló stílusban vádolja tovább a politikai baloldalt, és a következőképpen zárja sorait: "Ezért a Szent Korona-tana és a magyar nemzet nevében erkölcsi hullává minősítem őket."

A 92,9 MHz-es frekvencián sugárzó adó augusztus 20-ai indulását Kiskunhalason többen a helyi Fidesz "nyomulásának" tartják. A Halas Hangja Kft. az ORTT 2000. november 10-én kiírt pályázatán hat pályázó közül bizonyult a legjobbnak – meglepetésre, mivel rádiós szakértők szerint a "papírforma" a műsorszórási tapasztalattal rendelkező Halas Rádió Kft. győzelmét mutatta. A Halas Hangja Kft. első – az alapító okiratban szereplő, azóta már módosított – székhelye megegyezett Szabó Erika, a térség Fideszes országgyűlési képviselője és férje reklámcégének székhelyével. A Halas Hangja 90 százalékos tulajdonosa pedig Sepsi Katalin – legalábbis a pályázat beadásakor, 2000 decemberében ő volt –, annak a helyi kötődésű, országosan ismert üzletembernek, Sepsi Lászlónak a lánya, aki – a helyi politikusok szerint – jelentős összegekkel támogatta a Fidesz 1998-as választási kampányát. Sepsiről – aki szenvedélyes kommunista- és szocialistaellenességéről híres – a kiskunhalasi közvéleményben tényként kezelik, hogy egy időben napi kapcsolatban állt Orbán Viktorral, aki többször járt az üzletember vidéki birtokán lovagolni. 

Az ügy további érdekessége, hogy a Wittner-beszédet kérő betelefonáló a helyi viszonylatban szintén nem ismeretlen, radikális jobboldalinak számító László "Latyak" Antal, Sepsi László régi ismerőse és barátja volt. A kérés és annak teljesítése egyébként vélelmezhetően előre meg volt rendezve, ugyanis nehezen elképzelhető, hogy az egy napja indult adó szerkesztőjének épp a keze ügyében volt a fél éve elhangzott beszéd kézirata. Az eset a rádió szerkesztőségében is nagy vihart kavart. 

Lapunk megbízható forrásból úgy értesült, hogy Törőcsik Dávid addigi ügyvezető igazgató nem engedélyezte a kérés teljesítését, mire a hírigazgató telefonon Sepsi Lászlóhoz fellebbezett. Törőcsik és Sepsi telefonon "tárgyalták" meg a kérdést, majd a beszélgetést követően az ügyvezető igazgató elkezdte fogalmazni lemondó levelét. Törőcsik egyébként a kérés teljesítését "szakmailag és etikailag is minősíthetetlen" döntésnek nevezte, amivel a hírigazgató egy spontán kérés látszatát keltve a rádióhallgatók tízezreit tévesztette meg.

"Az egyébként »független« minőségben működő Halas Hangja rádió augusztus 20-át követően is meglehetősen egyoldalúan tájékoztatja a hallgatókat a politikai eseményekről" – nyilatkozta lapunknak Zuschlag János, a város szocialista országgyűlési képviselője. A politikus elmondta: a hírekben túlsúlyban vannak a helyi és az országos Fidesszel kapcsolatos hírek, a szocialisták csak elvétve, akkor is csak negatív szövegösszefüggésben kerülnek szóba. Zuschlag panasszal fordult az ORTT-hez a Wittner-beszéd miatt, állásfoglalást kért a testülettől arra nézve, hogy törvényt sértett-e a rádió a kérés teljesítésével. A testület egy hónapon belül vizsgálja az ügyet. Zuschlag azt tervezi, hogy a rádió egyoldalú tájékoztatási gyakorlata miatt is panasszal fordul az ORTT-hez.

Szabó Erika, a térség fideszes országgyűlési képviselője, a helyi Fidesz elnöke lapunknak nyilatkozva viszszautasította a vádakat, mondván: "Semmi közünk nincs a rádióhoz." Friebert Jánosné, a Halas Hangja újonnan kinevezett ügyvezető igazgatója szabadság miatt nem tudott reagálni lapunk megkeresésére. 

"Politikai beszédet bejátszatni egy zenei kívánságműsorban önmagában még nem etikátlan, legfeljebb műsoridegen, és az adó semlegességét kérdőjelezheti meg" – nyilatkozta lapunknak a MÚOSZ etikai bizottságának elnöke. Dr. Halák László hozzátette: "Amennyiben azonban a kérés és annak teljesítése előre megtervezett dolog volt, az a hallgatók félrevezetése, és súlyosan etikátlan lépés a rádió részéről."


Sepsi-ügyek politikai felhangokkal

Sepsi László sokáig Magyarország legnagyobb cigarettakereskedője volt, egy időben a piac 40 százalékát tartotta kezében. Az 1995-ben alapított Sepsiker Rt. felszámolását pár év múlva maga Sepsi László kérte. A nagy bukást a sajtóban óvatos becslések esetén 1,5-1,8 milliárdos tartozás, 400 millió forintos adó- és 20 millió forintos társadalombiztosítási tartozás jellemezte, míg mások ennél sokkal többről: 4 milliárdos kárról beszéltek. A jószerivel csak az Alföldön és a szakmai berkekben ismert Sepsi László a 1998-as kormányváltás után vált országosan közismertté. Egyrészt Kas-tyák János, Kiskunhalas egykori rendőrkapitánya azt állította, hogy Pintér Sándor belügyminiszter azért távolíttatta el őt, mert jelentést írt feletteseinek a látókörébe került Sepsi Lászlóról. A jelentés szerint Sepsi azt terjesztette magáról, hogy ő volt az akkor még országos rendőrfőkapitány Pintér Sándor ideje alatt megrendezett rendőrbál főszponzora. Illetve a jelentés azt vélelmezte, hogy a "dohányos" 40 millióval támogatta a Fidesz és az FKgP kampányát. Az tény, hogy a kormányváltás után Sepsi nem került azon vállalkozók körébe, akiket a kormánypárti sajtó "meghúzkodott", illetve rendőrségi vagy ügyészségi eljárás indult ellenük. 

A másik ügy, amelyről a közszolgálati televízió Szabad Verseny elnevezés? – azóta már megszüntetett műsora – számolt be: az Omega Tabak dosszié. E cég részvényeiből 23,29 százalékot birtokolt Boros Péter egykori miniszterelnök lánya, és igazgatósági tag volt sokáig Pintérné Ötvös Ildikó, a jelenlegi belügyminiszter felesége. A Szabad Verseny állítása szerint, amikor tönkrement a Sepsiker, akkor Sepsi megalapította a Gold Tabakot, amelyet – ismételt csőd után – eladtak az Omega Tabaknak. A politikai kapcsolatokkal rendelkező cég 1999-re szintén tönkrement. A Szabad Verseny azóta már menesztett munkatársai akkor azt állították, hogy mindez másfél milliárd forint kárt jelentett a hitelező bankoknak.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!