hetilap

Tasnádi Péter pere a bíróságon; a talárba öltözött ügyvédek között áll Szikinger István Fotó: Vörös Szilárd

– Önről Juharos Róbert fideszes politikus elég határozott véleményt közölt.

– Igen, a képviselő úr interpellációjában gyakorlatilag azt állította, hogy én korábban abban a tudatban és azért elleneztem a szerintem rendőrállami jogalkotást, hogy majd későbbi ügyeimben hasznát vegyem tevékenységemnek. Ezért több mint gyanús, hogy Tasnádi Péter védelmét éppen az a Szikinger István vállalta el, aki korábban támadta a szervezett bűnözés elleni jogalkotást, amiből csak arra lehet következtetni, hogy amikor támadtam, már jó előre tudtam, hogy Tasnádit fogom védeni, vagy legalábbis szervezett bűnözőket, és valószínűleg azért támadtam, hogy később könnyebben védhessem a szervezett bűnözőket. Úgyszólván előkészítettem a terepet. 

De voltak velem szemben más kifogások is, jóval korábban antimarxistaként határoztak meg. Nagyjából ugyanabból a pozícióból adódott, mint e mostani. Volt egy szocialista alkotmány, amit akkor sem tartottak tiszteletben, abban is az szerepelt, hogy a Magyar Népköztársaság tiszteletben tartja az emberi jogokat. Még a Rendőrtiszti Főiskolán dolgoztam, amikor felvetettem, hogy ha egyszer az alkotmány kimondja, hogy az alapvető jogokat törvényben kell szabályozni, akkor hatezres titkos kormányhatározattal nem lehet lehallgatásról és hasonlókról jogszabályt alkotni. Bizonyos körökben persze a következtetéseim és én nem voltunk igazán népszerűek. 

– Ebből az lenne a tanulság, hogy jelenlegi szembenállása politikamentes. Ám népszerűtlenségének ellentmondani látszik, hogy 1998-ban az év civil rendőrévé választották.

– Nem mond ellent, de mindegy. Az viszont fontos, hogy rendőri szavazatok alapján nyilváníttattam az év civil rendőrévé, amire éppen ezért vagyok nagyon büszke. Akad persze néhány tábornok, aki nem lelkesedik értem, amúgy jelenleg legalább nyolcvan rendőr kliensem van, akiknek nagy részét éppen a rendőrséggel szemben képviselem. 

– Konkrét ügyben tapasztalta már, hogy az Ön személyével kapcsolatos vélemények hatással lennének az eljárásra?

– Soha. 

– Az idézett politikus véleménye alapján odáig jutottam – túlzok –, hogy talán mindenkinek jobb lenne, ha Tasnádi Pétert senki sem védené…

– Kivéve Tasnádit. De a rendőrség is jobban szeretné. Olyannyira, hogy 1999. január tizenkettedikétől szeptember hatodikáig nem is védte senki. Nem is szólították meg. 

– Kellett volna? 

– A védelem törvényes gyakorlása alapjog.

– Mit jelent az, hogy nem szólították meg?

– Például azt, hogy még tanúként sem hallgatták ki ebben az időszakban. Január tizenkettedikén jött egy feljelentés, ami szerint valakit, azt a személyt, aki éppen a mai tárgyaláson nem jelent meg (2001.05.15 – a szerk.) megvertek, és arra kényszerítették, hogy mondja rá Tasnádi üzenetrögzítőjére, hogy "megkaptam a magamét, a tartozásomat meg fogom adni". Ez a személy valóban tartozott Tasnádinak, aki polgári pert indított ellene, meg is nyerte, és küldték a végrehajtót.

– Ez új. Tasnádi Péter felperesként egy polgári perben, amit egy 50 ezer forintos tétel miatt indított?

– Pedig bizony polgári pert indított, egyébként még másokkal szemben is, tehát a tétel jóval nagyobb. Ez is egy kérdés, hogy most azt mondják, hogy verőlegényeket küldött. Most vagy polgári pert indítok, vagy verőlegényt küldök. 

– Vagy mindkettőt. Miért ne lehetne mindkettőt?

– Sok értelme nincsen. Miért tette volna? 

– Gyakorlatiasságból. Egyébként látszólag könnyelm? kijelentés, tudom, hogy perben nem lehet elég, de az Ön védencének nevét a közvélemény teljes mértékben összekapcsolja bizonyos társadalmi jelenségekkel, például alvilági területháborúkkal. A köz itt úgy viselkedik, mint a hollywoodi esküdtszékek. Tudom, hogy az Ön véleménye szerint Tasnádi Péter nevét a rendőrség vitte be a köztudatba, majd az úgynevezett "lejáratós bűnüldözés" jegyében jártak el vele. Nem lehet, hogy pusztán csak a nyomozati munka szegénységét bizonyítja, nem pedig Tasnádi Péter hótiszta mivoltát, hogy a nyomozás majdhogynem csak azt igyekszik bizonyítani, hogy ő hosszú évekig 50 ezer forint behajtásán dolgozott? 

– Óriási szegénység, valóban. Engem tényleg dühít, mert nem kellene szegénynek lennie, hiszen a világon sehol nincs annyi jól képzett rendőr, mint amennyi Magyarországon dolgozik. Itt minimum két évig járnak iskolába, negyven százalékuk pedig diplomás. A törvényi alapok adottak, a technikai felszereltség jó, a bevethető arzenál gazdag. Ez egy nyilvánosságnak szánt, frekventált ügy, amelyről előre tudni lehetett, hogy mindenki kíváncsi rá, keveseket hagy hidegen. Aki viszont kicsit elmélyül benne, és félreteszi az óhatatlan drukkerérzelmeket, azonnal kiérzi a rendőrség által összegyúrt gyanúsítások izzadságszagát. Ezért mondom én, hogy a feltételek adottak a szakszer? nyomozati tevékenységhez, bűnöző is van éppen elég, minden adott a nyomozáshoz, a rendes bizonyításhoz. 

Ezzel én nem azt mondom, hogy Tasnádi Péter lelke hófehér, hanem azt: ártatlanságáról és bűnösségéről csak a független bíróság dönthet, vagyis nem Ön, nem a rendőrség, nem az újságolvasó, nem a belügyminiszter és nem én. 

– Jogi oldalról, gondolom, abszolút lényegtelen a közvélemény. 

– Úgy van. 

– Az ügyet miért vállalta? Ön rendőrtiszt volt, aztán belügyminisztériumi főosztályvezető lett, igazából alkotmányjogász, de most ügyvéd. 

– Aki egy ilyen ügyet jó nev? ügyvédként elvállal, az teheti például pénzért vagy hírnévért. De teheti például azért is, hogy ebben a nyilvánosság előtt zajló konkrét ügyben olyan eljárásjogi hibákra hívja fel a figyelmet, amelynek kiküszöbölése államérdek. Hiszen ha ebben az ügyben ekkora hibák vannak, vajon milyenek lehetnek olyanokban az isten háta mögött, amiről senki sem tud, ami senkit sem érdekel. A rendőrségnek igenis szakszerűen és pontosan kell eljárnia, az adóinkból minden kétséget kizáró bizonyítékokat kell a bíróság elé tárnia, amely a bizonyítékok szabad értékelése során azokat nem tudja figyelmen kívül hagyni, annyira jók. Nem tudom, hogy tudja-e, de egy fedett nyomozó a titkos nyomozás során a szándékos emberölés kivételével elvileg minden bűncselekményt elkövethet. Ha már így van, ha már ekkora a "szabadság" – amit a veszélyei miatt nem tartok helyesnek –, akkor enyhén szólva elvárható az eredményesség. Mondják ránk, ügyvédekre, hogy mi az eljárások hibáiból, a bizonyítási gyakorlat kezdetlegességéből élünk. Így is lehet mondani. A másik olvasat: a magunk módján javítgatni próbáljuk az igazságszolgáltatás gépezetét.

– Konkrétan azt mondják, hogy a Tasnádi-ügyben a védelem arra épít, hogy az operatív erőkkel beszerzett titkos adatok nyílt eljárásba való átvitele nehézkes. 

– A felvonultatott bizonyítékok alapján nem látom az operatív erőket, a beszerzett titkos adatokról pedig annyit, hogy bizonyítékként csatoltak például egy paksaméta lehallgatási leiratot, köztük olyat is, melyben az ügyvéd Tasnádi apósával beszél – törvénysértés a törvénysértésben –, de még azt sem írták rá a leiratra, hogy a beszélgetés mikor zajlott, csak azt, hogy mikor gépelték le. 

– Mikor máskor írták volna le, mint amikor elhangzott. Lehet, hogy én tudom rosszul, de a bírósági engedélyhez kötött lehallgatás a nemzetbiztonsági szakszolgálat feladata, és az előírások szerint a beszélgetést nem rögzíthetik, hanem azonnal írják a fülesről… 

– Ebbe most ne menjünk bele. Mindenesetre, ha megnézi ezt a vaskos aktát, látni fogja: "hangszalagról készült hiteles másolat, különösen fontos, szigorúan titkos, nem másolható". 

– Belenézhetek? Itt éppen be akarnak léptetni valakit egy cégbe, akinek a megbízhatóságát vizsgálják. Kétdiplomás, szegény, mint a templom egere, ami nagyon jó, két kilót nyugodtan lehet neki adni havonta, csak hát számolni kell azzal, hogy sosem veszik vissza eredeti munkahelyére. Itt meg arról beszélnek, hogy a Szikinger ideadta, hogy mi az a pénzmosás, és hát ez abszolút nem az, és az sem az, amit a Zsírékról írtak; tényleg, mi van velük, született-e döntés?

– Ebből most kiderül a szervezett bűnözés? Visszatérve a másik vádpontra: ha Tasnádi akkor behajtót küld egy személyre, ahogy a vád szerint meg is tette, az feljön ellene a polgári perben. Nem praktikus. Ha pedig a pénzt be tudja hajtani a maga tiltott eszközeivel, miért indítana polgári pert? Nem kizárt, de mi értelme van? 

– Tesz az ember időnként értelmetlen dolgokat. 

– Nem kizárt, de nem is bizonyítható, hogy a kettőt párhuzamosan tette volna. A lényeg az, hogy január 12-én az illető feljelentést tesz egyértelműen Tasnádi ellen és egy másik személy ellen, akit pontatlanul nevez meg. A másik személy ellen pontatlan névmegjelöléssel indítják a büntetőeljárást. Két hónap a nyomozás határideje... 

– Bocsánat. Ha pontatlan a név, ha mondjuk nem derült ki a büntetőügyben feljelentett Kovácsról két hónap alatt sem, hogy valójában Kovácsházinak hívják, akkor a rendőrség munkatársai nem is beszéltek vele? 

– Nem beszéltek vele. Nem is keresték. Nincs nyoma. Egyébként publikus nevek ezek... vagy nem... nem tudom én se... A büntetőeljárási törvény azt mondja, hogy büntetőeljárás elindításától mindenki védőt választhat. Az eljárást 1999. január 12-én indították meg – Tasnádi Péter ellen is –, ez egyértelműen bizonyítható, védőt viszont csak szeptember 6-án választhatott.

– Mindjárt nyolcat.

– Téved. Érdemben hárman-négyen dolgozunk az ügyön. Olyan alapon duzzasztható fel a védelem létszáma, hogy ügyvédi meghatalmazással lehet bemenni hozzá, ami teljesen korrekt, s ha mondjuk egy éppen Cegléden lévő kollégánk, aki az érdemi munkában nem vesz részt, bemegy egy apróság miatt Tasnádi Péterhez, mert éppen keresztül jön Cegléden, bizony pro forma máris védőnek mondható. 

– Most azt mondom, amit látok, mondom, amit láttatnak. A Tasnádi-ügy első számú emblémájáért az én emlékeimben három kép verseng. Az egyik a patentbilincs vezetőszíjjal. A másik a rózsadombi lovagvár. A harmadik az arénaszer? tárgyalóterem benne fekete ügyvédhaddal, a nagymenőkkel, akik azon dolgoznak, hogy kimossák a szennyest. Ha beszámítom, hogy a védelem méltánytalan körülményei miatt egy ügyvéd Strassbourgot is megemlíti, egyenesen felháborodom. Csak kapkodom a fejem, hogy két rendőrnek állítólag az volt a dolga, hogy autóval Nosztrára vigye nap mint nap a kóser kaját. Megtorlatlanul itt semmi sem maradhat. Ez tényleg aréna? 

– Odalenn, mármint az igazi arénában áll két íróasztal. Egyik a vádnak, másik a védelemnek. Oda persze csak egy vagy két védő ülhet ki, de senki nem beszélte meg velünk, hogy ez miként legyen, hogy esetleg az éppen aktuális vádlott védője legyen ott. Nem. Azt az egy asztalt is odatolták az ügyészeknek. Mi pedig a nézőtéren szorongunk. Az aktáinkat nem tudjuk kinyitni. Ezt csak azért mondom el, hogy érzékeltessem a védelem teljes degradálását. 

– Azt hallottam, hogy nyáron ítéletet hoznak? 

– Az kizárt.

– A szervezett bűnözés tényét valóban a lehallgatási jegyzőkönyvek hivatottak bizonyítani?

– Mégpedig úgy, hogy a vádiratban benne van, hogy a lehallgatást büntetőeljárásban rendelték el, amit ma büntetőeljárásban nem lehet elrendelni. Ez sem zavar különösebben senkit. Egyébként megjegyzem, hogy ezek a leiratok sem bizonyítják a szervezett bűnözést, hiszen van olyan személy, akit a vádiratban szervezett bűnözéssel vádolnak a büntetőeljárásban készített lehallgatási leiratok alapján, de a neve nem is szerepel az aktákban. 

– Egy másik ügy: dr. Szikinger István, a Tasnádi Péter jogi védelmét is ellátó ügyvéd Bagon a tömegbe gázolt autójával.

– Tizenöt idős hölgy ment az út szélén és Szikinger István közéjük hajtott. 

– Ezek a tények? 

– Dehogy tények, ez sajtóhír. Én erről egy fecnit sem kaptam még, viszont olvastam a Magyar Nemzetben, a Népszavában és a Népszabadságban az esetről más-más változatban. Az igaz, hogy én jártam ott, igaz hogy jöttem visszafelé, igaz, hogy hárman integettek az út mellől, tehát nem az úttestről, és én valóban nem akartam megállni, de aztán gondolkodtam, még előttük voltam, oda tudtam szépen kanyarodni. Már azt is mondták, hogy rasszistának tartottam őket, de amikor integettek, akkor én ezt még nem tudtam. Megálltam, és elkezdték nekem mondani, hogy mennyi betörés volt Bagon, és milyenek a cigányok. 

– Megismerték magát?

– Utólag úgy rekonstruálom, hogy engem valamilyen bizottság tagjának néztek, aki aznap kinn volt a cigánytelepen. Mondtam, hogy ezeket a dolgokat a rendőrséggel kell megosztani.

– Dühösek voltak?

– Az látszott, hogy el akarják mondani a véleményüket, és azt gondolják, hogy itt folyik valamilyen eljárás, ahol az egyik felet meghallgatják, a másikat nem. De hát én még mindig nem éreztem, hogy nekem kellene meghallgatnom a másik felet, de azért egy-két megjegyzésre válaszoltam. Az egyik az volt, hogy "majd meg fognak gyilkolni bennünket", mire én megkérdeztem, hogy megpróbálták-e már meggyilkolni őket, mire azt mondták, hogy ők ezt nem fogják megvárni. Ennyi volt nagyjából, azután eljöttem. 

– Tettek feljelentést Ön ellen, mondjuk közúti veszélyeztetés miatt? 

– Nem tudok róla, illetve már tudnom kellene róla, ha tettek volna. Minden határidő eltelt. A különböző újságokban különféleképpen olvastam. Volt olyan cikk, már nem tudom a három közül melyik lapban, miszerint többen szidalmaztuk őket, akadt olyan hír, miszerint áthajtottam rajtuk, aztán visszamentem megnézni, hogy történt-e sérülés. Még nem állt össze bennem a kép. Egyébként kísértetiesen hasonlít ez a bagi eset a Tasnádi-ügyre, amennyiben tudom, hogy állítólag eljárás folyik ellenem, de még nem tudok róla hivatalosan, szóval ez a titkos nyomozás, amely nemcsak az én ügyemben, hanem a Papa és talán Székely Zoltán ügyében is felvetődött. Mert ugye, miért nem hívtak mindjárt rendőrt, lehetett volna például féknyomot vizsgálni. Először csak hárman voltak, a végére lehettek már nyolcan, odagyűltek a beszélgetők. Ez állítólag február 12-én történt. Én nem tudom, mert 9-én volt az az esemény, ami miatt arrafelé mentem, és a hírek szerint március végén jött a feljelentés. Furcsának tartom, hogy egy idős hölgy másfél hónapig azon gondolkodik, hogy én el akartam-e ütni, vagy sem, és végül arra a következtetésre jut, hogy mégis inkább igen.

– Úgy tudom, hogy Ön komolyan igyekezett lebeszélni Tasnádi Pétert arról, hogy a belügyminisztert a bíróság előtt szóba hozza. 

– Nem igyekeztem. Felesleges is lett volna, mert Tasnádit nem nagyon lehet lebeszélni az elhatározásairól. Igyekeztünk neki időzítéssel kapcsolatos tanácsokat adni egyéb ügyekben, de úgyszólván kevéssé befolyásolható ember. 

– A tisztázás egyet jelent azzal, hogy megpróbálják beidézni a belügyminisztert? 

– Igen, jó volna, ha megjelenne a peren és tisztázná a szerepét. Ismereteink szerint a kínai piac védelme milliárdos üzlet, és ebben tudtunkkal Pintér úr valóban megjelent, és ezt idáig kategorikusan egyszer sem cáfolta. Tonhauser László is írt az ügyhöz kapcsolódva, Sándor István, a "Papa" is tett nyilvános utalást arra, hogy érdekelte a Pintér-féle céget ez a piac. A rendőrség által meghirdetett lejáratásos bűnüldözési teória szerint másfél év előzetes bőven elég ahhoz, hogy valakinek a bűnözői egzisztenciáját megsemmisítsék. Nekem az a meggyőződésem, és tényleg a belső meggyőződésem, hogy először talán meg kellene állapítani valakiről, hogy bűnöző, gondoljuk őket bármekkora gazembernek, és utána bírósági ítélet alapján tegyük tönkre bűnözői egzisztenciájukat. Tehát se Tasnádiról, sem másról ne dönthesse el a jogállami Magyarországon a bíróságon kívül senki azt, hogy tönkreteendő bűnözői egzisztencia, vagy sem. Ha ezt nem a bírósági ítélet mondja ki, hanem a belügyminiszter tör pálcát, egy vagy több rendőri vezető vélelmezi, akkor az állam inkább hasonlít a rendőrállamra, mint a jogállamra. Akkor viszont mondjuk ki: nálunk a jogállam bizonytalan ideig szünetel, mert előbb a bűnözői egzisztenciákat kell megsemmisíteni, mert másképpen nekünk ez nem megy, mert ezek a fránya bűnözőpárti törvények és az abból élő gonosz ügyvédek, szóval csak ezek miatt nem tudjuk őket megcsípni.

Tovább olvasná?

Ez egy cikk a hetilapból, amit online előfizetést követően belépéssel elér.

Vagy vásárolja meg a lapot az újságárusoknál.

Előfizetek

Belépek