hetilap

Orbán Viktor melegít. Képünk nem a cikk helyszínén készült, hanem illusztráció Fotó: Vörös Szilárd

Az első félidőről lemaradunk, annak utolsó perceiben érkezünk a parkoló autókkal zsúfolásig megtelt domboldalba, tanácstalanul állunk a haverommal a pálya előtt, éppen úgy, mint akik tegnap fejtettek át tíz hektó jól megérett, aranyérmes etyeki szürkebarátot, decis üvegpohárban tartva a fény felé, egy 1880-ban épült hegyoldali pincében. Abban reménykedünk, hogy szünet után fesztelen léptekkel, belépőjegy nélkül áramolhatunk majd be. A pályáról a szünetben a szemben lévő Kácsor Fogadó udvarába hömpölyög a vidám és izgatott nép, mígnem magával ragad engem is. Egy felcsúti sráccal, akivel különben harsányan szoktunk parolázni, most az udvaron csak tartózkodva biccentünk. Bocs. Sorban állunk a negyedórás nagyroham idején, hallom az emberekkel teli udvaron, hogy jobb az Etyek, de a Viktornak is volt egy nagy helyzete az utolsó percben: egy baloldali beadást bombázott a hosszú sarok mellé. Egyszer jól fejbe is rúgták, informálnak némi élvezeti szadizmussal hangjukban, megtudom, hogy itt van Győző is, és Viktorunk kislánya, s hogy Demján Sándor is, aki tizenötmilliót hozott az etyeki klub új öltözőjére, de ne feledkezzünk meg arról sem, hogy az etyeki Bartha Peti is itt van, aki szabadból előbb a sorfalba, az onnan lecsorgót pedig a kapufára lőtte. 

– Si-mi Busz – szótagol egy etyeki kisfiú az Ikarus oldalánál –, Anyu nézd, ezzel jöttek a sárgák.

Demján Sándor 1943-ban Bőrvejben született, erdélyi székely családban. Az édesanyja családjában 28 hold föld és hét gyerek volt, ami nem is lenne rossz arány, de ez a föld, az Esztenán, ahogy a havasi legelőt hívják, inkább követ terem, mint füvet. Édesapja kendergyári munkás. Sorkatonaként esik el a háborúban. 1945-ben telepítik a családot Magyarországra, Mezőpetribe, ahol a Csuka Manciéknál szállásolják el őket. Mezőpetriből költöznek Etyekre. A fiút és két húgát egy évre Kiskunlacházára adja édesanyjuk, mert szakmát kell tanulnia. Szülésznő lesz. A két lánynak még egy évig Lacházán kell maradnia, a fiút a második tanévre magához veszi a nagymama. Az áttelepítéstől számolva igazán Etyeken kerül normális kerékvágásba az élet, hiszen a család végre megint egyesül: a lányok és az anya is hazaér. Az etyeki szülőotthonban kezd dolgozni, később a vezetője lesz.

Megállunk a hazai tizenhatos mellett a jobbszélen csoportosult etyeki köménymag mögött, a korláthoz sehol sem férnék, minimum dupla, helyenként tripla sorokban állnak a nézők, hajolnak, forognak, kiabálnak, lábujjhegyen követik az eseményeket, talpunk alatt ropog a tökmaghéjszőnyeg.

Itthon vagyok, gondolom a cipőm orrával egy f?csomót molesztálva. Érzem mindezt megint azért, mert előttem az a Karesz áll, akivel 81-től 84-ig, mint gyerek, három nyáron át két-két gyalogos hetet töltöttem a Zemplénben, az Ormánságban és a Börzsönyben. Ha meglátjuk egymást, mindig eszünkbe jut például János. Aztán a bojler. Itt a meccsen is. Leselkedtünk a lányzuhanyzó ablakán a baranyai Szentlászló iskolája mögött, és egyik barátunk azzal magyarázta tettét az én védőügyvédi tanácsomra a szabályos bírósági tárgyaláson, ahol a cirkusz kedvéért esküdtek is voltak, hogy ő a bojlert nézte, mert otthon is ilyen van. Felmentő ítélet született: Z. Z. hetedrend? vádlott szakmai érdeklődése a bojlerek iránt vele született, ezért a pályaválasztás előtti pillanatokban, egyik vádpontban sem elmarasztalható. 

A második félidő elején dr. Orbán forintos labdát kap, a kifutó Simon kapus parádésan hárítja. Üvöltünk, mint a sakál.

Tíz perccel később Pankotai Gabi passzát, a hét méterről kapura forduló Bartha Peti szúrja a felcsúti kapura, de Gróf kesztyűs kézzel kifogja.

Anyád pénztáros? – üvöltik, amikor már a negyedik pénztárszalagot is behajítja valaki a fűre.

Biztos apekos – kontráznak, és úgy veszem észre, hogy az etyeki szurkolók, akiknek hivatalból nagyobb a szájuk a hazai pályán, valahogy kipécézik maguknak azt a kreol felcsútit, aki időnként valóban durva dolgokat enged meg magának, s ha őt éri hasonló, akkor nagyon csodálkozik. Ez az ő csodálkozása alapozza meg az etyeki drukkerek megállapítását, miszerint színészképzős. Egyébként hallomásból ismerve a Diadora megyei I. osztály közönségének és játékosainak sportszerűségét, ez a meccs eltekintve kisebb makuláktól, fair play díjas lehetne. 

Újabb tíz perc múlva megint hazai helyzet, megint Bartha illetve Ifjú Béla dolgoznak össze. Gróf hárít. Etyek nyerni akar – mégiscsak otthon van, mégiscsak vasárnap, mégiscsak fociszerető lelkes ifjak –, Felcsút is győzni akar, de profi játékán olybá tűnik az én laikus szememnek, nekik ma mindegy, így is úgyis harmadik helyezettek már a bajnokságban. Ha minimum ezüstöt nyertek volna, felkerülnek az NB III-ba. 

Karesz áll előttem, sehogy sem férek a korláthoz. Felhívom mobilon, s mikor megcsörren kivágódik hátra, ott veszi csak fel a kerítés mellett a fák alatt, én pedig a korlát mellől, a helyéről vigyorgok rá: kösz. Mire mutatná a jegyét, hogy számozottan ide szól. Az én drágalátos barátomban, aki miatt előbb elérzékenyülten rugdaltam egy f?csomót, a nagyvonalúság szikrája sincs meg ilyenkor. Ahogy a pályán sincs. Itt aztán nem tilos a túlfejlett ego: kötelező. 

A balszélen mozgó Viktor futása peckes. Haja szobrosan félrefésült, elegánsan segít fel egy etyekit, semmi teatralitás. Csapatuk sárga mezben nyomja, Etyek piros-fehérben. Etyek erősségei közül Somát, a balszélen Pankotait érdemes kiemelni, de gyakorta kiabáljuk reménykedve Mérey Márk nevét is. Karesz azt mondja, Pankotai is ott volt a vándortáborban, ismernünk kell egymást. Örvendek.

Hajrá Dunaferr! – üvölt egy cinikus hazai szurkoló, aztán a képviseleti demokrácia istenadta népe megbeszéli a tegnapi rádióhírt, miszerint a felcsúti klub elnöke is követ bányász az M7-eshez: ha igaz, újabb fejezet az önmagát író termelési regényben. 

Ebből növi ki magát a következő szólam, a felemelő Hajrá, Etyek kórusába szervülten: 

– Hajrá Bányász!

Amúgy a Fejér Megyei Hírlap hétfői számában Molnár Csaba, a Femol 97 Kft. ügyvezetője cáfolja, hogy cége azért kapott volna megrendeléseket, mert ő a felcsúti klub elnöke és szponzora. 1. Cége nem állami megrendelést kapott, hanem a Vegyépszerrel megkötött magánjogi szerződést teljesíti. 2. A munkát pályázaton nyerte el. 3. Az útépítésben 40 alvállalkozó vesz részt, cége a kőszükséglet mindössze egyötödrészét szállítja. 4. Cáfolja, hogy Orbán-érdekeltség? bányából történne a szállítás, a tényeket szerinte ott mossák össze, hogy a Várpalotai X bánya bányászati joga egy 65 éves fehérvári férfié, aki történetesen Orbán Győző gánti bányájának kereskedelmi igazgatója. 

Érdekes Molnár Csaba visszakérdezése: "1991-92-ben az M0-son, 1997-ben az M7-es építésén dolgoztunk, akkor senki sem firtatta, hogy honnan érkeztünk. Most csak azért haljunk éhen, mert Felcsútra születtünk, s itt játszik a miniszterelnök...?" Orbán Viktor szerint, amikor őt a felcsúti csapatba befogadták, akkor az ilyen jelleg? "ügyeket" is felvállalták, ezeken ő nem tud segíteni. A hétfői Magyar Hírlap hozza, hogy Orbán Viktor nem tudott arról, hogy a család beosztottjára ruházta át a várpalotai bánya bányászati jogát.

Hatszáz néző. A bíró spurival semmi baj. Karesz szerint Farkas Ferenc játékvezető egyetlen hibája az utolsó percekre tehető, amikor nem láthatta, vagy nem úgy látta, hogy a labdától távol, az etyeki szöktetés pillanatában felrúgják a hazai csatárt. A gólesélyt. 

Kis szurkolói ráhatással mindig sikerül kiverekedni a kilenc métert, abból a szögből is, amit az etyekiek adonyi szögnek neveznek, mert játékosuk idegenben éppen onnan csűrte legendásan a léc alá Adonyban a szabadot. A tömeg déjá vu-t akar. Két ilyen jogérvényesítő akciója van az etyekieknek. Ha jól láttam, Viktorunk, akit a legtöbben így birtokraggal emlegetnek Etyeken is, mindkétszer ott áll a sorfalban, s mi szurkolók perverz örömmel szemléljük a labdarúgás mindenek fölé emelkedő szent szabályainak érvényesülését a téglalap alakú elkerített mezőn. Orbánnak is meg kell adnia a kilenc métert. De jó. 

Viktorunk, akinek a megyei lap exkluzív interjúja szerint úgy hiányzik az öltözőszag, mint csatalónak a trombitaszó, nem késik. A Felcsút szabadot kap ígéretes szögből és távolságból. Feláll a héttagú piros-fehér védelmi bizottság, előttük egyetlen sárgamezes. A Viktor. Háttal áll a sorfalnak egyedül, mértani középen és tolat. "Ha nektek kilenc, akkor nekünk is." Következetesség minden szinten. Az etyeki sorfal közepe kénytelenül hátrál, a szélek is hátrálva igazodnak, mire a spuri segítene, Viktor elégedetten kocog vissza övéihez. A szabadrúgás jogi körülményeit teremtette meg. Ma is hasznát vették. A másik élvezet, hogy Viktornak a bajnokság meccsein, ugyanolyan kíméletlenül odapakolnak, tehát aki azt akarná tetten érni, hogy őneki a pályán bármilyen oknál fogva kivételezett a helyzete, annak csalódnia kell. A Viktort is fel lehet rúgni. A következmények beláthatók. Nem hathatnak túl a vonalon. Ez egy másik pálya. (Ezen tényleg van leshatár.) A játéktérre ugyan földi halandó itt sem léphet, de itt legalább van egy labda, ami gurulva hozza a véletlen lehetőségét, esélyt ad, szabadsággá változtatja az ember általában keserves és földhözragadt küzdelmét, amiben immáron – mint tudjuk -, már lassan négy éve a család a legfontosabb.

Demján Sándor erős gyereknek számított. Etyeken nem Sanyizták, hanem Dömézték. Egy 87-ben írt interjúkötetében olvasom, bár akkor még Demján Sándor "skálaország királyaként" ült a székben a Mikroszkóp Színpadon, egy meg nem értett progresszorként, aki végül bebizonyította a hitetlenkedő szakmának, hogy nem csak a méterárut lehet szabadpolcról árulni. 

Húshiány volt, nyulakat tartott. Az a gyerek, aki mindennap hozott neki egy zsák lucernát, havi egy nyulat kapott érte. De mivel ehhez kitartás is kellett, a beszállító nagy eséllyel szegte meg a megállapodást, ami sok lucernát és sok nyulat jelentett. Ezt éppenséggel tízéves korában kezdte, és évente ezer nyulat nevelt. A pénzen, amiből a családnak is jócskán jutott a szülésznői fizetés mellé és nyúl is került az asztalra, légpuskát vet. A légpuska a cégtörténet komoly állomása. Egy lövés a Döménél 20 fillér. Valószínűleg akkor szervezte élete első akciós hetét, mert aki többet lőtt, kedvezményt kapott. Demjánnak volt Etyeken az első bőrfocija, s hogy a történet kerek legyen, mint a labda: ő építtetett manapság öltözőt a klubnak. Igaz, hogy gyerekkorában, ha ő nem játszott, a labdát pénzért kölcsönözte, de most öltözőt épített, mely két dolog közt feltétlen mind a praktikus, mind a karmikus áthatás. Ennél viszont fontosabb, hogy a református pap könyvtárában találta meg azokat a könyveket, amelyek még az antivilágban jelentek meg. És ezeket nem volt éppen unalmas az ötvenes években kiadottakkal összeolvasni.

A göböli halastavat Bicskéről gyalog vagy biciklivel a Szent László-patak völgyén szoktam megközelíteni, a csak a nevét őrző Ginza-pusztán áthaladva. Itt, Ginzán született Kézai Simon, a krónikás. Kokas Ignác festőművész, a váli Náci bácsi sok képét ihlette ez a táj. A göböli tó azelőtt a Csákvári Állami Gazdaság tava volt. A partján éppen annak a Keindl Zolinak az anyai nagyapja élt és dolgozott, akivel a meccsre mentünk. "A szálak összefutnak, mint a tej". A tó ma Demjánéké. A megnyitó horgászatot izgatott pletykák övezték: állítólag megjelölt halak úszkáltak a tóban, s aki azt kifogta, egy millió forintra számíthatott a szóbeszéd szerint. A pályán viszont úgy értesültem, hogy valójában 250 ezer forintot hozott az aranyhal. 

Etyek szép kis hegyi falu. A diszkójában, mint a Kiskegyed cím? életmódmagazin tényfeltáró riportere, egyszer kaptam például egy jó nagy sallert. Etyeket Alcsúttal a híres Platánsor, az 1-es úttal, Háromrózsa irányába a Gesztenyesor köti össze. Komoly társasági élet zajlik a Kecskegödörben, ahol több bortermelő remek boraiból rendeznek kóstolókat, és mostanában nyitott meg egy echte sváb, főutcán felújított parasztházban a Párlatház. 

A telekárak látszólag plafonon, mégis van kereslet. Rókusfalvy Pál új présháza hovatovább külön nevezetesség. Mostanában a "Budapest szőlőskertje" szlogennel igyekeznek megkülönböztetni magukat mindenki mástól az egymást segítő családi pincészetek. Egyebek közt Vizi Karcsi, a Bacskay, Juhász, Keindl, Hernyák Laci, Ottrubay Ágnes, Katra és Tátrai, Posta Sanyi, Kálna, vagy a Hungarovin Orbán Pincészete, aminek több a köze Szent Orbánhoz, a szőlőművesek védőszentjéhez, mint nevezett mezőnyjátékoshoz. 

Etyekről azért még annyit, hogy itt a lakosságnak nem kellett például hozzájárulnia a csatornabekötéshez. Másutt 110 ezer forintot törleszt házanként a lakosság.

A meccset csak a múló percek teszik izgalmassá, mert még ez a szöglet vagy az a bedobás gólt hozhat, gyerekek, még öt perc, aztán felcsúti kontra, na ha most nem varrnak be egyet, akkor soha, gyertek föl. Jólesne egy kis gólvonalon túli élmény. Hogy is mondta Viktorunk Göteborgról? "Átjutottunk a védővonalon, most már a lendület is elvisz minket a gólvonalon túlra". Valami kis hiszti kéne. Öröm vagy bánat. De semmi. Mintha két, időnként összegabalyodó ördögszekeret toligálna az öreghegyi szél egyik térfélről a másikra. Az uralkodó szélirány Etyeknek kedvez. Ők matatnak többet az ellenfél térfelén, s mi, Etyek-szimpatizánsok, meg is szavaznánk még egy félidőt. Ha mi nem vagyunk, az egész játéknak elvész a java. Nézők, szemlélők, átkozódók, kétségbeesők nélkül nincs varázs. Aki nem nekünk játszik, menjen pattogtatni. De a kollégám szerint nem volt ez rossz meccs. Az Etyekben csupa olyan amatőr srác játszik, akikben maradt még némi fociszeretet. Főleg etyekiek, de biai srácok is átjárnak, mert jól érzik magukat. A Fradi-ifiben nevelkedett Bartha Petit, a hazaiak középcsatárát éppen a Felcsút akarja jövőre elvinni. Nem is nagyon tudták fogni. Az utolsó néhány percben átjátszotta magát a felcsúti hátvédsoron, a védők nehezen korrigáltak. A felcsúti klubban kevés a felcsúti. Czimmermann a Videotonból jött, Gróf az Újpest védője volt. 

A spuri lefújja. A hosszú sípszó elhangzása után nem mondunk semmit. A vendégszurkolók középen kerepelnek, ünnepelnek. A játékosok hozzájuk kocognak, kezet ráznak. Kiürül a kurrens korlát, Karesz és a bojler balra el, egy öreg szentségel, rátámaszkodom a csőre, onnan figyelem a felénk kocogó sárgamezes alakot, kilassítva, hol Makk Károly teraszáról ismerős, orosznyakú ingben, hol pedig máshonnan. Pantha rhei, azaz minden változik. Nincsenek utak lefelé, nincsenek felfelé. Utak vannak. Viktort a másik oldalon elakasztják a gratulációk, a kissé félrefordított fejjel, jól artikuláltan elmondott mondatok. Azután jön a mi oldalunkra, mármint a felcsúti keménymaghoz külön, akik most nem a meccset, hanem a bajnokság harmadik helyezettjét ünneplik csapatukban. Kicsit pirul, de másképp semmi esetlenség, kezet fog a szurkolókkal, visszamegy a kezdőkörbe, ahol elkészülnek a fotók. Érmek a nyakba, a felcsúti zászló lengetése, kereplők, taps. Itt is voltunk.

Tovább olvasná?

Ez egy cikk a hetilapból, amit online előfizetést követően belépéssel elér.

Vagy vásárolja meg a lapot az újságárusoknál.

Előfizetek

Belépek