hetilap

Nagy Feró a "nemzet csótánya". A MIÉP kirúgta Fotó: Somorjai L.

– Mi a baj a Pannon Rádióval?

– Nagyon sok apró hibája van.

– Túl radikális, vagy nem elég radikális?

– Az a baja, hogy semmilyen. Úgy gondolom, igazi, modern rádiót kellene csinálni, olyat, amit hallgatni is lehet. Egy évig dolgoztam hihetetlen akarattal, lendülettel, és mindent elkövettem, hogy ez a rádió népszerű legyen, de úgy látszik, rám nem volt szükség. 

– A MIÉP-pel miért szakítottál?

– Miután eljöttem a rádiótól, az egyik napilapban megjelent egy újságcikk, ahol azt nyilatkoztam, hogy alkotói szabadságra mentem. Az újságíró ezen kívül mindenféle dolgot írt, ami ugyan köztudott a Pannon Rádióról, de nem én mondtam neki. Ezek után meg se kérdeztek, ki voltam rúgva a pártból. Régen, mármint a hetvenes években legalább kijött a rendőr, bevitt, kérdeztek, azután kaptam egy pofont. Most még ez sem történt meg. Érdekes. Úgy látszik, nincs szükség arra a szellemiségre, amit én képviselek, vagy amit én tudtam volna hozni a választásokon. 

– Hogy tudtad meg, hogy ki vagy rúgva?

– Hivatalosan a mai napig nem mondtak semmit, szóbeszédekből tudtam meg.

– Valahol azt nyilatkoztad, hogy egy "dilettáns, de nagy súlyú" személlyel akadtál össze, ezért kellett távoznod a pártból. Ki volt ez a személy?

– Ezt hadd ne áruljam el, de dilettáns ember rendkívül sok van a pártban és körülötte, magamat is beleszámítom. Egyébként olyan szinten vagyok besározva a MIÉP vezetőségénél, amit nem lehet kimagyarázni, egyszerűen olyan súlyos a vád ellenem, hogy védekezésre sem adják meg a lehetőséget. Ezzel együtt mégsem akarok pártütést csinálni a MIÉP-ben, amelyik szerintem a legjobban működő párt Magyarországon.

– A rádióra visszatérve, te mit csinálnál másképp? 

– Kulturális rádiót szerettem volna csinálni. Ha mindenképp hasonlítani kéne valamihez, akkor a Petőfi, a Kossuth és egy adag kereskedelmi rádió keverékéhez hasonlítanám. Közben olyan kérdésekre is választ kellene találni, hogy mi van akkor, ha jön egy pláza, és azt mondja, kérem, én hirdetnék. Akkor mi lesz azokkal a beszélgetésekkel, amik arról szólnak, hogy a plázák nem jók. Azt mondjuk, ja, pénzért mégsem olyan rossz?! Nehéz arról a rádióról beszélni, amit én képzelek, mert ahhoz sokkal több pénz kell, mint ami most van. Sokkal többet kellene csinálni, mint hogy mondanak valamit a betelefonálók, és mi a körül totyorgunk.

– A hangnemen finomítanál? 

– Mindenképpen. Kultúrában kéne támadni. A rádiót mindenképp MIÉP-közelinek lehet nevezni, de MIÉP-közelinek nem úgy kellene lenni, hogy minden mást kiszorítunk, hanem úgy, hogy megmutatjuk: nekünk mi van. A hírekben sokrét?bbnek kell lenni. Én sokkal jobban manipulálnám a híreket, és keresném a mögöttes tartalmat. A Pannon Rádió a zenében is nagyon lesüllyedt, unalmas. Olyan mai modern tánczenéket játszik, ami marha rossz. Utánzata valami öt-hat évvel ezelőtti nyugatinak. Az más kérdés, hogy ebben a rádióban nincsen zenei szerkesztő. Ha az ügyeletes szerkesztőnek nincs zenei ízlése, akkor egy csokoládégyári riport után becsúszik a Savanyú a csokoládé cím? nóta, meg hasonlók. 

– Csurka Istvánt egyébként mióta ismered? 

– 1989 óta. Amikor a Vasárnapi Újságban 89 tájékán beszélt, el voltam ájulva, hogy micsoda jókat mond. Igazából 90-ben ismertem meg az MDF-ben. Úgy tudnám jellemezni, hogy ő egy ember. Ha leülsz vele, akkor nem egy politikus pózolgat neked, hamar feloldódsz vele. 

– De hát tudhattad, hogy befutott drámaíró akkoriban nem lehetett akárki. Vagy például a hetvenes években a Magyar Nemzet hasábjain még az akkori rendszert támogató Csurkát olvashattad. Ez nem zavart?

– Egy írónál ez másképp működik, mint egy politikusnál. Szerintem az, hogy valaki akkoriban befutott író volt, az nem követett el akkora bűnt, mint az, aki pufajkás volt. A kettő nem egy súlycsoport. 

– Érdekes, hogy a rendszerváltáskor te még SZDSZ-es voltál. Hogy sikerült ez a meredek váltás?

– 90-ben én természetesen a legradikálisabb pártra szavaztam, aki nem arra szavazott, az hazaáruló volt. Aztán egy pár hónap múlva láttam, hogy az SZDSZ nem azt teszi, amit hirdetett, rájöttem, hogy rossz helyen vagyok, és egy pillanat alatt MDF-es barátaim között találtam magam. Rádöbbentem, hogy hozzájuk tartozom, és mindig is hozzájuk tartoztam. Amikor aztán ott Csurkát kikezdték, akkor automatikusan mentem vele. 

– Ha jól látom, a MIÉP eszmeiségétől nem távolodtál el.

– Ez természetes. Azok, akik engem nem szeretnek, már rég nem lesznek vezetők, amikor én még Nagy Feró leszek.

– Ha röviden össze tudnád foglalni, mi ennek az eszmeiségnek a lényege?

– A szeretet. Elfogadás, odaadás a magyar nemzet és a nemzet kultúrája iránt.

– Ezt most komolyan mondod? A MIÉP esetében a szeretet kirekesztő?

– Ez általánosságban igaz lehet, de konkrét esetekre kell lebontani. A románok megszállták Erdélyt, nem odacsatolták, megszállták. Ha én Erdély visszaszerzéséről beszélek, akkor azzal a magyar nép iránti szeretetemet fejezem ki. Ma már tudjuk, hogy voltak történelmi pillanatok, amikor a délvidékre minden gátlás nélkül nyugodtan bevonulhatott volna a magyar hadsereg, de a Fidesz-kormány elpuskázta. 

– Állj meg egy pillanatra! Mikor és miért kellett volna nekünk bevonulni a Délvidékre?

– Amikor az USA bombázta a szerbeket, mi simán bevonulhattunk volna, hiszen NATO-ország vagyunk. Meg se nyikkanhattak volna a szerbek, ha meg megnyikkantak volna, akkor meg kaptunk volna egy kis ejnye-bejnyét, és kész. De mi eddig csak fizettünk a NATO-nak.

– Te, ha lehetne, indítanál háborút Erdély visszaszerzésére?

– Ááá! Háborút semmiképpen!

– Máshogy kérdezem: ha lehetőség lenne rá, a magyar hadseregnek be kellene vonulnia Erdélybe?

– Ha lehetőség volna? Természetesen.

– De hát ebből háború lenne!

– Hát ezért kellene egy erős hadsereg, hogy a románok ne merjenek megtámadni. Persze a háború nem megoldás, de valahogy rendezni kellene a helyzetet.

– Ha lehetőséged lenne rá, milyen országot csinálnál?

– Először is egy sokkal egységesebb nemzetet. Első időben hagyni kellene, hogy mindenki beszéljen, kibeszéljék magukat az emberek. Azt a fajta kultúrát kellene segíteni, ami értékes. Nem lenne kívánságműsor, ugyanis negyvenéves agymosás után a többség úgyis a "Sej, a mi lobogónkat…" kezdet? dalt kérné. 

– És ki lenne alkalmas arra, hogy eldöntse, hogy például melyik zenei irányzat az értékesebb?

– Én például alkalmas vagyok. 

– ???

– Hát valakinek el kell vállalnia.

– Szerinted államilag kellene meghatározni, hogy melyik irodalmi m? vagy éppen politikai irányzat a követendő?

– Jelen pillanatban igen.

– De hát ez maga szocializmus!

– Á, dehogy!

Tovább olvasná?

Ez egy cikk a hetilapból, amit online előfizetést követően belépéssel elér.

Vagy vásárolja meg a lapot az újságárusoknál.

Előfizetek

Belépek