hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Gázától Teheránig
Mit ért el Izrael a Hamasz elleni hadművelettel?

2009. 01. 09.
Lapzártánkkor még nem dőlt el, hogy mi lesz a francia–egyiptomi közvetítéssel kidolgozott gázai tűzszüneti terv sorsa. A Hetek által megkérdezett szakértők szerint a két hete zajló hadművelet Izrael szempontjából eddig legfeljebb félsikernek értékelhető, amellyel kapcsolatban végső mérleget utólag lehet majd csak vonni. A konfliktusban Irán mellett Egyiptom és Törökország magatartása a legérdekesebb, miközben a nyugati országok jó ideig távolról szemlélték a Hamasz ellen zajló katonai fellépést. Tony Blair közel-keleti főmegbízott például csak egy héttel a támadás megindulása után érkezett vissza szabadságáról.

 

Doron Almog tábornok, volt gázai katonai főparancsnok Askelonban nyilatkozott a Hetek izraeli tudósítójának. Mint elmondta, Izraelnek három fő célja volt a támadással: hosszú távú, feltétel nélküli fegyverszünet, a fegyvercsempészet megszűnése és az elrabolt Gilad Salit kiszabadítása. Almon szerint a zsidó állam készen áll a támadás leállítására, amennyiben a Hamasz kész előfeltételek nélkül letenni a fegyvert. A tábornok úgy véli, hogy katonai szempontból a Hamasz meggyengült: húszezer fegyvereséből az izraeliek ötszázat megöltek, további kétezret pedig megsebesítettek. „Maradt azonban még olyan arzenálja és katonái, amelyek veszélyt jelenthetnek Izraelre, köztük olyan rakéták is, amelyeket egészen Tel Avivig képesek ellőni” – mondta Almog.

A súlyos harcok láttán sokan megkérdőjelezik Izraelben, hogy volt-e értelme a Gázai övezet Ariel Saron által 2005 nyarán elrendelt kiürítésének. Benny Morris izraeli történész szerint azonban a gázai kivonulás elkerülhetetlen volt, mivel – mint mondja – „mi értelme egy olyan népet kormányozni, amelyik látni sem akar bennünket. Az övezet kiürítése azonban olyan módon történt, hogy az bátorítást adott a Hamasznak, hogy folytassa a 2000-ben megkezdett rakétatámadás-sorozatot Izrael ellen” – mondja Morris, aki szerint csak tíz-tizenöt év távlatából lehet majd megmondani azt, hogy jó ötlet vagy tragikus tévedés volt Gáza feladása.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!