2004. 04. 09. (VIII/15)
Kiátkozottak

Kiátkozottak

2004. 04. 12.
Róma püspökei már a korai középkortól különös vonzódást tanúsítottak a hatalom iránt. A 4. század végéig – miként más püspökök is – csak saját szűkebb területük fölött gyakoroltak egyházkormányzati hatalmat. Syricius pápával jelent meg a világuralmi igény – egyelőre csak egyházi téren. Hamarosan a világi hatalom iránt is kinyújtották kezüket. Az Egyházi Állam 756-ban történt megalapításával az addigi egyházfő máig tartóan egy személyben államfő is lett, amivel régi babiloni vallási hagyomány képviselője Európában. A pápa kellő jogalapot kívánt teremteni a frissen létrehozott Egyházi Államnak, s ezért egy hamis oklevelet készíttetett, a nevezetes Konstantini adománylevelet. Az egész középkor folyamán – mindaddig, amíg a 15. században le nem leplezték, hogy hamisítvány – ez az oklevél szolgált a pápák számára annak bizonyításául, hogy joguk van az európai államok és uralkodók fölött politikai hatalmat és irányítást gyakorolni. Az irat szerint ugyanis Nagy Konstantin ajándékként átadta a pápának Rómát, Itáliát, az egész Nyugatrómai Birodalmat, s e területek fölött felruházta a tejes "uralkodói hatalommal", s feljogosította uralkodói jelvények viselésére. 
Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!