Álmomban két argentin pofoz szombat éjjel és másnap délután, még azt kérdik az elképedt etyeki borbarátok, hogy hová lesz a világ, ha már te is meccsre jársz? A válasz kész. Játszik a Viktor. A meccsnek ugyan nincs tétje, ez az utolsó tánc, aztán mindennek vége. De nem tudják, és akkor még én sem – pedig milyen elfogadható magyarázat! –, hogy legkiválóbb természet? unokatestvérem bizony véd a bajnokká lett felcsúti ifiben.  A nyakukat tennék rá, hogy engem ide kirendeltek, nem is gondolják, hogy pusztán alattvalói jogaimat gyakorolom: csak a Viktort, az igazságost szeretném végre személyesen megpillantani. 

A bihácsi tiszttől ellopták a rangjelzéseit. Megbízásból tette valamelyik katona. A megbízók, vagyis a tiszttársak között már elég ellenséget szerzett magának a puszta létével. Jobbára nem érdekelte sem az élelmiszer, sem a fegyver, sem a naftakészletekből származó jövedelem. Nem mószerolta be magát. És az ilyen ember veszélyes. Tüske a köröm alatt, szálka a szemben. Amúgy sem volt túl katonás. Bratyizott a sorállománnyal. Festegetett! Mondták róla, hogy ez azért lett katona, hogy ne legyen az. 

Beszélgetés Szikinger István ügyvéddel

Magyarországon ma a legnagyobb riporttéma az egészségügy – írja Izing Antal újságíró a napokban megjelent könyvének előszavában. Ezt az állítást egyébként nem ő fogalmazta meg, hanem Moldova György író, akitől egyszer megkérdezte, hogy szerinte mi a legérdekesebb téma Magyarországon. A válasz ismert. Anti – ahogy magunk között hívjuk lapunk munkatársát – többek között ezért is startolt rá az elhíresült székesfehérvári ügyre. A Fejér Megyei Szent György Kórház II. Belgyógyászatának dolgozói az osztályukat érintő főigazgatói utasítás után az éhségsztrájkot választották. A főorvost, Simon Kornél professzort a kórházvezetés felmentette. Ezt tüntetés és tiltakozás követte, miközben cikkek és tévériportok tömege adott hírt az őrző és általános osztály között több száz méterre növekedett távolságról. Az alábbiakban a dokumentum- és interjúkötet Simon profeszszor úrral folytatott beszélgetéséből közlünk részletet. 

Kedves barátom! Anna most járt nálam, kérdezte, milyen volt utunk, arra kért, meséljek. Mély levegőt vettem, s igyekeztem a szavaimból minden érzelgősséget száműzni. Végül mégis nagyon sírt. A címedet kérte. Azt akarta kisírni. Kérdeztem, miért nem Tetőled kérte, míg itthon voltál, mondta, hogy nem adtad. Amire muszáj voltam azt mondani: nem ismerem a Te férfiúi szándékaidat, jöjjön vissza később, kigondolok valamit.

A nyugalmat könny? megszokni. A nyugalom gyanútlanná és óvatlanná tesz. Az ember, mint tudjuk, szívesen nyugodt. A halak is szeretik. Négy hónap halászati és horgászati tilalom után cselekedeteiket húsbavágó következmények nélkülinek érzik, könnyelműek. Például a csuka jöhet. Állkapcsa széles, megnyúlt és enyhén szólva gazdagon fogazott. A halál oka ilyenkor – a cián és a nehézfém okozta "véggel" ellentétben – természetes.

Csütörtök este hatkor "Ne szidja a TV műsorát!" cím? rendezvény a solymári Konzervatív Kör szervezésében. Helyszín: a Klinger Hof vendéglő. Meghívott vendég: Kövér László pártelnök. Este nyolckor Orbán Viktor miniszterelnök beszél a Magyar 1-en. A bőség pillanatnyi zavara. Solymárt választottuk, és jól tettük.

Szerettem volna diszkóról soha semmit nem mondani, mert a nagy időkben még nem lehetett eldönteni, hogy azért nem szeretem, mert nem nekem való, vagy azért, mert nem nekem való. Egy pillanatra úgy hittem, és a szájam megdagadt. Péter és Éva elöl – alattunk a balatoni út. Éjjel van, negyed kettő. Egy koncertről jövünk, és nem is kéne lámpa. Ha megszűnne alattunk a sztráda monoton pattogása, az már az utolsó hír lenne: nincs alattunk a balatoni út.

Embercsempészettel alaposan gyanúsítható magyarok a fényképeken, amiket mi azért nem nézhetünk meg, mert az akták titkosak, de ahogy elképzeljük, nagyjából olyan pózban állnak, mint a Közönséges bűnözők cím? film tékadobozán. Öten vannak egymás mellett, közülük négyen indifferens kifejezéssel tekintenek a győri határőrök szolgálati automatájába, míg közülük egy személy, egy másik csoportképen látható kakukktojással együtt hozzásegített két nyugatra vágyó román állampolgárt ahhoz, hogy az Orient Expressz padlásterében meghúzódva más minőség? "élettérben" lássák meg ugyanazt a Napot, amely Romániából is látszik. Az elmondás szerint a tanúként meghallgatott határsértő, arcát a laterna magica felé fordítva, a következő képen már egyenesen rámutat a magyarra, akinek arca – enyhén szólva is – halmozott szociokulturális hátrányokról árulkodik. Amikor a padlástérbe segítette a románokat, kénytelen volt csak és kizárólag azokra a bankjegyekre gondolni, amelyek nagy tételt nem igazából jelentenek, de azért az ország jelentős részének havi átlagbérnek, amiből élni kéne, éppen megfelelne. Szánom és hallom, bánja ő ezt már, mint a hetet ellő kutya a létfenntartási ösztön kényszerét.

A Bükk Magyarország legmagasabb hegyvidéke. A Tarna völgyétől a Sajó- medencéig terjed. Északon a Gömör–Hevesi-dombság, délről az Alföld határolja. Hazánk legnagyobb kiemelkedése a szomszédos Mátrában van, de a Bükk egész tömegét tekintve, a központjában emelkedő fennsík miatt mégis magasabb.

1994. március 16-án egy Heves megyei kistelepülésen megvertek otthonában egy 86 éves asszonyt, aki később meghalt a kórházban. Az ügy első számú gyanúsítottjává a roma származású, iskolázatlan, szakértők szerint gyenge idegzet? Pusoma Dénes vált. A nyomozás során számos körülmény utalt Pusoma bűnösségére: egy szemtanú úgy vallott, hogy a bűntény délutánján látta bemenni a férfit a néni házába, sőt szagmintát is azonosítottak a gyanúsítottól. A fiatalember a rendőröknek, majd az ügyész kérdéseire is mindvégig tagadta, hogy bántotta volna az áldozatot, a nyomozás "fordulópontja" viszont az volt, amikor Pusoma korábbi cellatársánál egy általa írt levelet találtak, amelyben elismeri, hogy bántalmazta Rozi nénit. Ezt a levelet ugyancsak bizonyítékként fogadta el a bíróság, amely 1995-ben több mint hat év börtönre ítélte a roma férfit. 1996 júniusában azonban a rendőrség elfogta a valódi tettest. A perújítás során a bíróság megállapította, hogy az első fokú eljárás koronatanúja – a szomszéd – elmebeteg volt, a vádlottról azonosított szagminta pedig semmit sem bizonyít, hiszen sokszor megfordult a lakásban. 1996. május 30-án félbeszakították az ítéletet, majd később felmentették Pusomát. A férfi ezt követően kártérítési pert indított. Tragikus, hogy nem várta meg az ítéletet: idegrendszerét olyannyira megviselte a 26 havi börtön, hogy 1997 augusztusában felakasztotta magát. Az örökösök 2,4 millió forint kártalanítás megállapítását kérték a bíróságtól. Idén június 3-án az Egri Városi Bíróság elutasította a kártérítési igényt. A tárgyaláson a bíróság a büntetőeljárási törvény azon passzusával indokolta döntését, miszerint ha egy vádlott nem fellebbez az első fokú elmarasztaló ítélet ellen, később akkor sem igényelhet kártalanítást az elszenvedett börtönbüntetésért, ha bebizonyosodik az ártatlansága. A magyar államot képviselő Igazságügyi Minisztérium (IM) alperesként mindenesetre az első pillanattól kezdve ellenezte a fizetést. Érvelésük sarokpontja, hogy a büntető-eljárási törvény szerint nem illeti kompenzáció azt, aki nem nyújtott be fellebbezést, vagyis az ártatlanul meghurcolt hibája anyagi szempontból érdektelenné teszi az állami hatóságok – és az általuk felkért védő – mulasztásait. A rokonok ügyvédje, dr. Magyar Elemér a közelmúltban elkészítette a fellebbezést, amely kifogásolja az első fokú ítéletet. Izing Antal, lapunk munkatársa, Pusoma Dénessel még tragikus halála előtt többször beszélgetett. Ismerte a szerencsétlen sorsú roma férfi életét, naivságát. Alábbi írásában egy képzelt beszélgetést írt le Pusomával.

És akkor Ervin elhevert a tarlóra terített pulóverén, bal szemét behunyva, jobbal a szűrőbe tekintve észlelte a Hold első nyolcados térnyerését, és azt kérdezte tőlem:– Tudod, hogy ötmilliárd év, és vége?– Minek van vége?– A Napnak.– Akkor nem is dolgozunk többet – mondtam, mire Ervin felnyerített. Ervin számára az én társaságomat, számomra az övét egy kilenckilós görögdinnye jelenléte tette csaknem teljesen elviselhetővé. Jó barátok vagyunk. Ervin már tizenöt évesen, 1985-ben is várta ezt a napot, dereng, hogy beszélt is róla lelkesen, mígnem csillagászati érdeklődését a robbanószerek otthoni előállítása enyhén szólva megosztotta. A barlangászat sokkal később jött, de alapvetően veleszületett dolgok ezek, ahogy például a kerekek iránti szeretete. Attól kezdve ezt hallgattam. Szerettem hallgatni. De ez már sok. Még hogy öt milliárd év, és meghal a Nap – szürcsöltem dühöngve –, mire Ervin – újabban szívlapáttal eszem a tudományt –, ráhúzott a tizenkilencre: először vörös lesz és nagy, aztán összemegy olyan sűrűre, hogy egy kávéskanálnyit egy teherautó sem tud elvinni belőle. Belevágtam a késem. Magam felé húztam a nyelét, és élveztem, ahogy tompán reped. Hatalmas karéjokat vágtam, combomra folyt a dinnye hideg leve, bögölyök jöttek, elküldtem őket délnek. Héja röpült fölénk a Bakony-térkép által Csermák-kertnek nevezett helyen, Bakonybél fölött. Vijjogott a héja, Ervin pedig, aki a madártanban is jártas, tudni vélte, hogy a Nap segítségével tájékozódik, ezért vesztette el héjai méltóságát. Távcsővel bámultunk tépett szárnyai után, és alapvetően kiröhögtük. Aztán kezdett az ég kékje amolyan mediterrán kékké mélyülni, érkezett egy kis hűvös, mert a Nap szép lassan képernyőkímélő üzemmódba kapcsolt. Úgy éreztük magunkat, mint egy fóliázott ablakú, légkondicionált autóbuszban. A nappali sötét hideglelést hozott mindkettőnkre, akkor már álltunk a tarlón, én a kezem is égnek emeltem. Táncoltam is. Láttunk két csillagot. Az emberekre gondoltam, akik most éppen így állnak, mint Ervin meg én, de ezt a gondolatot nem folytatom, nem kenyerünk a pátosz. A szemben lévő hegyen vakuk villogtak, a madarak saját szerzeményeiket adták elő a megszokott dallamok helyett. Aztán pirkadatkor megszólaltak a bakonybéli kakasok, ezen nagyobbat röhögtünk, mint a héján. Persze, a bakonybéli Vadszőlő Szálló kertjében ülve – az ebédlőben könyves szekrények! – megfordult a fejünkben a múló idő is. Harminc évesen, elindulunk megkeresni a Somhegy fölött jelzett ősi földsáncot, és tudom, hogy botokat szedünk fel, kitaláljuk, hol álltak őrt, tudni fogjuk, hogyan működött a védmű, megcsodálunk bizonyos sziklában nevelkedett gyökérkarókat, hülyeségből harcolunk is a botokkal, majdnem kiütjük egymás szemét, és "Támadnak a damilok!" felkiáltással kicsit összebalhézunk, és visszafelé – életünkben először – megpiszkálunk egy lehullott tűlevelekből álló, egy méter magas hangyabolyt. Élvezzük, ahogy felborul a rendszer. Kárpótlásul szöcskét fogunk nekik. Bár költeni keveset akartunk, Dudaron mégis megállunk Mónikánál. Szarvas pörköltet kérünk vegyes körettel, házi savanyúval. Szekszárdi kékfrankost hozzá. Aztán fagyi, és megyünk haza. Hazafelé Ervin arról beszél, hogy a Föld 12 ezer kilométer átmérőjű, a legmélyebb mesterséges furat pedig 12 ezer méter mély. Ez ugyanazt jelenti, mintha egy méter átmérőj? kör belsejéből csak egy millimétert ismernénk. – Hallottad, hogy ötmillliárd év, és vége? – próbáltam témát váltani.– Minek van vége?– Ennek a napnak.