„Uralkodj harag, gőg, gyűlölség nélkül”–Szent István elfeledett intelmei a mának

lső királyunk tisztában volt azzal, hogy az utódainak legalább akkora felelősségük van abban, hogy a magyarság fennmarad-e, mint neki vagy éppen a munkáját elkezdő apjának, Géza fejedelemnek volt. Ő ismerte fel azt, hogy a Magyar Fejedelemség fennmaradásának érdekében közelednie kell valamelyik szomszédos birodalomhoz. A regionális urak, Ajtony (Maros alsó folyása), Koppány (Somogyország) és Gyula (Erdély) a bizánci hit szerint keresztelkedtek meg, ezért Géza, hogy fejedelmi főhatalmát megőrizze, a nyugati világhoz csatlakozott és 973-ban elküldte a követeit a quedlinburgi birodalmi gyűléshez, ahol lovagokat és térítő papokat kért a Magyar Fejedelemség számára, hogy itt is terjedjen a keresztény hit, és tudjon integrálódni Magyarország Európa nyugati, katolikus rendszerébe. 996-ban nagyobb lendületet vett az addig még felemás térítés, amikor a fejedelem fia, István feleségül vette Bajor Gizellát, és ezzel erős szövetség jött létre a nyugati keresztény birodalommal. Ekkor érkeztek Magyarországra azok a lovagok (Hont, Vencellin és Pázmány), akik segítségével Géza halála után, 997-ben, István le tudta győzni a seniorátus elve alapján trónigényét bejelentő Koppányt. A következő évtizedben az immár királlyá koronázott István legyőzte Ajtony és Gyula ellenállását is. Ezért hozzáfoghatott állam- és egyházszervező munkájához.

Hit: az államszervezés és örökség alapja

István a kornak megfelelő törvényeket hozott közigazgatási, egyházi és gazdasági területen. Adókat és vámokat vetett ki, aranysolidust és a hétköznapokban jobban használható ezüst- és rézdenariust veretett. Megszervezte a magyarországi katolikus egyházat, érsekségeket és püspökségeket, kolostorokat alapított. Elrendelte, hogy minden tíz falu építsen templomot, szabályozta az istentiszteleten való részvételt (a helytelen viselkedést és a részvétel elmulasztását szankcionálta). Kötelezővé tette a tizedfizetést. Uralkodása alatt kezdődött meg a magyar társadalom új berendezkedése, amikor kialakult a nemesek és jobbágyok csoportja, ami a következő nyolc évszázadban jellemezte hazánkat. Külpolitikáját a bajorokkal való szövetség (apósának haláláig) határozta meg. A pápától koronát kért (és kapott), a császártól pedig uralkodói lándzsát, amely a birodalomtól független királyság elismerését jelentette.

Első királyunk nagyon sokat tulajdonított annak, hogy a hatalmat kinek adja át. Tudta, hogy az a mű, amelyet létrehozott, a keresztény Magyar Királyság (amely egy független, regionális középhatalom volt), ha nem megfelelő vezető kezébe kerül, akkor összeomolhat és megsemmisülhet. Többek között ezért írta meg a fiához, Imre herceghez írott Intelmeket is, amelyből kiderül, hogy István hogyan gondolkodott
az ország vezetőjének jelleméről.