hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Kérem, hozzák ismét önmagukat

2002. 04. 21.
Ez egy kuruc ország, itt nem működik a megfélemlítés, nem működik a parancs – jelentette ki Medgyessy Péter egy Kiskunhalason tartott politikai fórumon. A szocialisták miniszterelnök-jelölt-je hangsúlyozta: nem igaz, hogy hatalomra jutásuk esetén elvennék az emberektől azokat a jogokat, amelyeket az elmúlt négy évben megkaptak.

A több mint félórás késéssel érkező miniszterelnök-jelöltet a közel ezerfős közönség állva, tapsviharral fogadta. (Kiskunhalason politikai fórumra ritkán gyűlnek öszsze ennyien. Legutóbb talán Torgyán Józsefnek sikerült ez a bravúr – mintegy négy éve.) Egy hónapon belül másodszor járt Medgyessy a kunsági városban, aminek az oka valamivel több mint kétszáz szavazat. A választások első fordulójában ugyanis Kiskunhalason és környékén ennyi volt a különbség a fideszes képviselőjelölt, Szabó Erika, illetve a szocialista Zuschlag János között az utóbbi javára. Elkél tehát a segítség mindkét félnek: Medgyessyre rákontrázva Orbán Viktor a napokban – lapzártánk után – szintén ellátogatott a városba. 

A szocialisták miniszterelnök-jelöltje elmondta: a választások első fordulóját a demokrácia győzelmének tartja, többek között azért, mert minden eddiginél többen mentek el szavazni, a szélsőséges erők pedig kiestek. Medgyessy azonban kijelentette: Orbán Viktor múlt heti beszédét hallgatva úgy tűnik, a MIÉP mégis bent maradt a parlamentben. – Versenytársaink most olyan hangnemet használnak, amelyet később talán szégyellni fognak – mondta, majd hangsúlyozta: nem igaz, hogy hatalomra jutásuk esetén elveszik azokat a jogokat, amelyeket az elmúlt négy évben az állampolgárok megkaptak. Ugyanakkor fenntartják a mezőgazdaság támogatási rendszerét, kifizetik a szövetkezeti üzletrészeket, folyósítják a diákhitelt és bővítik a lakástámogatási rendszert. 

– Nyugalmat és haladást akarunk, és ehhez a többségnek is jobban kell élnie – jelentette ki Medgyessy. (A rendezvényen egyébként több törzs-kisgazda és munkáspárti aktivista is jelen volt. Egy "Éljen Thürmer!" közbekiabálásra Medgyessy például azzal reagált, hogy "én nem mondtam az ellenkezőjét sem".)

A szocialisták miniszterelnök-jelöltje szerint a pánikreakció rossz tanácsadó, és sajnálja, hogy ilyen stílus jellemzi a mai kormánypárti erőket. – Magyarország egy jobb jobboldalt érdemel – hangsúlyozta. Medgyessy a fórumon megköszönte Szabó Lászlóné SZDSZ-es képviselőjelöltnek, hogy visszalépett Zuschlag János javára, továbbá kijelentette: a szabad demokratákkal hosz-szú távú együttműködést kötöttek, ami a kormányváltás utánra is szól. Med-gyessy beszéde végén kijelentette: – Nem azt kérem, amit a miniszterelnök úr, hogy április 21-én mindenki hozzon magával még egy embert. Én azt kérem, hozzák ismét önmagukat. 

Újságírói kérdésre Medgyessy Péter megerősítette, hogy nem megy el a miniszterelnök által április 19-ére kitűzött újabb vitára. – Használta volna ki jobban az alkalmat – magyarázta Medgyessy.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!