2004. 07. 30. (VIII/31)
Az élet folytatódik

Az élet folytatódik

2004. 08. 02.
Kevés nagykövet van, akinek az arcát, mondatait és gesztusait évekkel később is könny? felidézni. A négy és fél évi diplomáciai szolgálat után most leköszönő budapesti izraeli nagykövet asszony, Judith Várnai-Shorer azonban biztos, hogy ezek közé tartozik majd. Mosolyogva szervezte a fogadásokat, nyilatkozott a sajtónak, tárgyalt és lobbizott, akkor is, amikor naponta érkeztek otthonról a rettenetes hírek a legújabb merényletekről. Dolgozott, és ha kellett, elszántan küzdött Izraelért – és Magyarországért is. Azért, hogy a két nép között a múlt terhei ellenére olyan barátság jöjjön létre, amellyel mindketten csak nyerhetünk. Kevesen tudták azt, hogy a Shorer házaspár az embert próbáló diplomáciai munka mellett mennyi szeretettel és gondoskodással igyekezett megteremteni nyolcéves kislányuknak, Micinek betegsége ellenére a felhőtlen gyermekkort. A sors kegyetlen fordulata, hogy éppen most, amikor a sikerrel végzett diplomáciai küldetés után arra készültek, hogy több idejük jut a kislány ápolására, elveszítették őt. Az alábbi interjú egy nappal az előtt készült, hogy Michal otthonában békésen elaludt. Szerkesztőségünk ezúton is együttérzését fejezi ki Judith Várnai-Shorernek és családjának.
2004. 07. 23. (VIII/30)
Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!